Szeptember elsején, azaz két napja volt OSG. Egész ország (gondolom én) lázban égett, ahogyan én is. Már egyszerűen nem bírtam a fenekemen maradni.
Először tavaly voltam bátyóval. Akkor még jóformán azt sem tudtam, hogy mire vállalkozok. Persze elmondta, hogy mi lesz, szóval tisztában voltam vele, de arra, hogy konkrétan mit fogok látni, arra nem lehetett felkészülni eléggé. Akkor szerettem meg a Hősöket, és a Barbárfivéreket IS. Eszméletlen volt, és ahogy a himnuszuk is mondta, egész évben arra vártam, hogy újra részt vehessek az eseményen.
OSG előtti napon nem bírtam elaludni. Hajnali fél kettőig maradtam fenn, és hallgattam, illetve kerestem zenéket, amiket lehetségesnek véltem, hogy majd hallani fogok aznap. Aztán már nem bírtam tovább, és ágynak estem. Hajnali háromkor tudtam egy picit aludni, hogy aztán ötkor keljek. Fincsi volt. :D Mire eldöntöttem, hogy mit veszek fel… Jézus isten… Nem tudtam eldönteni. Nem akartam kitűnni a tömegből (képes vagyok túlzásokba esni), így nem tudtam egyből. Végül egy fehér nadrág, rózsaszín (mááájva :D) pulcsi, és egy PPG-s  (pindur pandúrok >.<) felsőt vettem fel egy rózsaszín tornacsukával. Hallottam, hogy esni fog, de azt is, hogy jó idő lesz, így tényleg nem tudtam eldönteni.
Elmentünk palacsintáért, hogy ne kelljen feleslegesen bicikliznie. Akkor jutott eszembe (náluk) hogy otthon hagytam a határidő naplómat, amibe jegyzeteltem mindent (útvonal, fellépők, programok, stb). Na akkor gyorsan hazamentünk. Szerencsére útba esett, mert palacsinta az ellenkező irányba lakott, amerre menni kellett volna. Kiértünk nagy nehezen a buszmegállóba, anya óvva féltett mindentől. Mi meg: „Jól megleszünk! Van szánk, majd megkérdezünk valamit, ha nagyon akarunk. Ketten vagyunk.” Egyéb mondatok hagyták el a szánkat. (majdnem anya is jött, hogy ne kelljen itthon lennie egyedül, de lebeszéltem róla oO Szerinte úgyis őrültek háza ahova mentünk xD)
Kiérve a buszmegállóba, amikor anya már elindult haza, észrevettem, hogy csak a személyimet vittem el, diákom (amivel a busz olcsóbb) az otthon maradt. Na gyorsan riasztottam anyát, hogy hozza el hazulról. Véleményem szerint mindez csak azért történhetett meg, mert visszamentem a jegyzetfüzetemért. :’D Sebaj… Szerencsére korábban mentünk eleve, de még így is pont az orrunk előtt ment el a busz, amivel fel akartunk menni. A buszmegállóba fel voltam pörögve, le se lehetett ülni.
Buszon egész végig piszkáltam palacsinta haját, mert előttem ült. Nem volt két egymás mellett lévő hely. Én ültem egy OSG-re készülődő fiú mellé, ő meg egy könyvmoly lány mellé. De a busz fele amúgy tuti, hogy OSG-re ment. Csak mi egyikkőjüket se tudtuk követni, mert elmentünk mosdóba rögtön, ahogy leszálltunk a buszról. Nem tudtuk, hogy milyen körülmények között tudunk majd elmenni újra, így inkább kezdtük a napot egy tiszta mosdóval.
