Hna ma nagyon köcsög vagyok!!!! És tényleg! :D Lolly versenyén ugye indultam. És emlékeztek még arra a történetemre, ami a beteg kislányról, és anyukájáról szólt? Na, arra kaptam eme véleményt:

- Történet: Na, ez. Először csak néztem a monitort, a betűket, miután könnyes szemmel végeztem az olvasással. Meghatott, és furcsa hatást gyakorolt rám, de mindenesetre egyedi munka.  10-10
- Élvezhetőség: Élvezni nem lehetett, mert szomorú hangvételű volt, de mégis érdekes volt, ahogy olvashattuk az elkeseredett anyuka gondolatait, aki nem bírta tovább nézni, ahogy a lánya szenved.  10-10
- Szereplők: Egy édesanya és a lánya. A kislány személye tetszett, de az anyukáé olyan furcsa volt. Tudom, furcsán fog hangzani, de szerintem nem volt helyén való, hogy csak úgy megölte a lányát. Lehet, hogy a lányának ez volt a jó, de nem tudom. Össze vagyok zavarodva.    10-9
- Műfaj: Dráma, ez egyértelműen dráma, ami teljesen méltó hozzá. Meghatott az egész, és csupán a végén vettem észre, hogy megsiratott. 10-10
- Cím: Csipp-csepp, találó cím. Tetszik, hogy maga a cím szerepel a történetben.   5-5
- Helyesírás: A helyesírással semmi gond, a fogalmazás pedig egyszerűen drámai. Ahogy az anyuka gondolatait leírod, egyszerűen… érdekes és szomorú.5-5
Rose véleménye: Ez borzasztó volt. Az életem során elég sok betegségen átestem és elmondhatom, hogy szörnyű volt, de az anyukám mindig mellettem állt és erőt adott nekem a legrosszabb napokon is, és nem gondolt arra, hogy megöljön engem. Sajnálom ez a történet nagyon nem nyerte el a tetszésem.  10-3
Összes pont: 60-52

Hna már most… Mi az, hogy BORZASZTÓ?! Érted, én el tudom fogadni a véleményét mindenkinek. Meg lehet mondani, hogy nem tetszett, rossz volt, AKÁRMI!!!!!!!!! De hogy BORZASZTÓ?! Menjen vissza oda, ahonnan jött! ^^ A másik: „életem során elég sok betegségen átestem”… Komolyan? Szellemi fogyatékos is lettél? :o Oooooké, te tudod. ^^ Nekem aztán oly mindegy. Amúgy se azért kellett volna levonnia pontot, mert tetszett/nem tetszett. Ez milyen pontadás?? Komolyan, mint a dedóban. -.- De nehogy azt higgyétek, hogy hagytam magam!!!! Óóóóó, nem ám! :D Még szép, hogy kiállok az igazamért! >) Ergo, igen, nekiálltam veszekedni. Igen, ilyen vagyok, kiállok magamért, szokj hozzá!!!! Hm… Hülye vagyok? Lehet! De velem akkor se beszéljen így egy ilyen kis porba fingó még akkor se, ha ő egy zsűritag. Amúgy is, csak besegít, épp ezért kéne kussba maradnia. Igazam van, vagy igazam van? xD Bemásoljam a beszélgetést? Akarjátok látni? Nem, inkább nem… De ez a csaj… Áááááá! oO És még ő mondja nekem, hogy egy senki vagyok. MOST EZ KOMOLY?! Szálljon le a magas lóról, mert még le találom róla rúgni. ^^ De ha ez kell neki… :o 
Még egyszer mondom: NEM az bánt, hogy nem tetszik neki, és miatta vesztettem hét pontot, HANEM az, hogy így közli velem! Allergiás vagyok az ilyenekre, és csak akkor káromkodok, ha már hócipőm tele van. Nem tudom ez mennyire kivehető az írásaimból. Nem azt mondom, hogy elvárom, hogy mindenki így viselkedjen, mert NEM!!! Egyszerűen csak… Nem tudom. Emberek vagyunk, és nem állatok. Még ha kiborultan írta volna, de ez határozottan nyugodt írás! :o És ha ilyen volt a neveltetése, csak sajnálni tudom az ilyet.
De azért véleményeket várok, szerintetek?! Jogos volt? Ti hogy reagáltatok volna rá? Valami…?! :D

/Ismét egy verseny mű. Alul a kép aminekbenne kellett lennie. Két oldalnak kellett volna lennie, de mivel ez krimi féle valami, és krimibe nem tom kifejteni két oldalba... így kaptam pár sor engedményt. :) Remélem nektek legalább tetszik, ha nekem már nem is >.</

A Rejtély Rt. tizedik évfordulóját ünnepelte. Ennek örömére összeült a csapat azon a bizonyos tavaszi napon. Már nyolc óra volt, és a Hold még csak épp kezdte bevilágítani a tiszta csillagos eget.
- Srácok, el se hiszem, hogy már több mint tíz éve boldogítjuk egymást. – hitetlenkedett Bozont. Nevéhez méltón barna haja kócosan ágazódott szanaszét. Épp egy tengeralattjáró szendvicset készített magának, amit próbált annyira összezsúfolni, hogy az belé férjen. Szájánál már csak hasa volt nagyobb, amit bármennyire is megtömött, mint egy fekete lyuk, újabb adagot kívánt.
Scooby, a nagy dán kutya követte Bozont kezének mozdulatait, amiben az ínycsiklandó szendvics készült.
- És ne feledjük, hogy milyen nap is ez. – tolta fel orrán szemüvegét Vilma mosolyogva – Igaz Fred? – nézett a szőke szépfiúra.
Fred a sarokban járt kelt idegességében. Annak ellenére, hogy mindig magabiztos, és jókedvű volt, most kifejezetten gondterhelt képet vágott. – Hogy mi? – kapta fel a fejét neve hallatára.
Vilma felkuncogott, Bozont pedig fejét rázta – Ugyan Fred.
Scooby gazdájának figyelmetlenségét kihasználva bekebelezte a szendvicset úgy, ahogy volt.
- Nem is értem miért vagy ennyire ideges. – ekkor Bozont épp beleharapott volna szendvicsébe, de helyette csak a levegőbe tudott. Mérgesen nézett kutyájára – Scooby Doo!
Nevén említett kuncogott, majd lecsapta füleit – Bocsi. – vigyorgott továbbra is.
- Dianát már régóta ismerem! – Fred ügyet sem vetett barátaira. – Épp ezért félek a döntésétől.
Vilma a fiúhoz lépett, és vállára tette kezét – Nem kell félned! – nézett rá cinkosan.
A szóban forgó lánynak, azaz Dianának aznap volt a huszadik születésnapja. Mikor megalapították a Rejtély Rt-t Diana születésnapi zsúrján voltak.
Akkoriban még csak azzal foglalkoztak, hogy hova tűnhetett az egyik vendégének az arany lánca, ami számára fontos volt. Az ügy kész rejtélynek bizonyult, de összedolgozásuknak meg lett a gyümölcse. Nem csak a láncot szerezték vissza, de egy csapatot is alakítottak.
A csapat tagjai tehát állt egy vezérből, akit Fred testesített meg. Ő találta ki a tervet, hogyan is kapják el csapdák segítségével a bűnözőket. Vilma adta a tudást. Nélküle a csapat semmire se ment volna. Bozont és Scooby Doo általában a csalétek volt, míg Diana szemfüles megfigyelő képességének köszönhetően rengeteg nyomra bukkantak.
Az ajtó nyitódott, majd a szülinapos lépett be rajta – Figyelem, mindenki, jó hírem van! – csapta össze tenyereit Diana – Kaptam születésnapomra öt meghívót az idei divatbemutatóra! Ki jön el velem? – kuncogta izgatottan.
Diana világ életében oda meg vissza volt a ruhákért, így izgatottsága érthető volt.
A többieknek az ötlet nem tetszett, de születésnapja volt, így egy emberként bólintottak.
- Mellékesen Diana?! – próbált Fred beszélni vele, de Diana nem igazán figyelt rá.
- Menjünk, nemsoká kezdődik az előadás! – fordult sarkon, hogy a Csodajárgány segítségével minél hamarabb odaérhessenek.

