//Utólagosan átírt versenyre készült mű az összes szereplőről, amiben megismerhetjük őket//

- Megjöttem. – csapta be maga mögött az ajtót Yuuta. Arca piros volt a dühtől. Felment az emeletre, és ahogy átlépte szobájának küszöbét, az ajtaját annak is becsapta.
Jurij és Tex a fiatal fiúra, majd összenéztek.
- Mi baja lehet? – kérdezte Jurij Textől alig hallhatóan.
Tex unottan vállat vont, majd tovább szürcsölte teáját.
Kint elkezdett esni az eső. Először csak szemerkélt, majd szitált, végül úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. A csendet, ami a házban honolt az ablakon kopogó eső mellett csengő szakította meg.
- Kinyitom! – pattant fel Jurij helyéről, hogy megnézhesse, ki keresi őket.
Az ajtó előtt egy fiatal lány állt. A zuhogó eső ellenére nem volt nála esernyő. Csurom víz volt ruhája. Barna göndör haját az eső arcához lapította. Ruhája rátapadt aprócska vézna testére. Kapkodta a levegőt, valószínűleg egész idáig futott.
- Nana? – lepődött meg a vörös hajú fiú – Mit keresel itt ilyen időben? – mérte végig.
- Jó napot. Yuuta itt van? – arca piros pozsgás volt.
- Igen, de…
- Bemehetnék?
- Gyere, de…
Nana nem várta meg a választ, bement Jurij mellett a házba. – Köszönöm. – Nem először járt ott, így ismerte a terepet. Felment az emeletre, megállt Yuuta szobája előtt. Erőt véve magán kifújta levegőjét, amit addig benn tartott, majd három kopogás jelezte ott létét.
- Mit akarsz? – hallatszott ki Yuuta hangja a tömör fa ajtó mögül. Azt hitte, hogy két férfi lakótársa zargatta. Bár mást se látott szívesen abban a pillanatban.
- Nana vagyok. Bemehetek?
Hosszú percekig csend honolt. Nana hallotta, ahogy az esőcseppek kopognak a tetőn. A csend következtében még Jurij és Tex suttogását is hallotta.
- Mi történhetett?
- Mit érdekel az téged? – morogta orra alatt.
- De Tex, hiszen Yuuta most itt lakik velünk! Mi vigyázunk rá!
- Az nem jelenti azt, hogy dajkálnunk is kell.
- Gonosz vagy. – sóhajtotta Jurij. Lemondóan felállt, kiment a konyhába, és töltött magának még egy bögre, forró csokoládét.
Yuuta végül kinyitotta ajtaját. – Igen? – vonta fel szemöldökét.
- Nem kellett volna ezt tenned. Tudod, hogy ezzel megbántottad Motokot.
- És ő nem bántott meg azzal, amit tett? – horkolta le – Amúgy is… Te a barátom vagy, nem engem kellene pártolnod?
Rosszul esett neki, hogy Yuuta csak barátként nevezte meg. Azt hitte, hogy már azért túl vannak ezen. Valami több van köztük. Sértettségét lenyelvén inkább próbált békét teremteni - Nézd. Lehet, hogy nem kellett volna ezt tennie, de biztosan már ő is bánja. – mosolygott rá bátorítóan.
- Erre nincs mentség. Nem először teszi ezt. És biztos vagyok benne, hogy ez nem az utolsó eset.
- De Yuuta, te is tudod, hogy szeret téged.
- Ha szeretne, akkor nem késne el folyton. Mint ahogyan ma is.
- Dolgozik, ráadásul külföldön.
- Hát ne dolgozzon! – húzta fel orrát.
- Yuuta… - sóhajtotta.
- Senki sem kérte meg rá, hogy menjen ki külföldre. Mindenünk megvolt még akkor is, amikor itthon volt. Miért akart elmenni egyáltalán? Fontosabb volt neki a karrier, mint én, vagy akár Sekai? A vőlegénye?
Nana ledöbbent. Yuuta nem beszélt neki sose arról, hogy mit gondolt ez üggyel kapcsolatban. Mindig is magában mérgelődött. Jól esett neki, hogy Yuuta végre hajlandó komolyabb dolgokról is beszélni.
- Sajnálom. De gondolj bele. Ha alkalmad lenne rá… Tegyük fel, felajánlják, hogy tanulhatnál deszkázni Tony Hawktól, de csak akkor, ha elutazol hozzá Amerikába. Mit tennél?
- Nem mennék sehova sem. Én ennél jobb már úgysem lehetek. – vágta rá.
