/Na... Itt egy újabb versenymű, remélem tetszeni fog *-* Véleményeket elfogadok. :'D/

A parkban, ahol történetünk kezdetét veszi, egy idős férfi sétál. Nehéz, komótos lépteit egy fából készült sétapálca segíti.
Három kopogás követi sorra egymást. Kopp-kopp-kopp.
A tópart mellett ülő tíz éves kisfiú erre figyelt csak fel. Szőke haját aranyként csillantotta meg a nap fénye. Tengerkék szemeivel fürkészte a közelgő halk hangokat kiadó öregembert.
Az idős férfi egy barna svájci sapkát viselt, ami bohókásan nézett ki rajta. A fülledt nyár ellenére barna kötött mellényt viselt, ami egy fehérlő inget takart. Gesztenyebarna vászon nadrágja kopott volt már a sok viselettől.
Mikor a férfi a kisfiú elé ért, kedvesen mosolygott rá – Mi a baj Sam? – jól ismerte már a fiút. Hogy is ne ismerte volna, amikor ha ránézett, olyan volt, mintha csak fiatal kori tükörképét látta volna. – Úgy elszaladtál, azt hittem sose érlek utol.
Sam arca nedves volt a korábban ejtett könnyektől, de mivel az erősebb nemből való, szégyellte, hogy sírt. Véresre harapott alsó ajkába mélyesztette fogait, és próbálta megállni, hogy ismét el ne kapja a sírhatnék. Aprócska ujjait ökölbe szorította fekete rövidnadrágja mellett. Szemei már-már olyan pirosak voltak a sós könnyektől, mint a póló, amit viselt.
- Úgy tűnik nem szeretnéd elmondani. – ült le egy fehér padra.
- Nagypapa… - kezdett bele a fiú, de végül nem folytatta hosszas ideig – Damon…
- A bátyád? Megint mit csinált? – vonta össze szemöldökét.
Sam azonban nem szólt semmit sem, csak fekete cipőjének orrát nézte.
- Gyere ide – pakolta meg a padot maga mellett a fiú nagyapja – Mesélek neked valamit.
A fiú kelletlenül odament, és felült a padra. Csendben maradt, úgy nézett nagyapjára várván a mesét.
- A mese címe, amit most hallani fogsz: A szegény kisfiú jó szándéka.
A feszült csendet, amit az összefüggő szavak keresése igényelt, csak a madarak éneke és a távolban nevetgélő gyerekek hangja zavarta meg.

Élt egyszer egy fiatal király. Hatalmas országa messzi földről híres volt, és mindenki szerette őt. Azonban egy napon minden megváltozott, és sanyargatni kezdte országát. Teltek-múltak a napok, mikor ugyanis a király kihirdette ország-világnak, hogy aki sárkányát legyőzi, és ezt bizonyítja is, az kérhet tőle.

- Bármit kérhet tőle? – nyitotta tágra Sam szemeit – Még azt is, hogy legyen nagyobb házunk?
- Pontosan.

Járt is a híre a felhívásnak. A sárkányt próbálták legyőzni grófok, hercegek, bárók, de egyik fiatal sem járt sikerrel.
A hírt egy szegény fiú is meghallotta.

-         Nem lehetett idősebb nálad. – paskolta meg unokája tejföl szőke fejét nagypapája.

Mikor a hírt meghallotta, nyakába vette tarisznyáját, és útnak eredt, hogy legyőzze a sárkányt. Ment is három napot, s három éjszakát, mikor elérkezett egy faluba.

- Ilyen sokat gyalogolt volna, nagypapa?
- Bizony ám! Régen nem voltak autók, buszok, meg vonatok. Csak szekerek. De ez a kisfiú nagyon szegény volt, nem telt neki rá.

Mikor megérkezett, látta ám, hogy minden egyes ember, aki a faluban lakott, beteg volt. Mindenkin kiütések piroslottak, szemeik vérben forogtak, és folyt az orruk. Némelyeknek még a lázuk is felszökött.

- De ha ennyire betegek, miért nem mentek el orvoshoz?
- Elmentek volna ők, de nem tehették meg.
- Miért nem?
- Hallgasd tovább a mesét, mindjárt kiderül. – mosolygott rá az öreg játékosan.

A szegény fiú elszörnyülködve nézte végig a falusiakat. Odament egy idős öreganyóhoz, s megszólította.
-     Adj Isten Öregapám! – köszöntötte őt a fiú.
-     Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál! Na mondd, mi járatban vagy erre?
-     Én biza megyek, és legyőzöm a király sárkányát, hogy teljesítsék egy kívánságom. – húzta ki magát – De mondja csak meg nekem öreganyám! Miért ilyen beteg itt minden ember a faluban?
-     Hát még ezt sem tudod te fiú? A király elrendelte, hogy ide biza orvos, és gyógyszer nem kerülhet. Aki megszegi a parancsot, azt lefejeztetik.
-     Hát mért tett volna ilyet a király?

- Damon is mindig eldugja az orvosságaimat, amikor beteg vagyok. – szólt közben a kisfiú.