Fred, Diana, és Vilma ültek elől. Hátul Scooby és Bozont foglalt helyet, és vígan lakmároztak tartalékukból.
- Tudjátok – kezdett bele Diana – a híres Gaston tervezte a ruhákat. Kíváncsi vagyok mit hozott most újra be ezzel a tavaszi kollekciójával. – csacsogta.
Bozont épp egy tábla csokoládét majszolgatott, mikor észrevette, hogy készletük kezd kifogyni – Nekem mindegy, csak lehessen ott mit enni.
Scooby helyeslőn bólogatott, mire Diana felnevetett – Ne aggódjatok fiúk, egy kis nasi biztosan lesz.

Mikor odaértek az épülethez, ahol a bemutatót tartották, nagy zsibajra lettek figyelmesek. Mindenki mocorgott, és összesúgott.
A Rejtély Rt. tagjai kiszálltak a Csodajárgányból, majd Vilma odament egy nőhöz – Jó estét, elnézést, de mi történt? – utalt a zaklatott tömegre, és az épület zárt ajtajára, aminek már nyitva kellett volna lennie a bemutató végett.
- Hát ön nem tudja? – kérdezte felháborodva – Az előadás elmarad! Gaston legszebb tervezett ruhája, az est fénypontja eltűnt! Pedig mennyit utaztam, csak hogy élőbe láthassam! Imádom Gaston ruháit!
- Eltűnt? – lépett oda Diana is – Jaj ne! – sopánkodott.
Fred gyengéden Diana vállára tette kezét – Ne aggódj, megoldjuk. – mosolygott rá bátorítóan.
Diana Fredhez fordult, és bólintott egy aprócska mosoly kíséretében. Lelombozott hangulata azonban nem tartott sokáig. Felcsillantak szemei, majd felkiáltott – Gaston! – faképen hagyva Fredet, és barátait a tervezőhöz sietett. – Jó estét! Hallottam a tragikus hírt! Hogy történt az eset? – támadta le.
A középkorú férfi csak pislogott a meghökkenéstől, de mikor túl jutott rajta, elmondta Dianának, és hozzá csatlakozó társainak a történteket.
- Honnan tudnak róla? Hisz még be se jelentettük!
Diana furcsállva nézett hátra barátaira.
A tervező azonban folytatta - Csak egy pillanata hagytam egyedül a ruhát a szobámba, mert odakintről zajra lettem figyelmes. És mikor visszaértem, a ruha már sehol sem volt.
- Egyedül tartózkodott a szobában? – érdeklődött Vilma, mire a férfi bólintott – Hm, ez érdekes. – állapította meg – Oda kísérne minket, hogy tüzetesebben átfésüljük?
- Természetesen! Ha megtalálják a ruhámat, akkor bármit!

A férfi szobája még akkor is üres volt, és elhagyatott, mikor a csapat belépett. Dulakodásnak sem volt nyoma.
- És hogy nézett ki a ruha? – kérdezte Fred.
- A ruhát még rajtam kívül senki se látta. – csóválta a fejét a tervező – Egy ezüst aktatáskába őriztem. Kinyitásához egy kulcs kell, ami még nálam van. – paskolta meg mellkasát, ahol egy zseb helyezkedett el zakóján.
- Remek! – kiáltott fel Fred – Akkor máris megvan a csali! – tekintetét ezzel Scoobyra, és gazdájára szegezte – Készen álltok? A terv a következő! – intette közel magához barátait.

Bozont és Scooby a folyosón sétáltak fennhangon beszélgetve – Milyen kár, hogy nincs meg az a fránya ruha. Most mit kezdjünk a kulccsal? – lóbálta Scooby szemei előtt Bozont az aranyozott kulcsot.
- Nem tudom. – követte társa szemével a kulcsot.
Előttük megjelent egy köpönyeges alak – Tiiii! – vicsorogta eltorzult hangon – Adjátok ide azt a kulcsot!
- Juj! – állt meg hirtelen Bozont és Scooby szívverése. Nem tudtak megszólalni sem, így fogták magukat, és futásnak eredtek. Minden a terv szerint haladt. Scooby és gazdája Bozont az épületet járta be, próbálták lerázni üldözőjüket.
Az egyik sarkon azonban Vilma és a többiek várták már őket. A megfelelő időben Fred meghúzta a földön fekvő kötelet, így Bozont és Scooby üldözője megbotlott, mire Fred elengedte az ő kezében lévő kötelet. A köpenyes alakra egy nehéz ketrec hullt rá, aminek nem volt alja, így a tolvajnak nem esett bántódása.
- Megvagy! – lépett oda Diana.
Scooby és Bozont lihegve ment vissza a többiekhez. A sok futás kifárasztotta őket. A tervező is előbújt rejtekhelyéről.
- Lássuk, ki is a tettes. – rántotta le Diana a köpenyes maszkját.
A tolvaj ismerős volt. Az a nő volt az, aki közölte velük az épület előtt, hogy az előadás elmarad.
- Maga?! – kérdezte egyszerre a csapat.
- Barbie?! – hökkent meg a tervező, mire a nő hangosan felmorgott.
- Maguk ismerik egymást? – nézett Rejtély Rt. csapata a tervezőre, majd a ketrec mögött lapuló nőre.
- Barbie az asszisztensem volt. – sóhajtotta – De miért tetted ezt?!
- A ruháid Világ szerte híresek! Ha kivittem volna őket külföldre, a fekete piacon milliókat kereshettem volna vele!
A sötétből rendőrök léptek ki. Felemelték a ketrecet, gyengéden kikísérték alóla a nőt.
- És megúsztam volna, ha nincsenek ezek a kölykök, és a kutyájuk! – kiabálta még kifelé menet hátra.
A csapat felnevetett – Hogyan köszönhetném meg nektek, gyerekek? – fordult a tervező a fiatalokhoz. Választ azonban már nem várt meg – Diana! – fordult rajongójához – Megtisztelnél vele, hogy te mutatod be a ruhámat?
Diana elpirult – Mamám! Ez igazán megtisztelő!