Nana legszívesebben a fejét fogta volna, de még türtőztette magát. – Yuuta…
- Mi van? Ez így igaz! Én nem hazudok! Nem úgy, mint egyesek…
- Egyesek alatt arra a liba Motokora célzol? – kérdezte a lépcső tövében állva Tex. A korlátra támaszkodott teljes testsúlyával.
- Nem tanított meg rá anyád, hogy nem illik hallgatózni? – vetette neki oda Yuuta.
- Te pampogsz, amikor neked még anyád se volt?
- Még mindig jobb, mint hogy egy ilyen homokos legyek, mint amilyen te is vagy.
- Kit nevezel te homokosnak? – sziszegte fogai közt Tex. Keze alatt a fa korlát reccsent egyet.
- Húha, be akarsz keményíteni? – kérdezte önelégülten Yuuta.
- Rajtad már az sem segítene. – engedte el a korlátot Tex – A poklok poklában fogsz megdögleni.
- A pokolba nem akkor kerülünk, amikor már „megdöglöttünk”?
- Ne beszélj vissza! Mégis kinek képzeled magad?
Tex mögül Jurij lépett színre. – Ne veszekedjetek! - csipogta.
- Na ez az, hallgass az asszonyra! – nézett Textre megvetően Yuuta.
- De hisz Jurij nem is nő… - vágott közbe Nana, aki a két fiú szerelméről semmit sem tudott.
- Nana neee, inkább ne mondj semmit se! – intette le.
A lány csendbe maradt, és hallgatta tovább az eseményeket.
- Gyertek le, és beszéljük meg. – ajánlotta fel Jurij.
- Nincs mit megbeszélni ezen.
Tex csak helyeslően bólintott.
- Szerintem pedig jobb lenne, ha ezt inkább Motokoval beszélnéd meg.
- Jó, de akkor te minek vagy itt?
- Mert máskülönben te nem lépnél, ő pedig Sekai vállán zokog. – húzta félre száját.
- Motoko nem ért meg soha semmit általában. – Tex karba tette kezeit, és mint aki jól végezte dolgát, bólintott mellé még egyet.
- Egyáltalán mi történt? – kérdezte aggodalmaskodva Jurij amikor Tex már lement a nappaliba teájához.
Nana tüsszentett egyet. - Elnézést.
- Ne terjeszd a bacikat!
- Yuuta, légy kedvesebb a vendégeddel. – förmedt rá Jurij, majd kedvesen a lány mellé lépett, és vállánál fogva invitálta le a konyhába – Gyere, van még egy kis forró csoki.
- És én nem kapok? – indult morogva utánuk Yuuta.
Nana csendben követte Jurijt, nem szólt, de mikor Yuuta utánuk indult, visszanézett rá.
- Egoista. – köhögte Tex két korty között.
- Szadista. – öltött nyelvet Yuuta.
- Antiszociális norvég…
- Beképzelt brit…
- Orosz, és szép. – húzta ki magát büszkén Jurij.
A lány tekintete a fiúk közt cikázott. Nem tudta eldönteni, hogy mindig ilyenek, vagy csak adják magukat.
- Ne aggódj Nana, majd én megvédelek, ha ezek ketten rád támadnának. – ölelte át Jurij a vékony testet.
- Kö… Köszönöm… - pirult el.
- Vedd le a mancsod róla! Még a végén őt is megfertőzöd a Julcsi féle bacilusaiddal.
- Csak irigykedsz, amiért te nem mered megölelni szegény lányt? – húzta száját gonosz mosolyra Tex – Pedig ha megtennéd, gyanítom, hogy abból a végén már nem csak ölelkezés lenne, hanem valami egészen más, ami talán nektek új, és izgalmas.
- Fúj, te perverz!
- Tex, nem hiszem, hogy a tizenhárom éves korosztályt erre kellene bíztatnod.
- Nem mintha nem tudnánk mindent erről az egészről…
- Mért? Te előbb kezdted?
Nana azonban már nem bírta tovább a pirongató témát – Nem ezért jöttünk le. – vágott közbe.
- Igaz. Szóval… Miről is maradtunk le? – érdeklődött Jurij. Kiment a konyhába, ahol egy bögrébe forrócsokit öntött, majd visszament a társasághoz. A bögrét Nana kezébe nyomta.
- Köszönöm. – kortyolt bele a bögrébe, majd nekilátott a mesélésnek - Yuutának ma volt egy versenye. Egy… Gördeszkás versenye.
- Tényleg? És hogy ment?
- … Befejezhetné, Nana? Nem most van itt az ideje játszani az anya szerepét.
