/Ötlet híjján most azt fogom csinálni, hogy bemásolom nektek az egyik ficem kezdetét... Aminek a címe a "Visszatérés". Kíváncsi vagyok, hogy erről mit gondoltok, és szerintetek hogyan is kellene folytatnom. A helyesírási hibákat, és egyéb nyalánkságokat most ne nézzétek, ez még csak a kezdeti formája. ^^/

Mikor megismertem még egy senki voltam. Most se vagyok valaki, de amíg mellettem volt, legalább érezhettem annak.
Ismerkedésünk különös volt. Egy nem hétköznapi ismerkedés. Huszonkét éves voltam, és katonának készültem. Szeretem a hazámat, és ennek a kifejezésnek a legjobb módja az volt, hogy beállok katonának.

Egyik este mikor a visszamentünk a táborba cimboráimmal, hangokra lettem figyelmes.
- Mit keresel itt te csúfság? – kérdezte egy támadó, mogorva hang.
- Jobb lenne, ha eltűnnél innen.
Én csak megtorpantam, és néztem, ahogy tovább mennek társaim. Az orrukat nem látták, annyira be voltak rúgva. Én bírom az alkoholt, így az ő mennyiségük meg sem ártott habtestemnek.
A hangok irányába indultam. Egy sötét sikátorba érkeztem, ahol elhanyagolt fa dobozokat raktak ki a boltosok dolgozói.
A fal mellett hárman álltak. Ketten fekete ruhában álltak, míg a harmadik egy vajszínűben.
- Nem akarok ártani nektek. – a vajszínű ruhában álló férfi… Inkább fiú haja a térdét verte. Ősz haját a vibráló fény ezüstösen csillantotta meg. Arcán varratok helyezkedtek el. Hófehér bőre rikított a sötétben. Vajszínű együttest hordott. Egy fekete szalag csüngött a nyakán díszként. Egy ugyan ilyen szalag fogta össze hátul haját is.
- Nézd, már! Milyen kis aranyos! – közeledett felé gúnyosan a magasabb fekete ruhás. Fekete bőrkabátot viselt, ami a hideg ellenére ki volt cipzározva. Alatta egy fekete testhez feszülő póló volt, amin egy fehér koponya díszelgett.
- Egyem meg. – társán szintén egy fekete dzseki volt, ő azonban kihasználta, és nyakig fel volt húzva. Kezére motoros kesztyű tapadt.
Mindkettő fekete nadrágja laza volt, az övtartójuk részén pedig láncok lógtak.
Izgatottságomban megfeledkeztem magamról, és előbújt a cica farkam és fülem – Hagyjátok őt békén! – bújtam elő rejtekemről, de ekkor már késő volt.
A feketébe bújt alak a földön hevert. Testükön egy több méteres kígyó siklott. A belépésemre felfigyelvén a kígyó kimeresztette felém nyelvét, és szúrós tekintettel nézett rám.
Mindeközben az ősz hajú fiú csak egy apró mosollyal nyugtázta a kígyó munkásságát – Ügyes voltál. – nyújtotta felé kezét.
A kígyó gazdájára nézett, majd ingjének ujjába kúszott be, ahol végül eltűnt. Mintha ott se lett volna.
Az idegen közelebb lépett hozzám, de nem szólt. Végig mért. Szemei félelmetesek voltak, ugyan olyanok, mint kígyójáé, csak a színe volt más. Kék színű írisze fagyosan mért végig. Pupillája keskeny volt, mint egy macskának.
Visszahúztam feleslegesként előbukkanó macska részeimet, és álltam a tekintetet.
Hosszú percekig csak figyeltük egymást. Méregettük a másikat, felmértük a másik erejét.
- Ki vagy te? – törtem meg végül a csöndet.
- A nevem Boa. – nézett végül szemeimbe, amik vészjóslóan felcsillantak.

- Mégis mit keresel itt Io? – förmedt rám egy kínai fiú.
Fekete haja még kócos volt. Szintúgy fekete színű szemei mérgesen néztek rám. Egy fehér trikó volt rajta, és egy csíkos kék alsónadrág.
Egy darabig pislogtam, majd elnéztem a fiú mellett ki az ablakon. A nap még éppen hogy csak felkelt.
- Hagyj már, Chou! – morogtam.
- Nem hagylak! Az én házam, te kretén! – rántott fel a kanapéról – Hogy kerültél te ide?
- Erre jártam este, és gondoltam meglátogatlak titeket. De épp akció közben voltatok, gondoltam nem avatkozok már közbe, így csak ledőltem ide.
A lépcsőn egy alacsonyabb lány jött le. Szőkésbarna haja kettőbe volt fonva, és úgy előre helyezve. Egy haloványabb üvegzöld színű köntös volt rajta, ami alatt egy bézs színű selyem hálóing lifegett rajta.
- Mi történt Chou? – dörzsölte szemeit.
- Ez a vadbarom megint itt tanyázott!
- Kicsoda? – értetlenkedett. Mikor leért, csak akkor látott meg engem. Zöld szemeiből melegség áradt.
- Szia Aya. – intettem morogva.
Chout és Ayamét már régebbről ismertem. Mint ahogyan engem, őket is Boa szervezte be a csapatunkba. Egy különleges társaság tagjainak vallhattuk magunkat. Küldetéseket kellett véghez vinnünk, és ha elegendőt vittünk véghez, egy kívánságunkat valóra váltották. Ez a kívánság bármi lehetett.
Én speciál mindig is gyűlöltem Ayat, amiért a küldetések során veszélybe sodort minket. Most, hogy nincs többé Boa, együtt őket még nehezebb elviselnem.
Már több év telt el azóta. Ők még össze is házasodtak, és született egy kislányuk.
És hogy mi történt Boaval? Véghez vitték a kívánságát. Meg akart halni, hogy örök nyugalomra térhessen.
Ha tehettem volna nem hagytam volna annyiban, de nem volt elég erőm ahhoz, hogy megállítsam tevében. Túl határozott volt ahhoz.
- Még mindig Boa miatt szomorkodsz? – ült le mellém a lány.
Nem válaszoltam, arckifejezésem mindent elárult.
Chou és én jó barátok voltunk. De mikor kimutattam szerelme iránti gyűlöletemet, legszívesebben meg tudott volna fujtani egy kiskanál vízben. Ez most sem volt másként.
Arckifejezését látván mimikát változtattam.
- Jó lenne, ha még élne. Sokszor álmodok vele. És eljátszok a gondolattal, hogy mi van ha… - kezeimet ökölbe szorítottam.
- Tudod nálunk van egy mondás. „Rossz úton jár aki álmokból épít várat, s közben elfelejt élni.” – csóválta a fejét a lány – Lehet, hogy meg kéne fogadnod ezt neked is. Biztosan neked is vannak álmaid, amiket meg akarsz valósítani. – mosolygott rám.
Ekkor ugrott be az ötlet. Hát persze, mért is nem jutott hamarabb azeszembe!

/Hát várom mindenkitől, hogy mit fog szólni, ezt jelezhetik alul kommentbe. ^^ Ha ötletek van, azt is írjátok le. Nem ígérek semmit, hogy tényleg az lesz... :) De remény hal meg utoljára
A legközelebbi viszont olvasásra!/