Az öregasszony azonban erre csak fejét rázta, s vállat vont.
-     Egyet se féljen öreganyám. Ha majd legyőzöm a sárkányt, minden olyan lesz, mint rég volt.
Az öreg néne jóízűen felkacagott, és csak legyintett egyet – Ugyan már fiam, hiszen a sárkányt már próbálták grófok, hercegek, és bárók is legyőzni. Senkinek sem sikerült, neked ugyan miért menne?
A fiú mosolyogva felelte: - Mert én szeretnék segíteni.
A szegény legény így ment tovább három napot, s három éjszakát. Egy újabb faluba érkezett. Itt az emberek bár egészségesek voltak, de mindenki éhezett. Odament hát a falu legöregebb asszonyához, s így szólt:
-     Adj Isten Öreganyám! – köszöntötte őt a fiú.
-     Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál! Na mondd, mi járatban vagy erre?
-     Én biza megyek, és legyőzöm a király sárkányát, hogy teljesítsék egy kívánságom. – húzta ki magát – De mondja csak meg nekem öreganyám! Miért éhezik minden ember a faluban?
-     Hát még ezt sem tudod te fiú? A király elrendelte, hogy ebbe a faluba senki ne kapjon ennivalót. Aki megszegi a parancsot, azt lefejeztetik.
-     Hát mért tett volna ilyet a király?

Sam hitetlenkedte nézte nagyapját – Ilyen sokáig kibírták éhen? Én délig sem bírom kivárni, pedig még tízórait is kapok.
Nagyapja csak felnevetett – Nem hirdették ki ezt a rendeletet, csak tízórai után. Amikor a legény pedig a faluba érkezett, épp dél volt. No, hol is tartottam?

Az öregasszony azonban erre csak fejét rázta, s vállat vont. Ő sem tudta, hogy mi üthetett a királyba. Pedig haj, nem is olyan régen, milyen boldogul élt mindenki a királyság minden szegletében.
-         Egyet se féljen öreganyám. Ha majd legyőzöm a sárkányt, minden olyan lesz, mint rég volt.
Az öreg néne jóízűen felkacagott, és csak legyintett egyet – Ugyan már fiam, hiszen a sárkányt már próbálták grófok, hercegek, és bárók is legyőzni. Senkinek sem sikerült, neked ugyan miért menne?
A fiú mosolyogva felelte: - Mert én szeretnék segíteni.
Ezzel aztán a szegény kisfiú újra útnak eredt, hogy legyőzze a király sárkányát. Három éjjelen, és három nappalon át gyalogolt, mikor megérkezett egy újabb faluba. Itt azonban senkit nem talált.
Bekopogott mindenhova. Minden házon, és ablakon, de egy teremtett lélekkel, még annyival sem találkozott. Tűnődvén, hová tűnhettek az emberek, egyszer csak hallotta, hogy a katonák épp tömlöcbe vetik az embereket. Mikor meggyőződött arról, hogy egy katona sincs a közelben, a tömlöchöz merészkedett, s megszólított ott egy idős asszonyt.
-     Adj Isten Öreganyám! – köszöntötte őt a fiú.
-     Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál! Na mondd, mi járatban vagy erre?
-     Én biza megyek, és legyőzöm a király sárkányát, hogy teljesítsék egy kívánságom. – húzta ki magát – De mondja csak meg nekem öreganyám! Miért vetettek tömlöcbe minden ember a faluból?
-     Hát még ezt sem tudod te fiú? A király elrendelte, hogy minden embert be kell zárni ide, s ki nem engedhetnek. Aki megszegi a parancsot, azt lefejeztetik.
-     Hát mért tett volna ilyet a király?

- Ez olyan, amikor bátyó bezárt a fürdőszobába, amíg anya nem figyelt.

Az öregasszony azonban erre csak fejét rázta, s vállat vont.
-     Egyet se féljen öreganyám. Ha majd legyőzöm a sárkányt, minden olyan lesz, mint rég volt.
Az öreg néne jóízűen felkacagott, és csak legyintett egyet – Ugyan már fiam, hiszen a sárkányt már próbálták grófok, hercegek, és bárók is legyőzni. Senkinek sem sikerült, neked ugyan miért menne?
A fiú mosolyogva felelte: - Mert én szeretnék segíteni.
Nem maradhatott sokáig, ezt a falut is el kellett hagynia. Azonban három éjjel, és három nappal később, megérkezett a király sárkányának barlangjához. Olyan sötét volt ott, hogy a fiú az orráig sem látott el.

- És nem félt? – kérdezte ijedten Sam – Én félek a sötétben.
- Ő is félt. – bólogatott rokona – De tudod ő mindennél szeretett volna egyet kéni a királytól, hogy visszaállíthassa ezzel a királyságot régi pompájába.
Samnak ez után nem volt kérdése, csendben hallgatta a mesét újra.