- Én nem játszom, hanem őszinte érdeklődést mutatok felé.
- Nem vagy az anyja, ne akarj úgy viselkedni! Majd a mi gyerekünknél.
- Nekünk sosem lesz gyerekünk!
- Óóóó dehogynem! Majd meglátod, hogy lesz!
- Nem! Nem engedem, hogy bárki is felvágja az ereit miattad! Főleg nem az én gyönyörűséges kislányom!
- Honnan tudod, hogy lány lesz? Szerintem meg fiú, akit már hat éves korában beíratunk egy katonai táborba.
- Akkor repülsz innen!
- De ez az én házam! Majd TE repülsz!
- Nem vagyok madár, nem repülök sehova se!
Tex megbánva utóbbi mondatát lehorgasztotta fejét – Sajnálom cica…
Jurij elérzékenyülve a mondaton átölelte Tex nyakát, és csókot lehelt ajkára.
Nana szemei először kikerekedett a „furcsa” jelenség láttán, majd zavarában köhintett.
- Nekem ezt kell átélnem minden egyes nap.
- Meg tudlak érteni. – suttogta alig hallhatóan – Na szóval ott tartottam, hogy Yuutának volt egy gördeszka versenye. Szólt Motokonak is, hogy menjen el. Szerette volna, ha látja. Azonban ő nem ért oda a verseny kezdetére. Yuuta pedig sok pontot veszített annak ellenére, hogy „ő már nem lehet ennél jobb”. És frusztráltságát Motokon vezette le.
- Ami gondolom nem tetszett neki.
Nana fejét rázta.
- Értem. Minden világos.
- Meg is érdemelted. Gondolom megint olyan jó kisfiú voltál.
- Ne mondj baromságokat te barom! Persze, hogy az voltam. Én mindig minden körülmények között jó vagyok. A legjobb.
- Csak ma nem voltál az? – húzta fel szemöldökét Nana.
- Ma is az voltam. Azaz az lettem volna, ha Motoko nem köp bele a levesembe.
- Miért hívtad meg, ha tudtad, hogy megbízhatatlansága miatt úgyse lesz ott?
- Bizakodtam…
- Kár volt. – itta meg utolsó korty teáját Tex.
- Nem, nem volt kár. Motoko fontos Yuuta számára, ahogyan Yuuta is Őneki.
Tex felnevetett – Ezt ki mondta? Kislány, te nagyon rosszul látod át a szituációt!
- Nem, nem így van. Yuuta… - nézett rá a fiúra – Gyere, beszéld meg Motokoval! Hidd el, jobb lesz úgy neked is.
- Szentimentalista vagy.
- Nem leszel okosabb, ha fura szavakat használsz.
- Ezt is csak egy olyan ember mondhatta, aki hülye, mint egy zsák krumpli. Csak nem pörögsz.
Nana felhúzva magát ezen felfújta arcát, kézen ragadta Yuutát, úgy indult el Motokoékhoz.
A táj őszi színekbe burkolózott. A sárga és piros különféle színárnyalatai megtalálhatóak voltak fenn a fa ágain, és az utca szélén heverve. Előttük csak egy fehér pólós biciklis tekert, amúgy meg pangott az ürességtől.

* * *

Az eső már nem ömlött úgy, mintha dézsából öntenék. Csak az ereszcsatornáról csöpögött le pár esőcsepp a földre. Az ajtón kopogtak.
Sekai nyitott ajtót – Ó, ti vagytok azok?
- Bocsánat a zavarásért, de Yuuta szeretne beszélni Motokoval.
- Igazán? – húzta fel szemöldökét Sekai választ várva a fiatal fiútól.
Yuuta nem szólt semmit, morcos tekintetét elkapta példaképéről, inkább a földre szegezte azt.
- Igen. – vágta rá Nana a fiú helyett. Túl akart esni az egészen, azt akarta, hogy Yuuta újra kibéküljön unokatestvérével. Nem szerette, amikor Yuuta haragos, olyankor ő is szív, mint a torkos borz.
- Fáradjatok beljebb. – nyitotta ki az ajtót a fiatalok előtt.
Nana még mindig fogta Yuuta kezét attól tartván, ha elengedi, a fiú menekülésképp kiszaladna a házból. - Hol van Motoko? – nézett körbe a halban, de sehol sem látta a lányt.
- A szobájában van, még mindig szomorú a miatt, amit mondtál neki. – szegezte válaszát a szőke fiúnak.
Yuuta nem szólt, csak félrehúzta száját.
- Menj, beszélj vele. – bátorította Nana.