Úgy döntöttünk, hogy metróval megyünk, megvettük a jegyet, ellenőröztük a táblán, hogy jó felé megyünk-e, és csak az után lyukasztottunk jegyet. A metró pont elment az orrunk előtt, szóval várhattuk a következőt. Szerencsére gyorsan járnak. Felszálltunk. Palacsinta kérdezte, hogy meddig megyünk. Mondtam is határozottan neki, hogy a „Dózsa György”-ig. Megyünk pár megállót… „Palacsinta, add már ide a jegyzetfüzetet, ellenőrzöm magam.” Odaadja, hát nem a D.Györgyön kellett megállni, hanem a (majdnem) soron következő Deáknál. Fogalmam sincs, hogy miért emlékeztem a Dózsára, de áldottam az eszem, hogy megnéztem. Jó. Leszálltunk a helyes megállónál, és mentünk a tömeg után. Palacsinta „rosszul lett” a mozgólépcsőn. Mivel én már elég sokszor voltam Pesten, hozzászoktam, szóval nevettem rajta egy jót. Felérve a közös alagútrendszerbe (jól mondom? xD) megijedtem kicsit. Tudtam, hogy hova akarok menni, de azt nem, hogy melyikkel kell oda jutni. Ráadásul oda menetre vettem négy jegyet (kettőnknek) mert azt mondta egy nagy okos (hím), hogy „Vedd meg a jegyeket, de te tudod, hogy fizetsz-e majd több ezreket”. De úgy voltam vele, hogy max majd veszünk visszafelé is ugyan ennyit. Hát nekem lett igazam (emlékeztem én rá! :D), és elég volt az a négy jegy. 640 Ft-al maradtunk gazdagabbak fejenként. :3 Szóval…Kerestük ugye a metrót, vagy ahogy a pestiek nevezik: „kis földalatti”-t. Lementünk a hármasra (?), az nem az volt. Visszamentünk, lementünk a kettesen (?). Az se az volt. Már tiszta ideg voltam, mert a hármas metrónál háromszor is jártunk. Nem akartam megkérdezni senkit, mert mondom így nem bújhatott el valami!! Megkérdeztük a biztonságaikat..

Én: Jó napot kívánok, a Hősök-terére szeretnénk eljutni.
Biztonsági: A Hősök-terére?
É: Igen.
B: Metróval?
É: Igen. Melyik út vezet oda?
B: Hát melyik út legyen az?
É: A jó?! :D
B: *elmagyarázza*

Hát nem az a cuki kis alagút volt a lejáró, ami előtt elmentünk vagy hatszázszor? Olyan ideges lettem… De hát túléltük, végül is meglett a jó út. Lementünk, majd újra megtorpantunk. Még jó, hogy ki volt írva a menetútvonal, mert mentünk volna a rossz irányba. :D Szóval Mexikói út felé vezető kis földalattira szálltunk fel. Megyünk egy megállót, nem hallani, hogy mit mondanak be. A felirat, miszerint mi után mi jön, meg a másik végén volt. Kisebb pánik, de szerencsére ki volt írva, hogy hol vagyunk, naaaagy betűkkel. Megkönnyebbülés.
Leszálltunk a Hősök-terén. Palacsinta kattintott párat a géppel, majd elmentünk keresni boltot. Megyünk-megyünk, látunk egy kínai éttermet. Na akkor hátha abba az utcába van. Elmentünk végig azon az utcán. Már messziről láttuk a Félegyházi kenyér feliratot, úgy voltunk vele, hogy max majd ott veszünk vizet. Megálltunk egy kereszteződésnél. Az egyik sarkon élelmiszer üzlet, másikon húsdiszkont, az mellett meg a pékáru. Palacsinta felhivat rá a figyelmet, hogy az élelmiszer üzlet zárva. Jó. Bementünk a húsáruházba. Neeeem volt gáz, hogy bementünk egy fél literes vízért, áááá dehogy! :”D Kimentünk, elindultunk vissza. Megálltunk az élelmiszerüzletnél, hogy eltegyük a vizet. Jön egy nő mellettünk, benyit a boltba. Nézek palacsintára. „Ez nyitva volt?!” szemekkel. Hát nem kell mondanom, hogy egész végig röhögtünk az eseményen, hogy mi élelmiszer bolt helyett húsdiszkontba vettünk vizet. Ááááá nem volt gáz. :) Nem baj, hát nah… Ilyennek is kell lennie.
