Előre szólok, hogy csak saját felelősségre olvassátok el ezt a bejegyzést! A végére lehet, hogy depressziós hajlamaitok lesnek! (mint ahogy nekem is)

Masika blogos oldalán láttam egy videót. Megérintett. És bár nagyon nem erről szólt, mégis találtam egy témát. Egy szomorú témát. :(
Tudjátok… (dehogy tudjátok!) Laposgömb papája meghalt. Az egyetlen normálisnak mondható családtagja. Két hétig nem tolta be a pofáját a suliba. Nem mintha hiányzott volna, csak kivételezésnek érzem, hogy a 0-s jegy nem jár neki ha kihagy egy dolgozatot. Hm… Mindegy, nem ez a lényeg.
Már akartam erről a témáról írni korábban is, de mos jött el ennek az ideje.
Az élet olyan rövid. Könnyedén vissza tudunk emlékezni a múltra, hogy mi is történt általános iskolában, középiskolában… Vagy egy jelentős eseményen. De hogy mi lesz a jövőben? Azt senki sem tudja, még egy jós sem. Rendben, megjósolják, hogy ez meg ez lesz, de hogy ez tényleg beválik-e, az már csak rajtatok múlik. ;)
A halál elsődleges értelmezésében biológiai esemény, mikor az élő szervezet működése leáll. Másrészt az ember egyik legnehezebb létkérdése is. Számos filozófus szerint az emberi lét értelmét vesztené a halál ismerete nélkül. Egyes vélemények szerint a vallások sem léteznének a halál jelensége nélkül.
(Wikipédia)
Az ember sokféle képen halhat meg. Mérgezés, sugár, fulladás, égési sérülés, baleset, betegség, szándékos, fagyhalál. Azt hiszem ennyi. De most nem?!
A keresztény és zsidó vallás elismeri a menny és pokol létezését. Ő szerintük halálunk után magatartásunktól, és tetteinktől függ, hogy hova megyünk tova. A pokolba azok kerülnek, akik „gonoszak”. Önzőek, maguknak valóak, loptak, csaltak, meg stb. (most már értitek miért is vagyok a pokolban? :D) A mennybe pedig ennek ellenkezője kerül be.
A buddhizmus szerint minden este meghalunk. Biztosan voltak már álmaitok, amiben mentetek fel egy lépcsőn (vagy bármin) aztán hirtelen lezuhantatok. A vallás szerint ekkor tér vissza lelkünk a testünkbe.
Dzsainizmus és hindu: A szellemünk újra születik amíg megvilágosul, és felszabadul. A karma (egyén tetteinek következménye) dönti el, hogy milyen életformában születik újra.
Annak idején beszélgettem (akkori) barátnőmmel erről az egészről.
Ő abban hitt, hogy halálunk után ellátogathatunk egy olyan helyre vagy időbe, ahol tovább szeretnénk „élni”. Ő a (z „élő”) Titanicot szerette volna látni, én pedig a francia 16. században szeretnék.
Vannak olyanok, akik abban hisznek, hogy halálunkkor újra meg újra „álmodjuk” egész addigi életünket. Én például ezt kihagynám. Vagyis… Lehetne róla szó, de csak ha meg tudnám változtatni. (az olyan jó lenne)
Mások pedig abban hisznek, hogy a lélek a Földön marad, és figyelemmel kísérheti az élő rokonaikat.
Persze senki sem tudja, hogy mi lesz velünk halálunk után. És ez elgondolkodtató. Legalábbis nekem folyton ezen jár az eszem, ha unatkozom, vagy elalvás előtt. (Ezért is útálok unatkozni >.<)
Vannak, akik a halál közeli élmény után azt vallották, hogy látták a fehér fényt, mint alagutat. Aki hosszabb ideig volt ilyen állapotba (pl kóma) azt vallotta, hogy hallotta Istent/Jézust, és beszélt vele. Hogy mi ennek az igazság alapja, ezt már csak ők tudhatják. Lehet, hogy csak beképzelték, vagy álmodták. :)
Én nekem ezzel kapcsolatban rengeteg gondolatom van. De mivel nem tudom, hogy mi is lehetne, én csak egy nagy sötétséget tudok elképzelni. Egy egész „életen” át tartó sötétséget. Amit nem akarok. Nagyon nem akarok. oO
És gondolkodtatok már azon, hogy hogyan akartok meghalni? :o Én… Nem akarok meghalni, (ahogy senki sem gondolom én) bár én csillámvámpír vagyok, de ha már kellene… Azt hiszem én a párom mellett szeretnék, fájdalom nélkül. Szerintem az a legszebb halál. *mindjárt sír*
De azt hiszem ez elég is ennyi mára. Most megint ezen fog kattogni az agyam. X3
A legközelebbi viszont olvasásra!