Az est végül tökéletesen zajlott. A terem tömve volt kíváncsi, Gaston-rajongó emberekkel.
- Apám mennyien vannak! – álmélkodott Vilma, majd hozzá tette - Még jó, hogy ilyen ügyetlen volt a tolvaj nem?
Scooby és Bozont a pultnál álltak, és a hasukat tömték meg mindenféle jóval.
Fred ismét idegességtől megtelve bólogatott – Bizony.
A kifutóra Diana lépett az estély fő attrakciójában. Ezüst fonállal megvarrt, gyémánt köves ruháját vakítóan megcsillantotta a reflektor fénye. Ahogy végig haladt a kifutón, mindenki megcsodálta mind a ruhát, mind pedig annak viselőjét.
Fred nem bírt tovább a fenekén maradni, s ahogy Diana lement a színpadról, hozzá lépett – Diana! – szólította meg hangosabban a kelleténél, majd megköszörülte torkát. Mikor Diana hozzá fordult, Fred zavarában zsebébe kezdett matatni – Diana, én… - Halk csilingelés, majd egy fénypont végiggurult a padlón. – A francba!
Scooby, aki észrevette a földön guruló tárgyat szájába vette, s barátjának vitte – Tessék Fred. – ült le mellé.
- Köszönöm Scooby. – pirult el, majd újra lány felé fordult – Diana, én… - megköszörülte torkát – Szeretlek, és… - fél térdre ereszkedett – Hozzám jössz feleségül?

Diana meghatódva szájához emelte kezét, majd könnybe lábadt szemekkel bólintott – Mamám, Fred, igen! Én is szeretlek! – ugrott a fiú nyakába, s jelezvén határozottságát egy csókot lehelt a fiú szájára, amit ő viszonzott is. Záloga végeztével Scoobyhoz lépett – Köszönöm Scooby! – ölelte át a csapat kutyájának nyakát.
A nagy dán kutya zavarában csak behunyta szemeit, és elkiáltotta magát – Scooby Doobi Doo! – vigyorodott el.

Tegnap lejött cat. Én pedig hatkor keltem, rendet raktam, majd visszafeküdtem, és aludtam egy kicsit. Aztán keltem újra, és elmentem eléjük. Igen, mert cat, és még valaki volt ott, konkrétan az exe.
Elmentünk turizni, mert kellett pár cucc. Vettünk sok mindent… Én vettem egy pólót, egy kardigánt, meg egy kantáros gatyát, amire már régóta füll a fogam. Meg egy tornacsuka. Awww… *-* Bejártuk az összes turit, amit csak találtunk.
Aztáááán eldöntöttük, hogy elmegyünk a Dombhoz. Úgyis anyát el akartam kísérni a kórházba, és attól a helytől az már csak egy köpésre van. Igen ám, de dög meleg volt, kitikkadtam, és a cuccokat is le szerettem volna pakolni. Így felhívtam anyát, hogy hol van, tud-e ingyé hozni vizet munkahelyéről. (hát na! :D)
Elmentem munkahelye elé, ahol megbeszéltük, hogy találkozunk, és adja oda a vizet. Mondta, hogy menjek oda apámhoz. Odamegyek, erre mutogat, hogy kerüljem meg az épületet, mert ott nem tudott megállni. Mondom fasza… Megkerülöm, lecuccolok, erre elkezd velem kiabálni, hogy szálljak be a kocsiba. De mondom én nem szállok, mert csak a vizemért jöttem. Erre még én voltam a szar szemét. -.- Lecuccolok, loholnak utánam catték, akik nem is vágták, hogy mi van, mert csak úgy hirtelen elszaladtam. (anyámék siettek, és akkor nekem is sietnem kell …) Elkezdett esni az eső, így mondtam nekik, hogy menjenek be a plázába, majd megyek utánuk, mert nem tudom most én se, hogy mi van. Visszaindulok anyámért, erre ők meg már megint elindultak. Megálltak megint ott, ahol apám fel akart venni. Kikapom anyám kezéből a vizet (nem ám hogy lehúzta volna az ablakot… :o) ő meg elkezd velem kiabálni, hogy most mért csinálom ezt, azonnal szálljak be a kocsiba. Mondom ezt nem hiszem el… Megmagyaráztam neki, hogy én nem megyek velük, most cattékkal vagyok, majd megyünk a Dombhoz, és utána onnan megyek a kórházba. Úgyis ők még elmennek mamáért, elviszik apámat az állomásra, leteszik mamánál a cuccosokat, és csak utána mennek a kórházba. Szóval szervezősködni azt nagyon szeret.
Visszamentem cattékhoz, de akkor már az ájulás kerülgetett, mert nem elég, hogy meleg volt, még futottam is, hányingerem is volt, és anyám szépen felhúzott. Szóval igy minden összejött. Megmostam az arcomat, elmeséltem nekik, hogy mi volt, aztán elindultunk a dombhoz. Út közben hív anyám, hogy hol vagyunk, mert ők már mindjárt ott vannak a kórháznál. Én meg mondom, hogy itt meg itt vagyok. Erre mondja nekem, hogy hát akkor nagyon gyorsan szedjem a lábamat, mert nem fognak rám várni a kórházban, és töttöröttötö. Gyorsan elbúcsúztam cattéktól, majd átmentem az úton. Amiért sietésre lettem ítélve, még a piroson is átmentem (igaz nemsokkal később zöldre váltott). Beülök a kocsiba, erre meg azért lettem lecseszve, hogy mi az, hogy én átmegyek a piroson. Hát mondom ez nem igaz, döntse már el, hogy mit akar. De ő olyat nem mondott, hogy siessek, elvégre még van egy órája. (…) És ne boruljak ki. Majdnem leszedtem a fejét, amiért szórakoztatta magát.
Nagy nehezen lenyugszok, beérünk a kórházba. Anyám elment mosdóba, én meg kinn maradtam mamával a folyosón. Mamec elkezdett nekem lelki fröccsözni, amit én ki nem állhatok. Több százszor végig hallgattam, és amúgy is anyám a napokban dícsért meg, szóval kurvára nem volt joga belepofázni. De ő azé még cseszegtett! Figyelmeztettem, hogy hogyha folytatja, otthagyom. Elkezdte még háromszor, negyedjére meg még mielőtt olyat tettem volna amit majd megbánok, inkább otthagytam. Anyám meg akkor még mindig a wc-n ült. X”D
Kiértem, felhívtam cattot, hogy hol vannak. Elindultam feléjük, ő meg felém. Út közben anyám felhív, hogy hol vagyok, mért mentem el, stb. Én meg elmondtam neki, hogy drága anyukájából elegem van, mert ennyire egy érthetetlen nőszemély. Aztán meg még mondott valamit, én meg kiöntöttem neki a lelkemet, hogy tök mindegy, hogy mit mondott, mert én úgyis „szívtelen dög vagyok”, meg hasonlók, amiket rólam vall általában. Ő meg próbálta kihúzni magát, de mivel emlékezetkiesése van (nem, csak szar a memóriája) így aztán mondhatok neki bármit… Megbeszéltem vele, hogy engem hagyjon békén, és hogy drága „mamikám” is.
Összetalálkoztam cattékkal, de akkor már patakzottak a könnyeim, amiért anyám nem ért meg, és még így se adott nekem igazat. Leültek, én meg még álltam, nem volt erőm már semmihez, nekem akkor már minden mindegy volt. Elmondtam nekik, hogy mi volt, aztán cat felajánlotta, hogy igyunk, akkor legalább megnyugszok. Nekem mindegy volt, exének mindegy volt, szóval elmentünk bevásárolni cattal piát. Út közben pedig elkezdtünk beszélgetni. Cat elmondta, hogy eddig azt hitte, hogy én csak „rinyálok”, hogy milyen rossz sorsom van, holott megkapok mindent. Én meg megmagyaráztam neki, hogy lehet, hogy így van, de mit érek vele, ha ilyen a kapcsolatom az egész családdal?! Úgyhogy rendeztük a nézeteltérést. Maaajd mondta nekem, hogy ugye gyerekes vagyok, és ez lehet, hogy a szüleim miatt van. Mert meg akarok nekik felelni, de ők meg túlságosan korlátoznak. Pl: nem engednek sütni/főzni, leszólják a ruháimat, a stílusomat. Nem tom, lehet igaza van. Minden esetre már nem fogom én se, és anyámék se sokáig bírni ezt a folyamatos örlődést.
Visszaértünk exéhez, felmentünk hozzá, kikevertük a piát, majd inni kezdtünk, közben pedig exe kettőnk ellen sakkozott. :D Persze mind a kettőnket megvert. -.- Nem fer, ő szinte profi, én meg még nagyon semmit se tudok a sakkról. Azt tudom, hogy hogyan kell lépni a bábukkal, és kész. :D Én váltig állítottam, hogy a ló tök mindegy, hogy hogyan ugrik, csak négyet, és „L” alakba. Szóval képzelhetitek. :D
Majd hangoskodtunk, és inkább lementünk a játszótérre. Próbáltam kicsit külön válni tőlük, mert valahogy éreztem valamit a levegőbe, és nem éreztem jól magam velük. Pedig jó társaság, csak így… Nem tudom, nem tudom megmagyarázni.
Fél óráig a faház vagy mi tetején feküdtem, és néztem az eget. A felettünk elhaladó repülőből már kettőt láttam, szóval K.O. voltam. Na jó, annyira nem. :D Majd odajöttek hozzám, és beszélgettünk. Ránk, lányokra ránk jött a depizhetnék, cat exe meg próbált minket vigasztalni. Egy dolog nagyon megmaradt bennem.