Visszamentünk a Hősök-terére, ott fényképezkedtünk kicsit, majd elindultunk az OSG helyszínére. Láttuk már messziről, hogy belépés és kettő felé mutató nyíl alatta. Nem tudtuk, hogy melyik felé kellene menni, mentünk a tömeg után. Híd alatt láttuk a három bodegát. Odamegyünk, látjuk, hogy két, sőt, háromféle színű karszalag van. Sárga, zöld, kék. „Add, hogy kék legyen! Légyszi, legyen kék! Kéket akarok!” Imáim meghallgatásra találtak. Mikor közöltük, hogy mind a ketten elmúltunk tizennyolc évesek, megkaptuk a KÉK karszalagot. Ez után állhattunk be a sorba. Felvetem a pulcsimat, mert fáztam, meg igazából féltem, hogy kinevetnek a PPG-s póló miatt. A tömeg mind másként volt öltözködve, és kezdtem félni. :D Anyám bemesélte nekem a hülyeségeit. xD
Állunk pár percet mikor szólnak, hogy vegyük ki a kajánkat és a fél liternél nagyobb üdítőnket, mert „Nem fér el.” Motozásra kerültem, a csóka elkezdett mögém nyúlkálni, én meg zavaromba jobbra-ballra fordultam, hogy most mi van. Kiderült, hogy csak a kapucnimat akarta megnézni. :’D Na egy másfél literes ásványvíz híján tovább mentünk. A bőség zavarától élve nem tudtuk, hogy mit nézzünk meg először. Palacsintának ez volt az első OSG-je, és neki mindent meg akartam mutatni, mert hát tuti, hogy tetszeni fog neki alapon. Mikor meghallottuk, hogy a sátrakban ingyen cuccokat lehet kapni, mint a szarkák, úgy csaptunk le mi is. Begyűjtöttünk egy csomó plakátot, meg matricát. Palacsinta elcsórt egy tollat is. x’D Ez után közöltem vele, hogy nekem látnom kell a yoyosokat, mert különben meghalok, ha nem. Élek-halok értük. *-* Na jó, túlzás, de imádom nézni, ahogy játszanak. Nem kellett sokat keresnünk, hogy megtaláljuk. Sor elejére álltunk, és néztük is. Akkor jött Sztefán (nekem csak Sztefani), aki egy jóképű izompacsirta volt. Awww na egyből el is dőlt, hogy kinek drukkolok. Na jó, igazából nagyon ügyes is volt. *-* Bár nem maradtunk sokáig, mert elkezdett csöpögni az eső. Bementünk fedett helyre, ott maradtunk, míg el nem állt az eső. Aztán kimentünk, megnéztük még a fenti sátrakat, majd tovább indultunk.

Bemondó: „A lépcsőkön vigyázzatok, mert úgy hallottuk, hogy sokan estek már el ott.”
Én: *Palacsintához fordul, kezét is megfogja* Tudod velünk mindig történik valami, amikor elmegyünk kirándulni. *zutty, Csitt esett egy isteneset xD* ~Ezt nem hiszem el…~ *temeti tenyereibe arcát*
Biztonsági: *pillanatokkal rá ott is termett* Jól vagy? Minden rendben?
É: Igen, köszi. :$ *elslisszan inkább*

Szóval égett a pofám rendesen. Hallottam, hogy valaki kinevet. Ráadásul fehér nadrág. (y) Na nem baj, nem érdekel, koncert kezdődik, ott akarok lenni. Oda is mentünk (mellékesen olyan 10 óta voltunk ott) és hallgattuk a zenét. Csöpögött az eső, én meg még mindig szégyenkeztem az esésem miatt, szóval én komoran álltam ott, és néztem magam elé. Palacsintán viszont meglepődtem. Már az első alkalommal elkezdett csápolni. Nekem ehhez egy sör kellett, hogy fel tudjak oldódni. Legalábbis az elsőn. (most nem ittam, de tényleg!!!!) De örültem neki, hogy jól érezte magát. Aztán elmentünk megint szétnézni. Láttam egy másik lányt, aki hasonló pólóba volt, mint én. Na akkor felbátorodtam (nem beszélve a mini ribikről) és levettem a pulcsimat, hogy amíg meg nem szárad a sejhaj, addig a derekamon legyen. Így most már feldobódtam, és felszabadultan mozogtam mindenfelé. Bár a kivágott póló miatt sokan megnéztek… A legkisebb bajom az volt. :D A cipőmből csavarni lehetett a vizet, és ahogy léptem, a tetején buborékok jelentek meg. Vicces volt… :’D
