ELEGEM VAN!!!! Igen, az van! És?! Köszönhető anyáméknak. Én „kikészítem” őket, ők meg engem. Korrekt nem? Most azon lettek kiakadva, mert nem pakoltam el magam után. Bele fognak halni!!!!!! Istenem…
Délben anyám elment mamához, hogy megkajálhasson, és vegyen ezt meg azt, és hogy elintézzen pár dolgot. Öt körül felhívtam, hogy éhes vagyok, nincs itthon semmi (tudtommal) hoz-e kaját, és ha igen, akkor mit. Mondta, hogy van fánk, majd visz. Mondom oké.
Eltelt 6 óra… 7 óra… Anyám sehol. Nyolckor már csináltam magamnak piritóst, mondván majd éhen halok. Találtam kenyeret, vajat, meg mézet. Szóval csak volt itthon kaja, csak én nem tudtam róla. Hozzá vagyok szokva, hogy üres a hűtő. (álltalában tényleg az)
Mivel már nem bírtam tovább elkezdtem falatozni. Utolsó falat előtt bejöttem, hogy rakjak be valami zenét, addig se unatkozok. *az addig nem jutott volna eszébe* Erre megjöttek anyámék. Lecsesztek, mert odaégettem a piritóst és terjedt a szag *arany barnán szereti*, majd azért, mert nem pakoltam el magam után. Csakhogy én úgy voltam vele, hogy még eszek, majd utána elpakolok. Ééééés innentől kezdve jött a hiszti. Hogy ő ki nem állhat, hogy ő mennyire utál itthon lenni, költözzek azonnal el, stb. Ezzel persze engem is felbaszott agyilag. Apám meg játszotta az eszét, ami köztudott, hogy ki nem állhatom.

Apám: Hallom csináltál süteményt, és azt is, hogy nagyon finom lett. Megkínálsz?
Reggel nekem anyám elmondta, hogy apám már evett akkor belőle, és megdícsérte, hogy finom, és hogy majd csináljak olyat máskor is, stb.
Én: *anyja felbaszta, így ingerült, meg amúgy se játssza neki senki a fejét* Mért kínálnálak meg, amikor már megetted reggel a részedet?
A: Ééééén?! *próbál ártatlanul nézni* Én ugyan nem!
É: Jajj haggyá má a hülyeségeddel, nem jár! Haggyál békén! *amúgy is megette ebédre xD*

Szóval innentől kezdve meg már apám is elkezdett hisztizni, hogy én hogy lehetek ilyen, anyám meg mért árulta be. Hát normális ez a fószer?! Amúgy meg tök mindegy, mert anyám este kettőt evett, szal láttam ígyis-úgyis, hogy hiányzik belőle. És ha megkérdeztm volna anyámat, hogy hol van a többi… Nem tud hazudni… Apám meg egy… Olyan… Miért kell neki jópofiznia? Mitől lesz az jobb? Megszépíti a dolgokat? Épp hogy elontja! Vagy jófej lesz tőle? Inkább nevetséges. Ez a jópofizás nálam olyan, mint a kétszínűség. És az a legjobb, hogy tudja, hogy ki nem állhatom, hogy ilyen!!! Elvárja tőlem, hogy én változzak, de hogy ő változzon, az már luxus. Vagy ha nem is változik, akkor tegyen az ügy érdekében valamit, hogy ne gyűlöljem meg jobban, mint amennyire!
Nem kéne ilyet mondanom, de gyűlölöm! Társaságban jópofizik mindenkinek, rokonokkal alkoholizál, velünk bezzeg tud ordítani, úgy beszél hogy azt a nyelvet még a mocskos cigányok is megirigyelnék, és mind eközben mi vagyunk a szar szemetek. Anyám nem tud nevelni, én egy gonosz ribanc vagyok… Há bazd, ha ezt akarod akkor az leszek!!!! Há mennyé elfele!!! :@ Te köcsög!
Hja, és kimegyek nagy nehezen, hogy mosogassak, me mondom ezzel kiengesztelem anyámat amiért nem pakoltam el (igaz hogy még idegbe voltam…) erre meg elkezd piszkálni a súlyommal. Hogy én hogy nézhetek ki így, nem szégyellem magamat, és hogy igazán tehetnék az ügy érdekében. Erre persze én (sztem) jogosan felháborodtam, hogy én már pedig jól érzem magam így a bőrömben, és ne ő mondja már meg nekem, hogy hogyan érezzem magam! Persze ezen ő újra besértődött, és „Ha meg jól érzed magad, akkor miért háborodtál fel? Nem kéne akkor!” Waze!!! A hangszint miatt!
Az a legjobb, hogy ő „allergiás” a hangszintemre, a hangmagasságomra, de ha ő csinálja ugyan ezt, akkor az nem baj. Kicsit sem… Ááááááá!!!! :o
Hja, és én vagyok a hibás, hogy megettem az összes kenyeret (3 szelet volt) mert apám azt akart enni vacsorára, és így szegénynek megmaradt a fánk. Óóóó, hogy én hogy sajnálom. De bunkó volt ez a mondata is!:

Anyám: Most mért ne ehettél volna a sütiből?
Apám: Mert sajnálja tőlem, legszívesebben kivágná a belemből!

Normális az ilyen?! Pszhchés problémákkal küzdd, én állítom!!!!!!!!!!!!! Most is itt ír nekem apám ilyeneket, hogy:

„légyszíves hagyjál minket békességben élni. anyédnak igy is rezeg a léc az életéért. nem fogun k hozzád szólni, de tarts rendet. tarts rendet és ne ordíts, ne végj grimaszokat, ennyi a kérésem” <- szó szerinti idézés

És pont beszéltem anyámmal ma reggel erről.

Anya: Ne melegítsd az ételest a mikróba, ne akarj úgy járni, mint én! Én is ettől lettem beteg!
Én: Na hoppá! Látod? Eddig azt mondtad, hogy miattunk van!
Anya: Persze, mert azt könnyebb mondani.

Én ezt nem bírom. Mindenért én vagyok a felelős, a hibás, meg miegymás. És én nem szeretek senkit sem. Nem-e?! Tessék… Most jött be apám, hogy „Gyere, mert anyád öngyilkos akar lenni” És persze ez is miattam van?! Hát nem egyértelmű?! Minden az én hibám! De az már nem gáz, hogy naphosszat bőgök miatta/miattuk.
Hna mentem családi megbeszélésre, aminek úgyis az lesz megint a vége, hogy egy szar szemét vagyok, mert mindig ez van. T.T Csoda, hogy meg akarok pandélni?!
Ciao bella! :) Legyen szép napotok helyettem is!