Én: Miért van az, hogy nem jövök be a pasiknak?
Ex: Nem tudom.
É: Neked bejövök? *néztem rá. Nekem nem jött be, mert úgy néz ki, mint a volt töri tanárom fiatalabb kiadásba, meg amúgy is :s lényegtelen, kíváncsi voltam :D*
E: Ne haragudj, de nem.
É: Miért nem?
E: Csak úgy nem. Láttad kik jönnek be nekem… *vékony pláza cicák xD*
É: És ez az!!!!!!! Ez a baj veletek, hogy miiiiiiiiiiindegyikőtöknek az olyanok jönnek be!

Igazából csak azért esett rosszul, mert minden pasim eddig ezért hagyott ott. Mert nem éreztek irántam semmit, csak „Amíg nincs más jó lesz ő is.” alapon. És ezt még a szemembe is mondták (igaz utólag…)!!!!!!!!!!! És ezért esett szarul, mert eszembe juttatta ezt az egészet.
Aztán még egy darabig ott voltunk, majd jött értem anyám, és hazahozott. Cat ott aludt az exénél, mert nálunk apám miatt nem alhatott, mamával meg úgyis összevesztünk, meg amúgy is már megjegyezte, hogy hanyagoljam az ott alvásokat. Bár nem tom miért van úgy oda, legalább addig sincs egyedül. -.-
Keresztanyámat hazavittük, aki a közelben lakott, de mivel egy tuskó, így persze, hogy be kellett nekem szólnia! Szóval fuck neki! x3
Majd hazajöttem, és egyből felmentem facere. Ráírtam bátyusra, és ott beszélgettünk, miközben én anyámmal trécseltem. Persze akkor is fel kellett neki hoznia a délutánt, meg úgy az egész szituációt, amitől ismételten csak kikészültem, és sírásba kezdtem. Meg bátyus is haragos volt rám (?) amiért nem szóltam, hogy cattal leszek egész nap, azt hitte, hogy dolgozok. Szóval így aznapra minden összejött.
Nem mondom, hogy rossz nap volt, mert volt már rosszabb is. De volt pár olyan incidens, ami egyáltalán nem kellett volna oda az aránylag egészen jó, és nyugodt napba.

Nekikezdtem a következő havi fejléc elkészítéséhez. De még csak egy lett kész, ergo, még lesz bőven készítve fejléc, ami rosszabbnál rosszabb lesz. De a legjobbat majd kiválasztom, és az lesz a fejléc.
És ha már fejléceknél tartunk, a Selenasra nyolc pontot kaptam. KÖSZÖNÖM! *-* Bár én kevesebbre számítottam, de ennek is örülök. Sőt, mi az hogy! :D Az írós versenyeket még el se kezdtem, ami szomorlatos, de ez van. Nem jön az ichlet. :)
Bátyó meg „nincs a gépnél” állapotban nem tudom mióta… Még jó, hogy szerepezünk. T.T
Holnap megint jön le cat. Vásárolunk neki pár dolgot. Erről jut eszembe, fel kell húznom az órámat. Megvalljam az őszintét? Semmi kedvem egy bizonyos személlyel találkozni. Főleg ami után úgy viselkedett. Rendben, én bunkó vagyok, ő meg gyerekes. Melyik a jobb? Szerintem egyik se. Hmmm… Na mindegy, majdcsak elviselem a jelenlétét…
Mai napom amúgy fölösleges volt. Nem kellett menni suliba, hanem máshová, de azt is kihagyhattuk volna. -.- Na mindegy. Ráadásul úgy volt, hogy találkozok bnőmmel, de az se jött össze. -.- Szóval ez a nap nem az én napom. Jobban mondva mégis, mert FFAL ÍRT!!! Istenem, piros betűs nap lett a mai! *nevet* Na jó, nem gonoszkodok. Bár most megint megállt. Várhatok megint egy hónapot mire ír vissza. Gonosz! T.T
Gondolkodom egy „Ki vagy doki?!” ficen Astridnak amiért hajlandó elviselni a baromságaim, de nem értek hozzá, szóval valószínűleg nem lesz belőle semmi.
Semmi akaraterőm nincsen. :( Amit én elhatározok, eszembe jut, hogy úgyse lenne semmi jó belőle, így abba is marad. Nem is tudom, önbizalom hiányos vagyok. Mondjuk eddig is, de manapság végkép! oO Nem tudom mi van velem. Hol van az az egoista Csitt, akit mindenki gyűlöl?! T.T
Mára ennyi eszmecsere szerintem elég is volt.
Amúgy még egy utolsó kérdés: „Ti szeretitek a Húsvétot?”