- Nem akarok. Nincs mit mondanom neki. Amit mondtam igaz volt, és nem változtatom meg a véleményemet még az ő kedvéért sem. Ő maga is tudja, hogy ez így van.
- Yuuta, hogy lehetsz ilyen érzéketlen? Mégiscsak az unokatestvéred! Nem kérek mást, csak azt, hogy beszélj vele! Rendben?
- Nem kértem a segítségedet. Amúgy sem kellene beleszólnod a dolgaimba. - Yuuta morgott még valamit orra alá, de nem lehetett kivenni, hogy pontosan mit is.
Ebben a pillanatban az emeletről egy hosszú fekete hajú lány libbent le – Yuuta, te itt? – szaladt hozzá, és már szerető ölelésbe is fonta.
- Eressz! – sziszegte alig hallhatóan.
- Annyira sajnálom! Én tényleg ott akartam lenni a versenyeden. A gépem légörvénybe került, azért késett.
- Folyton csak a kifogások… - tolta el magától.
Nana könyökével oldalba bökte a fiút – Yuuta! – szólt rá.
- Miért? Mit szeretnél? Sajnálom, de nem tudom visszatekerni az időt, hogy megváltoztassam a múltat.
- Pedig jó lenne, ha tudnál. Akkor nem mentél volna el Európába tanulni! Nem hagytál volna itt engem!
Motoko szemei megrebbentek Amióta csak döntést hozott, folyton furdalta az oldalát a lelkiismeret. Mindig azon gondolkodott, hogy jól tette-e, amit tett. Sok álmatlan éjszakája volt ez miatt. Mondhatni ez volt az ő egyetlen gyengepontja.
- Megígérted mikor magadhoz vettél, hogy nem fogsz sose magamra hagyni, mindig vigyázni fogsz rám. De nem tartottad be az ígéretedet! Elmentél, hagytad, hogy Sekai is itt hagyjon, és beszerveztél egy melegházba, hogy ott éljek! Nem törődtél velem. Még erre a versenyre se tudtál időben odaérni, pedig tudtad, hogy milyen fontos nekem. Miattad veszítettem el annyi pontot!
Nana szó nélkül végighallgatta Yuutát, majd a többieken nézett végig. Motokot a sírás kerülgette, Sekai pedig ezt látván elkapta a harci ideg.
- Yuuta, most már elég legyen! – horkolta le Sekait – Arról nem Motoko tehet, hogy nem gyakoroltál eleget a versenyre. A pontvesztés miatt nem okolhatsz másokat. Az csak figyelmetlenségből történt. És amúgy is… Te is nagyon jól tudod, hogy mik voltak az álmai. Ha nem most, megteszi máskor. Nekem is fáj, hogy itt hagyott, és alig látom, de beletörődtem.
- Igen, neked sikerült, hiszen alig vagy itthon.
Sekait egyre jobban felhúzta Yuuta viselkedése. – Motokonak köszönheted, hogy nem anyád mellett élsz most. Etetett, ruháztatott, és sosem volt hiányod semmiben sem. Neki köszönheted Nanát is!
- Nem mintha kellene egy ilyen bőgőmasina. – nézett az említettre.

Nana száját csak résnyire nyitotta ki. Közbe akart vágni, de Sekai megelőzte egy jól irányzott ütéssel Yuuta arcán – Elég legyen! Rendben van, hogy mérges vagy, de mindennek van a határa!
Yuuta az ütés helyére emelte kezét. Fájt neki, de jobban, hogy kitől is kapta a sérülést. Sekai nem egyszerűen a legjobb barátja volt, hanem a példaképe, egy sosem létező bátyja, és egy olyan apa pótlék, akiről csak álmodni mert.

Motoko azonban mindennek ellenére mégis Yuuta mellé állt – Had nézzem! – emelte le róla gyengéden a fiú kezét, hogy tüzetesebben megvizsgálhassa a pirosló foltot. Sekaihoz fordult – Ezt igazán nem kellett volna!
- Megérdemelte!
- Mégis mi ütött beléd? Hiszen te sose bántottad Yuutát!
- De megérdemelte!
- Lehet, de akkor sem kellett volna megütnöd!
- Gyere! – fogta meg Nana Yuuta kezét. A konyhába mentek, ahol a hűtőből kivett egy kis jeget, és a fiú arcához tette – Ettől majd nem fog feldagadni.
- Köszönöm. – morogta még mindig durcásan.
- Sajnálom, minden rendben?
- Hát persze. Minden a legnagyobb rendben van. – ironizált.
- Miért véded Yuutát? – háborgott Sekai.
