Voltam tegnap (meg ma) dolgozni. Este tíztől reggel fél hétig. Árufeltöltés.
Mikor felhívott a főnök, már tudtam mit akar. „Van egy üres állás most. Az egyik diák lemondta.” Úúúgy tudtam. Ilyenkor bezzeg jó vagyok neki, ha máskor nem is. De azért elmentem. Anyával bevitettem magamat, ő vett sört nekem mára, meg nézett fürdőruhát magának.
Én addig bejelentkeztem, és kerestem az akkori főnökömet. Találtam a zöldség-gyümölcs osztályon egy vezetőt. Odamentem hozzá, és elmondtam neki mi a szitu. Felhívta a főnököm, és mondta, hogy menjek vele. Oké, követtem. Majdnem a fél áruházat körbejártuk, mert közbe ő még a dolgát is végezte. „Pisilnem is kell…” Wááá! Nagy arc! :’D Oké, bevezetett egy raktárba, hogy ott várjam meg a főnököt. Rendben.
Várok, jönnek még rajtam kívül öten. Mondom ajj de jó! Na mindegy. Főnök beosztott a kozmetikára. (remélem ma is ott leszek, nem volt túl sok dolgom x’D) Kaptam hat sort. A pelenkásat, bébi kaja, samponok, smink, szappan, és az egyéb (sebtapasz, hajkefe, óvszer… -.-”).
Rendezgetem a sorokat, mindent előre hozok, mire jön egy biztonsági őr. Már múltkor is kipécézett magának, és azóta nem akar leszállni rólam.
Épp a sebtapaszokat rendezgettem, amik a legalsó polcon voltak, így ugye térdepeltem. Ő meg odaállt mellém, és miközben lenézett rám, a síkosítókat forgatta a kezében. Arról kezdett el faggatni, hogy van-e barátom, tervezem-e a gyerekvállalást, stb. És közben ott vigyorgott, mert azt hitte, hogy cselesen kérdez. Hát nagyon nem! Megmondtam neki, hogy elegem van a pasikból, és hogy most egy darabig nem is kell. Persze ez nem igaz, de neki erről nem kell tudnia. Erre ő elszomorodva elment szépen. ~Én is így gondoltam. ^^~
A további részben pedig pakoltam tovább, és ellettem hurcolászva más osztályokra is, hogy segítsek. Amúgy nem volt vészes, csak ne kellett volna annyit hajlongnom. :( Ja, és a főnök elküldött kötelező szünetre: „Menjetek szünetre, hogy ne tudjanak megtalálni a vásárlók addig se.” Őőőő oké. oO” Szünetben meg beszéltem bátyóval ebuddyn. Hulla fáradt voltam, alig vártam már, hogy reggel fél hét legyen.
Reggeli órákban ki kellett vinnem az udvarra egy papírdobozt tele papirokkal egy kocsin. Nem tudtam, hogy merre van az udvar, meg hogy mit kéne csinálni, így bolyongtam a dolgozói folyosón. Aztán észre vettem egy fiút, akire azt hittem, hogy ő is diák. „De jó, hogy itt vagy!” Aztán mikor megszólalt, és megláttam a kitűzőjét, hogy nem tom milyen vezető, egyből elszégyelltem magam, de nem zavartatta magát, így nem is kértem bocsánatot. Az még gázabb lett volna. Segítséget kértem tőle, ő meg egyből készségesen ugrott nekem, és megcsinált majdnem mindent helyettem. Tök aranyos volt. :) Szerintem azt hitte, hogy én is ott dolgozok. Na mindegy. Úgy búcsúzott el, hogy „Akkor majd még találkozunk.” Hehe. De most nem? Ti is erre gondoltatok volna. Na majd ha legközelebb találkozunk csak leesik neki. :) Vagy leesett? Wááá, nem tom. :)
Ez után már mehettem haza. Alig vártam.. Fél nyolcra értem haza. Aztán bedőltem az ágyba, és elaludtam. Délután négykor ébredtem fel. Aztán fél ötkor hívott főnök, hogy akkor megyek-e dolgozni. Mondom megyek. Szóval nemsoká megyek dolgozni újra. Juhééé! :’) De legalább lesz pénzem, és mehetek fel Pestre barátnőkhöz. *-*