Unalmas napok egyike. Már csak az éltet, hogy holnap nincs suli. Istenem, de jó is lesz az. Végre pihenhetek. Megint lemondták a melóm, szal faccom televan! >.< Tegnap meg éjfélkor írtam meg négy házidolit. NE TUDJÁTOK MEG!!! Soha többé ilyet. *sóhajt*
Na mindegy, leadták helyettem a dolgozatot, szóval azzal is kevesebb gondom lett. Holnap pedig hoooooosszú napom lesz, hiába töltök egy vagy két órát csak.
Csütörtökön pedig lehet, hogy találkozok ismét cattal. Már ha munkáltatóm nem hív. :) Jó lenne ismét találkozni vele, bár ma megsértett egy pöppet. Hm-hm… Na mindegy, nem vagyok haragtartó.
Kell készülnöm három versenyre is, de nincs ihletem hozzájuk. Valamit kellene magammal kezdenem. Pedig az egyiknél esélyesnek érzem magam. Bár úgyse én fogok nyerni. -.- Lupir versenye pedig vicces. :D Kemény hároman fogjuk összemérni tudásunkat. Csak ma kaptuk meg a feladatot, de én már szegényt máris bombázom minden baromsággal. Egyem meeeeg! :D Ki kéne írnom a feladatokba, hogy melyik versenyt kell még megcsinálni, mert egyszerűen sose tudom megjegyezni. :( Khm… És ezzel együtt a jövő hónapban új dizit fogok feltenni, amit már igazából régebben csináltam meg, csak bátyónak és FFAL-nak nem tetszett, így hagytam a rákba. X) De most! >) Nincs menekvés. ^^ Kicsit el fog térni az eddig látott diziktől (stílusilag) de nekem tetszik. *-*
Anyám ma megállapította, hogy idézem: „Látom meg fogsz változni” <- dik, folyamatosan változok! oO Csak épp a rossz irányba. Hehe. Ő meg a jó irányba gondolta. Amúgy… Nemsoká lesz a születésnapja, és csináltam neki egy képkeretet. Fúúúú, nekem nagyon tetszik, már csak a bele illő képet kellene kinyomtatni, de nincs színes nyomtatóm. Felhívtam keresztanyámat, hogy kinyomtatna-e nekem egy képet. Válasza: „Majd úgy segítek neked, ahogyan te szoktál!” A jó édes anyukád hogyan van?! PhotoShopba segítek neki, mert olyan hülye hozzá, mint a segg. Letöltöttem neki a Garfieldot, mert megkért! Igaz angolul, legalább letöltöttem, mert megkért rá! És még ki tudja miket csináltam neki meg… Az, hogy elüldöztem a pasiját (akivel mellesleg sajnos kibékült -.- <- tudom, gonosz vagyok :D) nem jelenti azt, hogy „nem segítek neki”. Szopjon gombot, ahogy Simon mondaná a DumaRaguból. :D
Tényleg, ti nézitek a DumaRagut? Igen, most kicsit reklámozom. Én nagyon szeretem, mindig értesülök, ha Simon tesz fel új videót. Eddig már három kérdést küldtem be, de egyikre sem válaszolt. :( Gonosz kis troll! :D Nem baj, nem haragszunk rá! :) Azért egy kicsit igen.
Ez egy kicsit össze-vissza bejegyzés lett, remélem nem haragszotok érte, csak épp kavarog minden a fejemben, és elég nehéz így fogalmazni. Szeretés van!

Hna hát sajnálom, hogy nem voltam manapság, de volt egy pár dolgom manapság. :) Kezdjük talán szerda-csütörtökkel. Na most sajnos itt tanulnom kellett, szóval azért nem voltam.
Pénteken pedig jött le cat. Kivételesen én késtem. Hohóóóóó, de jó érzés is volt! :D Végre nem nekem kellett várnom. Mondjuk ez nem a mi hibánk volt, hanem egy harmadik személyé, aki velünk tartott.
Mikor megérkeztem, bementünk egy boltba, és bevásároltunk estére. Aztán elindultunk törzshelyünkre. Iiiiiiigen, megint bunkó voltam, de most nem a 3. személlyel, hanem haverjával. oO Köcsög vagyok nah. :( Szóval elmentünk a törzshelyre. Iszogattunk, falatoztunk, és közben beszélgettünk. Aztán az alkohol kicsit túl hamar hatni kezdett, és cat utolsó exéért kezdett sírni. A harmadik személy fájdalmát pedig átérzem. Én is voltam ilyen szituációban. Csak közte és köztem VAN különbség! Én nem vagyok egy gyáva alak. Vagy nem tudom. Minek mondják azt, hogy hogyha nem kaphat meg valamit azonnal, akkor inkább el akarja feledni? Ömm… Önzőség?! :o Szóval ilyen szituációba kerültünk. De cat olyan aranyos részegen. *-* Hasonló, mint én. xD Vagy inkább így mondom: Ő se különb nálam. Így aztán megnyugodtam. ^^
Mamecnál aludtam én, és cat. Vagyis próbálkoztunk aludni. A harmadik személy először 5 percenként küldött catnak üzenetet, majd engem hívott, aztán megint egy üzi, és végül abbamaradt. Cat nem bírt aludni a történtek miatt, én meg nem akartam kárt tenni catban a forgolódásommal. Szóval jah.
Másnap elmentünk turizni. Bátyóval szerettem volna találkozni, mert úgy volt, hogy megyünk bulizni. Ki is néztem négy discot. Egy volt, ami nem volt fizetős, de az egy kocsmának nevezett disco. Az meg nem tetszett, szóval halasztottuk a találkozást. De mire én ezt megtudtam!!!!! Megőszültem! >.<” Cat a tanú rá, nyugtatgatott. És közben beszélgettünk is. Nem csak az azelőtti napról, hanem konkrétan mindenről, ami eszünkbe jutott. Aztán elmentem mamechoz. Bátyó írt nekem, hogy nem jön. Én meg tök rosszul éreztem magam, mert készültem rá, 5 kg cuccot vittem mamához, amit mindig is szoktam ha két napra megyek valahová. Na nem baj, a történtek után megértem. :)
Végül hazatértem. Ügyeltem rá, hogy ne zargassam fel alvó szüleimet, erre mikor felébredtek, és én voltam a szar szemét!!! oO Aztán felkeltek, apám lement, anyám meg jött beszélgetni. A szobámba jött, és zaklatott, hogy menjek, és mosogassak el. Én meg folyton: „mindjárt, mindjárt, mindjárt.” Aztán egy hangyafasznyit (de tényleg!!!) felemeltem a hangom, erre anyám bepöccent, és elment mamához. Felhívott apám, elvette a netem. Felhívom még egyszer, erre kikapcsolja a telefonját. Anyámat hívom, ő meg foglalt volt. Felhívom mamát, az is. Megin anyám, ere még mindig az. Hívtam vagy ötvenszer, és nem vette fel. Idegességembe belerúgtam az ablakba, de balszerencsémre az üeg részébe! (aki látta már, az tudja milyen) így az üveg ezer darabra tört. A lábamat, meg a kezemet szanaszét vagdalta. Szóval nagy nehezen hazajöttek anyámék. Erre apám még a rútert is rám akarta fogni, hogy biztos én rontottam el. Tszhö! Szóóóvaaal… Ajtóm most nincsen, de mivel dolgozok, így nekem kell megfizetnem az árát. Már pedig ha én fizetek, akkor olyan lesz az ajtóm, amilyet én szeretnék. Apám fel is ajánlotta, hogy megcsinálja nekem leddel, meg valami műanyag szerű izé anyaggal. És bele lesz gravírozva, meg minden. *-* Wáááá! Végre Csittesítem az ajtómat is! >) Bár nyaklánccal is tartozik, de mivel nincs neki most CNC-je, így… KIFOGÁÁÁÁS! Na mindegy, lényeg, hogy lesz új ajtóm. A szobámba már csak a polcokat, és a villanykapcsolót, illetve konnektort kell kicserélni. Hja, meg az ágyhuzatot, és a szőnyeget. És ha mindez meglesz, elmondhatom, hogy tökéletes a szobám. Mondjuk szőnyeget is kaptam, mert apám hozott nekem egy szééép szőnyeget, ami illik a szobám falához, illetve a szekrényéhez. Szóval maradt a polc, kapcsoló, konnektor, ágy, és ajtó. :)
Most kaptam a hírt! Apám karambolozott. Ment fel Pestre mellékállása miatt. (szerel mindenfélét, olyan, mint egy ezermester :)) A kocsink kuplungja pedig tönkre ment. De szerencsére nem esett baja. Anyám hívott fel, és éreztem a hangjából, hogy nincs komoly baj, de azért én hogy lehetek ilyen szívtelen, hogy nem érdekel apám sorsa?! Jajj, bírom az ilyet! >.<
Oh, mellékesen, tegnap dolgoztam. *-* Egész jó volt. Nyolc órát szünet nélkül álltam. Kicsit izomlázam van, de jó lesz ez még. :) Meg ma is mennem kellett volna, de főnököm nem szólt, hogy változás történt, így ma nem mentem. Még jó, hogy be kellett mennem a munkapólómért. *sóhajt* Kattantakkal van dolgom, komolyan! :D
Hna írtam egy kis regényt… Vagyis nem én, hanem… :D De még mindig nincs kész!!! Holnapra kell egy… kettő házidolit csinálni, és év végi jegyem függ tőle, szóval ezt kicsit hanyagolnom kell. A suli fontosabb. :) De utána… Hohóóóóó! >D
Hna de most megyek, és pihenek egy kicsit. Látom már előre, hogy hosszú napok fognak elém állni. :s Segítsetek ajtót tervezni! T.T
ÁGYŐ! X)