- Ki védje, ha én nem? Elvégre igaza van. Nem kellett volna itt hagynom titeket, mégis megtettem. Sajnálom, hogy önző módon csak magamra gondoltam, amikor elvállaltam, hogy elmegyek tanulni Európába. De… Úgy éreztem, meg kell tennem. Hiszen… Itt nincs olyan sok választási lehetőségem. Így legalább fejlesztem magam, és pénzt is kapok érte.
- Amiből én egy garast sem láttam.
- Sekainak, vagy Jurijnak küldöm el mindig a pénzt. Ők gondoskodik rólad, amikor távol vagyok. Helyettem is. Csúnya lenne, ha nem tennék. Elvégre megkértem rá őket… Ha mégis megszegnék fogadalmukat, halálnak halálával lakolnának.
Kis szünet után Yuuta visszanézett Motokora – De ők nem pótolhatnak téged. – szontyolodott el, s lehorgasztotta fejét
- Sekaial közösen gondoskodunk rólad. Nem hagyjuk, hogy hiányt szenvedj bármiben is. – simított ki Yuuta arcából egy kósza tincset.
- Motoko…
Az említett csak kíváncsian nézett rá, nem tudta mit is szeretne tőle a fiú.
- Sajnálom. – nyögte ki végül.
Elérzékenyülve megrebbentek pillái, elmosolyodott – Elmondhatod a véleményedet, tudod, hogy engem nem zavar. Csak máskor ne illess ilyen szavakkal. Megegyeztünk? – mosolyodott rá.
Yuuta lassan bólintott, majd halkan, már-már suttogva mondta ki bizonytalan szavait: - Rendben.
- Én pedig megígérem, hogy legközelebb bármi áron, de mindenképpen ott leszek a versenyeden vagy épp, amiben te is részt veszel. Nem fogom hagyni, hogy bárki is az utamba álljon.
- Helyes. – bólintott önelégülten Yuuta.
Sekai zavartan kezdte tarkóját vakarni – Nem kellett volna, de nem engedhetem, hogy olyan kis gonosz mocsadék legyél, mint amilyen Tex. – Motoko szúrós pillantására azonban még hozzá tette – Sajnálom, nem kellett volna megütnöm téged.

- Nincs semmi baj. – húzta félre száját mosoly gyanánt Yuuta.
- Akkor? Van kedved játszani egy új PS2-vel, amit kölcsön kaptam a lakótársamtól? – nevetett fel.
- Igen, vaaan! (*-*)
Nana e szívmelengető történés láttán elérzékenyült, de nem akarta tovább zavarni a családot.

- Nos, akkor én mennék is. – indult el a bejárati ajtó felé.
- Nem akarod hazakísérni? – kérdezte sejtelmesen Motoko. Tudta, hogy a fiú előttük sosem kérne bocsánatot a lánytól az előbbiek miatt, így megadta nekik az esélyt, hogy kettesben lehessenek.
Yuuta szó nélkül kísérte ki a házból Nanát, majd az utcán még hosszú percekig nem szólt hozzá. Majd mégis csak erőt vett magán. – Tudod, ma bebizonyosodott, hogy van egy őrangyalom.
- Igazán? – nézett szemeivel a fiúra.
- Igazán. Nem hagyja sose, hogy hülyeséget tegyek, és mindent elkövet ezért.
- Rendes lehet az angyalod. – Nana agyán átfutott, hogy Yuuta kiről is beszél. Első benyomás alapján Motokora tippelt.
- Igen, az. De sajnos ma nagyon megbántottam.
- Nem mondod?! – kuncogott.
- Engednéd, hogy végre befejezzem a mondandómat?
- Nem kellene folyton félbevágnom, ha te nem beszélnél ilyen lassan.
- Hogy az a…! – fordult el tőle durcásan, majd megenyhülve, Nana felé fordult – Csak bocsánatot szerettem volna kérni az én egyetlen őrangyalomtól.
Nana hirtelen megtorpant, majd Yuutára nézett meglepett arckifejezéssel.
- Az egyetlen, és igaz… - mondatát azonban Nana nem hagyta, hogy befejezze.
Nyakába ugrott, úgy ölelte, mintha soha nem akarta volna elengedni.
Yuuta viszonozta az ölelést, arcát a lány hajzuhatagába temette, mélyen beszívta emlékezetül illatát. Bár nem volt érzelgős típus, de most úgy érezte, meg kell tennie amit, amit megkövetel a haza. Viszonozta az ölelést, majd gyengéden megcsókolta. - Mindig vigyázz rám… - merült el gondolataiba.