Úgy járkáltunk, mint a mérgezett egerek. Három óra felé kidőltem. Ekkor mondták be, hogy a Barbárfivérek koncert késik egy órát. Nem akartam hinni a fülemnek. Addig hallgattuk a fiatalságot. Furcsa, hogy nyolc évesek is voltak, és idősebb polgárok is. Nem mintha nem kellett volna ott lenniük, csak azért mégis. Láttunk tizennyolc év alatti kismamát is… Meg egy olyat, aki cigizett. Gratula neki… Na de ő tudja… Meg találkoztunk egy lófejű, meg egy maci fejű alakkal is. Hehe, tök vicces volt. :D Bár nem tudom, hogy mi célt szolgált. oO
Néztük a deszkásokat, aztán mentünk a kis színpadhoz, mert abban a tudatban éltem, hogy ott lesznek a barbárok. Hát tévedtem. Kétségbe estem, lehet, hogy késik még? Na sebaj, élvezzük a koncertet. Csápoltunk, mondtam a szöveget (már aminél tudtam, többinél megpróbáltam plébekelni, ahogy szoktam xD) és jól éreztük magunkat. Aztán láttam a kivetítőn, hogy a BF már elkezdődött. Na akkor usgyi át arra, azt úgyis jobban ismerem, illetve szeretem. Pont az Úthenger számra értünk oda, ami nagy kedvencem. Bátyó vérverejtékes tanítása nem volt hiábavaló. Kívülről fújtam a szöveget, ahogyan azt illik.
Koncert után sajnos mennünk kellett. A kijáratnál láttuk, hogy a jegyek lenn a földön halomba. Nem akartam tőle búcsút venni, így a biztonságival ejtettem pár szót.

Én: Nem tarthatnám magamon? Én gyűjtöm ezeket.
Biztonsági: rázza fejét*
É: Akkor… Nagyon óvatosan elvágná?
B: nekikezd vágni, de nem viszi az olló*
É: Rajtam akar maradni. *-*
Olló: nyissz*
É: ~A franc…~
B: smile*

De azért eltettem, szóval másnap felragasztottam a karomra. :’D Nem úszta meg ennyiből. Visszafelé még fényképeztünk párat, majd mentünk a kis földalatti felé. Igen ám, de melyikkel is mentünk oda? A Mexikói út felé nem? Hmm… Nem voltunk benne biztosak, gy leszólítottam egy srácot. Hát nem angol volt a drága? A MÁSODIK! Elmegyek valahova baleset, és egy külföldi leszólítása tuti megesik az úton. Nem is én lennék, ha nem ez történt volna. Megszólítottam egy hölgyet, aki a Mexikói felé vezetőre mutatott. Háááát nekem volt ismét igazam, a másik kellett. Így lenne ötösöm a lottón…
Az átszállásnál megint csak eltévedtünk, de lényegesen kevesebbszer, mint odafelé menet. Véletlen még ki is mentünk az utcára. A biztonságiakkal újra szóba kellett elegyednünk. „Most jöttünk ki, eltévedtünk, vissza szeretnénk menni.” Még jó, hogy hörcsög vagyok, és nem engedtem palacsintának, hogy kidobja a jegyeket, így azok megmaradtak, és tudtuk bizonyítani igazunkat. Szóval nem történt semmi baj.
Szerencsésen a buszhoz értünk, de ott sem voltam biztos a dolgomban. Mi van, ha félreírtak valamit? Hozzá vagyok szokva, hogy a szegedi járat kell nekem. Amire mi szálltunk fel, Hódmezővásárhelyre ment. De mint kiderült, nem számit, hogy hova megy, lényeg, hogy autópályán menjen.
A buszon tehát nekikezdtünk a képek nézegetésének, és mutattam pár számot palacsintának, amit a koncerteken is hallhattunk. Meg próbáltam neki küldeni, de nem volt hely a telefonján. :( Szóval így járt. xD
Röviden és tömören ennyi lenne. Tegnap akartam kitenni, de a novella írása lefárasztott, és most kaptam vissza az erőmet. Holnap meg mehetek bevásárolni a „nyaralásra”.
Húúúú nagyon várom. *-* Mármint a nyaralást. De ugyan akkor félek is. Csütörtökön indulunk… És 10 napot leszünk távol. Remélem nem lesz semmi baj az út során. De addig majd még jelentkezem, és remélem utána is. Most azonban lépek. Sziasztok, jó hajnalt!