Tegnap felhívtak a nem tom honnan stúdióból, hogy menjek kasztingra (magyarosan). Tökre örültem, hogy menjek meghallgatásra. Tökre örültem neki, mert most itt nincs meló, és ott legalább lett volna. El is újságoltam Bátyusnak, aki lecseszett, hogy hogy lehetek ilyen, meg hogy ez lelketlen meló, ecetera-ecetera. Szóval ismét csúnyán összevesztünk, amit nem szeretnék részletezni. *sóhajt* Úgy volt, hogy ma nem hívtak, belőlünk meg nem kell bolondot csinálni, így ha hívnak is valamikor a közeljövőben, akkor sem megyünk el már csak azért se. :) De szerintem nem fognak minket zargatni még jóóóó ideig. *nevet* Hna…
Ma elkészültem ismét egy versenyművel, ami egy fejléc. Selena Gomez vagy Taylor Lautner (?) műfajú kellett, 1000x460-as, és kellett benne kéknek lennie. Na az én művem Selenás lett. Nem a legtökéletesebb mű, de én csináltam, és szerintem ahhoz képest elég szép lett. Kíváncsi vagyok rá, hogy mennyi pontot kapok rá, és tovább jutok-e.
Oh,és emlékeztek az Uta-Katas képre, amit nemrég kitettem? Az is versenyre készült ugyebár. :) És abba a versenybe csak ketten kaptak maximális pontszámot. Az egyik közöttük én voltam. ^^ Szóval most készülhetek a második fordulóra, ami egy novella írása. Hááát nem tudom hogy fogom megoldani, mert olyan hülye mondatot kell beletenni. :s „Láttál már piros fenekű páviánt?” Na szerintetek? Szerintem én elhumorizálom a dolgot, éééés van egy olyan sanda gyanúm, hogy yaoit fogok belőle kreálni. Hehe. Nem tudom, most rám jött.
Régebben írtam, hogy lesz egy meglepim. NE számítsatok rá, nincs hozzá lelki erőm, és türelmem. És rájöttem, hogy olyan ügyes sem vagyok, szóval erről le kellett mondanom. AZONBAN ha minden igaz nemsoká elkezdek egy úúúúj könyvet, ami igazából egy régi könyv, de elvesztek a jegyzetek, szóval újra írom. Ha úgy vesszük ez egy régi újítása. :) Még gondolkodom rajta, hogy milyen legyen. Meg-e tartsam az eredeti-eredeti sztorit, vagy az eredetit, vagy újítsak. Hm… Komoly döntés előtt állok. :)

És íme a már korábban említett fejléc:

/Újra egy kis szösszenettel rukkoltam elő, remélem tetszik nektek. Kommentekbe várom a nem/tetszéseteknet. Nekem csak ennyi is elég. *-*/