Ahogy egyre beljebb ért a barlangban, a szegény fiú azon kapta magát, hogy egyre csak világosabb lesz benn. Már-már tisztán látta a barlang mélyében meghúzódó sárkányt, aki csak rá várt.
-         Hát te mi járatban vagy szegény legény?
A sárkány olyan nagy volt, mint a király leghatalmasabb palotája. A fiúnak meg is remegtek a lábai, ahogy egyre csak fel kellett szegeznie tekintetét, hogy láthassa a sárkány vörös szemeit.
-     Én bizony azért jöttem, hogy legyőzzelek. – húzta ki magát bátorságot merítve a fiú.
-     Bolond vagy te fiú? Próbáltak már legyőzni engem grófok, hercegek, és bárok, de senkinek sem sikerült, pedig nekik ott volt a nagyobbnál nagyobb kardjaik.
A szegény fiú azonban csak továbbra is mosolygott – Nem vagyok én bolond, csak szerencsét próbálok. Ha legyőzlek, kérhetek a királytól.
A sárkány csak felkacagott – Akkor bizony meg kell, hogy öljelek. – És már nyitotta is ki hatalmas száját, ami akkora volt, mint egy ólajtó. Nagy levegőt vett, majd tüzét a fiúra fújta.
Az ifjonc azonban meg se moccant, haja se görbült. Tovább állt a sárkány előtt, mintha csak a tavaszi szél fújt volna arcába.
A sárkány ezen nagyon bedühödött, és újra meg újra megpróbálta megpörkölni a kisfiút. Igen ám, de benne megvolt a jó szándék, ami a sárkány tüzénél hatalmasabb erővel bírt. Nem tudta a fiút bántani. Fáradtan hajtotta fejét a földre, úgy nézett fel a fiúra.
-     Elismerem a vereségemet te fiú. Vágd le a fejem, s vidd el a gazdámnak bizonyíték gyanánt.
A fiú azonban nem akarta bántani a sárkányt. Odalépett hozzá, és megsimogatta neki a fejét.
-     Ugyan kedves sárkány, nem akarok végezni veled. Inkább vigyél el a királyhoz, hogy te magad mesélhesd el neki mi is történt.
-     Ugorj fel a hátamra. Olyan gyorsan viszlek el a királyhoz, ahogyan csak tudlak.
A fiú felpattant, a sárkány pár lépés megtevése után kinn is volt a barlangból, majd a magasba repült, s ahogy megígérte, szélsebesen vitte a királyhoz.
A palota környékén élők mikor meglátták a közelgő sárkányt, mindenki döbbenten nézett az égre.
A sárkány leszállt a király palotájának kertjébe, ahol leszállt róla a szegény fiú.
Vitték is a hírt a királynak a palotaőrök, hogy sárkánya egy fiút hozott a hátán.
- Ne bolondozzatok, a sárkány a barlangjában van!
Addig-addig mondták ezt, míg a király kiment a kertbe, hogy megnézze igaz-e a hír. Hát mikor meglátta sárkányát, hogy milyen szelíden fekszik a szegény legény mellett, elkapta a méreg.
-         Vigyék tömlöcbe! Vágják le a fejét!

- Jaj ne! Nagypapa, ugye nem esik baja?
- Nem Sam, nem esik baja. – nevetett fel jóízűen.

-         Na-na-na! Csak lassan a testtel! – szólt közbe a fiú – Hiszen király uram hirdette ki, hogy aki legyőzi a sárkányt, az kérhet valamit.
A királynak nem volt ínyére, hogy bárki is teljesítette a kiszabott feladatot, de „a király szava szent, és sérthetetlen”. – És mégis mit kérnél cserében? – morgolódott – Aranyat? Földet?
A kisfiú csak rázta fejét – Én csak egy valamit szeretnék kérni. Válaszoljon nekem őszintén a felséges úr.
A kérésen meglepődött még maga a király is, ahogy az ott lévők is. Mindannyian kíváncsian néztek a fiúra.
-     Hát akkor haljuk. Mit szeretnél tudni?
-     Miért sanyargatja az országot annak királya?
A király mélyen hallgatott, majd elmosolyodott a kérdésen. – Tudod én ebben a hatalmas palotában vagyok egyes egyedül. Pontosan úgy, mint a kisujjam.
A kisfiú szemei felcsillantak – De hiszen ezen segíthetek!
-     Igazán? És hogyan tudnál te nekem segíteni? Hiszen nincs semmidsem!
-     Lehet, hogy nincs semmim sem, de én itt vagyok. Szívesen szórakoztatom unalmas óráiban felségedet, amíg csak Önnek úgy tartja kedve.
A király e hír hallatára úgy megörült, hogy nyomban eltörölt minden hirdetést, amit bánatában kitalált. Ő, és a szegény fiú azonnal össze is barátkoztak. A király hálából, hogy nem kellett a királynak többé egyedül lennie megajándékozta bőségesen a fiút.
Máig is élnek, míg meg nem haltak békességben, barátságban.

Sam csak kisvártatva állt fel helyéről, és úgy nézett nagyapjára – Most megyek, megkérdem Damont, hogy szeretne-e velem játszani.
Nagyapja bólintott, majd kedvesen rámosolygott – Menj csak.
A fiú boldogan hagyta el rokona társaságát, minden baját, s bánatát maga mögött hagyva. Csilingelő nevetését még messziről is hallani lehetett.