Kinéztem az ablakomon. Kinn esett az eső, a cseppek verték az ablaküveget. Az ablak előtt elhelyezkedő heverőn ültem. Lusta pillantásokat vetettem a villámokra, amik vészjóslóan egyre csak közeledtek a házunk felé.
Szaggatottan tekintetemet magam mögé emeltem, a nappali többi része felé. Az oda nyíló fürdőszoba ajtaja nyitva volt. A lámpa még néha-néha pislákolt, majd teljes sötétségbe borult a helyiség.
Felálltam, és az ajtófélfáig merészkedtem. Még mindig remegtem a történtek miatt. Az eső, és a vele járó vihar mindig megnyugtatott. Ma azonban már ez sem segített.
„Csipp-csepp” A kád fölött lévő csapból még lecsöppent az utolsó csepp víz is, ami a vízzel teli kádba hullt. Közelebb merészkedtem. Ekkor villámlott, minek köszönhetően körvonalazódott egy ember alakja. Ernyedten ült a kádban, már-már szinte feküdt. Feje hátradöntve a kád szélére. Jobb karja a kád szélén pihent. „Csipp-csepp” Ujjhegyéről újabb cseppek landoltak a földön.
Letérdeltem mellé. Fürkésztem fátyolos tekintetét, amivel meredten a plafont néztem. Elsimítottam vizes haját homlokáról. Végignéztem rajta, majd kivettem öléből egy fekete hajszárítót, amit már belepett a víz. A zsinórján futtattam végig szemeimet, ami még be volt dugva a konnektorba. Kihúztam, majd kiemeltem a szárító eszközt, és mintha mi sem történt volna, a helyére tettem a kád sarkában lévő polcra. Végül újra visszatértem a kádban lévőhöz. Jobb kezét megfogtam, és míg leültem annak helyére, felemeltem. Végül ölembe vettem kezét, és simogatni kezdtem.
Bőre nyirkos volt, jég hideg, és a sötétben már-már rikított fehér bőre.
Könnyeimmel küzdöttem, de érzelmeim erősebbnek bizonyultak, szemem sarkából egy könnycsepp folyt végig arcomon.
Végig gondoltam a történteket. Hogy mivel is kezdődött, és hogyan fejeződött be története.
Mikor megszületett, én voltam a Világon a legboldogabb anyuka. Az én szememben egy gyönyörű kislány volt. Édesapja, a férjem is velem volt. Együtt gyönyörködtünk szerelmünk gyümölcsében. Túlhordott baba volt, így az átlagnál nagyobb volt a teste széltében, és hosszában is.
Alig pár hónap telt el mikor kiderült, hogy a kislányom egy súlyos betegségben szenved, amit úgy hívnak down kór. Én és férjem vállaltuk a felelősséget, hogy saját magunk neveljük fel. Sokat gondolkodtunk rajta, de ezt láttuk a legjobbnak, elvégre csak a mi gyermekünk.
Észre se vettük az időt, és már a rácsos ágya mellett kapaszkodva állt fel. Fülig érő szájjal mosolygott ránk, mi pedig viszonoztuk neki. Megadtunk neki mindent, amit csak tudtunk. Szép ruhákat vettünk neki, és praktikus játékokat.
Mikor a lányom két éves lett, édesapja elhagyott minket mondván, hogy ő nem bírja tovább a feszültséget. Amíg ő velünk volt váltott műszakban dolgoztunk, és vigyáztunk lányunkra. De mikor elhagyott, úgy éreztem egyedül maradtam.
A szüleim meghaltak, a férjem pedig elhagyott. Csak a lányom maradt meg nekem. Ott hagytam az állásomat, csak hogy minden időt rá fordítsak. Szerettem vele lenni, még ha meg is kellett küzdenem a nehéz percekben. Ott voltam mikor megtette az első lépéseket, mikor megtanult önállóan enni, és végig kísérhettem életét.
Mindig ott voltam vele, és szerencsére nem csak én. Sok barátnőm látogatott el hozzánk, és segített nekünk. Volt aki megajándékozott minket egy kis süteménnyel, vagy hozott egy-egy kinőtt ruhát, amit a gyermekeik kinőttek. Pénzt sose kértem tőlük, és nem is fogadtam el.
Egyre csak teltek az évek. Jött az általános iskola. Speciális iskolába járattam, ami megfelelt az ő igényeinek, és hasonló gyerekek jártak oda, mint amilyen ő is.
Ötödikes lehetett, mikor egy kiránduláson vettek részt. Az osztályuk csak hat főből állt, így a tanítóknak könnyű dolga volt.
Megbántam mikor elengedtem arra a kirándulásra. Visszafelé menet a kis buszuk karambolozott. Mindenki súlyosan megsérült, így a lányom is. Soha többé nem tudott már lábra állni.
Azóta az eset óta különösen figyeltem rá. Bár elengedtem őt továbbra is egyes helyekre, de még akkor is vele voltam. Nem engedhettem meg, hogy még nagyobb kárt tegyen benne valaki… bárki…
Három év telt el azóta. Éltük az életünket, nem szenvedtünk hiányban, és boldogok voltunk, hiszen ott voltunk még mindig egymásnak.
Ma azonban amikor hazajött, olyas valamit kérdezett, amit eddig még sose tett.
- Anya? Én púp vagyok neked? – hangjában elkeseredés tükröződött.
- Már hogy lennél? – torkomban mintha egy nagy gombóc lett volna. Nagyot nyeltem, de nem akart elmúlni. Éreztem, hogy nincs minden rendben.
- Hallottam a fiúkat az utcán. Azt mondták, hogy én csak púp vagyok.
Közelebb léptem hozzá, és megsimítottam arcát. Próbáltam mosolyommal megnyugtatni, de nem sikerült. A tudat, hogy ilyenek járnak a fejében, elszomorított.
- Milyen a halál? – kérdezte végül pár perc múlva.
Odakint eleredt az eső. Először csak szemerkélt, majd rázúdított.
- Nem tudom. – válaszoltam őszintét – Talán… - próbáltam megfogalmazni kavargó gondolataimat a fejemben - Jó érzés, mert könnyebb leszel. De rossz, mert nem láthatod többet a szeretteidet. Legalábbis ha rossz voltál. – nevettem fel. Régebben nagyanyám nekem is így mesélte el gondolatait, én pedig erre csak most jöttem rá.
Némán hallgatott, és szemeimet fürkészte. – Megyek fürödni. – közölte, és begurult a fürdőszobába.
Nem mentem utána, ilyenkor szeretett egyedül lenni. Hallottam ahogyan megnyitja a csapot, majd a csobbanást mikor beleült a vízbe. Kis idő után utána mentem. Mosolyogva leültem a kád szélére, és a víz felszínét simogattam ujjaimmal.
- Anya? – szólított meg végül újra.
- Tessék?
- Szeretnék meghalni.
Ledermedtem. Nem tudtam mit is válaszolhatnék neki. Hogy ő szeretne meghalni….? Azért, amit mondtam neki?
- Kicsim, ugye nem hiszed…?
- Én boldog lennék, ha meghalnék. – fojtotta belém a szót – Mert akkor te is boldog lehetnél. – mosolygott rám átható tekintettel.
Nem bírtam megszólalni. Szemeimben egy könnycsepp homályosította el látásomat.
- Már régóta szeretnék. – vallotta be – Te is sokkal boldogabb lehetnél. Én csak visszatartalak.
Az én kislányom mindig is okos volt, és szeretett engem. Jobban, mint bárki mást. Nem akart senkinek se rosszat. Galamb lelke volt. Ártatlan, hófehér, tiszta lelke.
Elkapta rólam szemeit, és béna lábaira meredt. Láttam szemeiben a szenvedést, és a meggyötörtséget. Könnybe lábadt a szemem. Felálltam, és levettem a polcról a fekete hajszárítót. Mint mindig, most is be volt dugva, hogy azzal is előrébb legyünk mikor sietünk valahová. – Szeretlek, kicsim. – suttogtam.
Ő rám nézett, és megérezvén tettemet rám mosolygott. Ez a mosoly mindent elárult. Sugárzott szeretetet, törődést, megbocsátást, és köszönetet.

Elfordítottam a fejemet, és elengedtem a háztartási eszközt. Könnyeim patakokban folytak. Magamat hibáztattam mindenért. Nem kellett volna ezt tennem, de már nem bírtam nézni a szenvedését. A szenvedését, amire csak most döbbentem rá. Napok óta furcsa volt…
Ahogy ültem, és simogattam még lányom kezét ismételten ránéztem. – Szeretlek kicsim. – mondtam elfojtott hangom.
Tudtam, hogy megköszönte nekem. Láttam a szemeiben mielőtt eltávozott. Bárhol is legyen most jól érzi magát, boldogabb mint valaha, és engem figyel, drukkol nekem. Elengedtem kezét, majd a vezetékes telefonhoz léptem. Felvettem a kagylót, majd tárcsáztam.
A telefon sípolt, majd mikor épp beleszóltak volna közbe vágtam.
- Hallo, rendőrség?

ELEGEM VAN!!!! Igen, az van! És?! Köszönhető anyáméknak. Én „kikészítem” őket, ők meg engem. Korrekt nem? Most azon lettek kiakadva, mert nem pakoltam el magam után. Bele fognak halni!!!!!! Istenem…
Délben anyám elment mamához, hogy megkajálhasson, és vegyen ezt meg azt, és hogy elintézzen pár dolgot. Öt körül felhívtam, hogy éhes vagyok, nincs itthon semmi (tudtommal) hoz-e kaját, és ha igen, akkor mit. Mondta, hogy van fánk, majd visz. Mondom oké.
Eltelt 6 óra… 7 óra… Anyám sehol. Nyolckor már csináltam magamnak piritóst, mondván majd éhen halok. Találtam kenyeret, vajat, meg mézet. Szóval csak volt itthon kaja, csak én nem tudtam róla. Hozzá vagyok szokva, hogy üres a hűtő. (álltalában tényleg az)
Mivel már nem bírtam tovább elkezdtem falatozni. Utolsó falat előtt bejöttem, hogy rakjak be valami zenét, addig se unatkozok. *az addig nem jutott volna eszébe* Erre megjöttek anyámék. Lecsesztek, mert odaégettem a piritóst és terjedt a szag *arany barnán szereti*, majd azért, mert nem pakoltam el magam után. Csakhogy én úgy voltam vele, hogy még eszek, majd utána elpakolok. Ééééés innentől kezdve jött a hiszti. Hogy ő ki nem állhat, hogy ő mennyire utál itthon lenni, költözzek azonnal el, stb. Ezzel persze engem is felbaszott agyilag. Apám meg játszotta az eszét, ami köztudott, hogy ki nem állhatom.

Apám: Hallom csináltál süteményt, és azt is, hogy nagyon finom lett. Megkínálsz?
Reggel nekem anyám elmondta, hogy apám már evett akkor belőle, és megdícsérte, hogy finom, és hogy majd csináljak olyat máskor is, stb.
Én: *anyja felbaszta, így ingerült, meg amúgy se játssza neki senki a fejét* Mért kínálnálak meg, amikor már megetted reggel a részedet?
A: Ééééén?! *próbál ártatlanul nézni* Én ugyan nem!
É: Jajj haggyá má a hülyeségeddel, nem jár! Haggyál békén! *amúgy is megette ebédre xD*

Szóval innentől kezdve meg már apám is elkezdett hisztizni, hogy én hogy lehetek ilyen, anyám meg mért árulta be. Hát normális ez a fószer?! Amúgy meg tök mindegy, mert anyám este kettőt evett, szal láttam ígyis-úgyis, hogy hiányzik belőle. És ha megkérdeztm volna anyámat, hogy hol van a többi… Nem tud hazudni… Apám meg egy… Olyan… Miért kell neki jópofiznia? Mitől lesz az jobb? Megszépíti a dolgokat? Épp hogy elontja! Vagy jófej lesz tőle? Inkább nevetséges. Ez a jópofizás nálam olyan, mint a kétszínűség. És az a legjobb, hogy tudja, hogy ki nem állhatom, hogy ilyen!!! Elvárja tőlem, hogy én változzak, de hogy ő változzon, az már luxus. Vagy ha nem is változik, akkor tegyen az ügy érdekében valamit, hogy ne gyűlöljem meg jobban, mint amennyire!
Nem kéne ilyet mondanom, de gyűlölöm! Társaságban jópofizik mindenkinek, rokonokkal alkoholizál, velünk bezzeg tud ordítani, úgy beszél hogy azt a nyelvet még a mocskos cigányok is megirigyelnék, és mind eközben mi vagyunk a szar szemetek. Anyám nem tud nevelni, én egy gonosz ribanc vagyok… Há bazd, ha ezt akarod akkor az leszek!!!! Há mennyé elfele!!! :@ Te köcsög!
Hja, és kimegyek nagy nehezen, hogy mosogassak, me mondom ezzel kiengesztelem anyámat amiért nem pakoltam el (igaz hogy még idegbe voltam…) erre meg elkezd piszkálni a súlyommal. Hogy én hogy nézhetek ki így, nem szégyellem magamat, és hogy igazán tehetnék az ügy érdekében. Erre persze én (sztem) jogosan felháborodtam, hogy én már pedig jól érzem magam így a bőrömben, és ne ő mondja már meg nekem, hogy hogyan érezzem magam! Persze ezen ő újra besértődött, és „Ha meg jól érzed magad, akkor miért háborodtál fel? Nem kéne akkor!” Waze!!! A hangszint miatt!
Az a legjobb, hogy ő „allergiás” a hangszintemre, a hangmagasságomra, de ha ő csinálja ugyan ezt, akkor az nem baj. Kicsit sem… Ááááááá!!!! :o
Hja, és én vagyok a hibás, hogy megettem az összes kenyeret (3 szelet volt) mert apám azt akart enni vacsorára, és így szegénynek megmaradt a fánk. Óóóó, hogy én hogy sajnálom. De bunkó volt ez a mondata is!:

Anyám: Most mért ne ehettél volna a sütiből?
Apám: Mert sajnálja tőlem, legszívesebben kivágná a belemből!

Normális az ilyen?! Pszhchés problémákkal küzdd, én állítom!!!!!!!!!!!!! Most is itt ír nekem apám ilyeneket, hogy:

„légyszíves hagyjál minket békességben élni. anyédnak igy is rezeg a léc az életéért. nem fogun k hozzád szólni, de tarts rendet. tarts rendet és ne ordíts, ne végj grimaszokat, ennyi a kérésem” <- szó szerinti idézés

És pont beszéltem anyámmal ma reggel erről.

Anya: Ne melegítsd az ételest a mikróba, ne akarj úgy járni, mint én! Én is ettől lettem beteg!
Én: Na hoppá! Látod? Eddig azt mondtad, hogy miattunk van!
Anya: Persze, mert azt könnyebb mondani.

Én ezt nem bírom. Mindenért én vagyok a felelős, a hibás, meg miegymás. És én nem szeretek senkit sem. Nem-e?! Tessék… Most jött be apám, hogy „Gyere, mert anyád öngyilkos akar lenni” És persze ez is miattam van?! Hát nem egyértelmű?! Minden az én hibám! De az már nem gáz, hogy naphosszat bőgök miatta/miattuk.
Hna mentem családi megbeszélésre, aminek úgyis az lesz megint a vége, hogy egy szar szemét vagyok, mert mindig ez van. T.T Csoda, hogy meg akarok pandélni?!
Ciao bella! :) Legyen szép napotok helyettem is!

Hát eljött az a nap is, mikor meglátogattak minket a betegek. Félve keltem fel, mert nem tudtam, hogy mit hoz a nap. Nagy nehezen bedöcögtem a suliba azzal a tudattal, hogy betegek fogna körül venni. Félre ne értsetek, semmi bajom velük! Csak… Hiába nem kéne, én mégis sajnálom őket. Ha belegondolok, hogy egy kromoszóma, vagy egy baleset tette ilyenné őket, már akkor sírhatnékom támad. Nem tudtam azt se, hogy milyen súlyos betegek lesznek ott.
Mikor megérkeztünk a suliba, helyet foglaltunk a klub szobába, és ott vártuk vendégeinket. Hamarosan meg is érkeztek, és néhányan próbáltak a régebbről ismert társasággal barátkozni. Az igazgató megnyitotta a napot, majd átfáradtunk az ebédlőbe (végre nem éttermet mondok xD) ahol ajándékokat készítettünk. Mellém szegődött a semmiből egy hölgy.
Amíg vonultunk, végig engem nézett zavarba ejtően. Ránéztem, és rámosolyogtam, majd köszöntem neki egy „Sziával”. (majdnem sírva fakadtam…) Innentől kezdve tudtam, hogy a sorsom megpecsételődött. Az étterembe mellém ült, és én segítettem neki a dísz elkészítésében, majd közölte, hogy szeretne még egyet csinálni. Mivel személyenként csak egy-egy, így felajánlottam neki, hogy segíthet az enyémnek az elkészítésében. El is készült hamar. Odajött hozzám egy fiú, és beszélgetést kezdeményezett.

Fiú: Szia! Megkérdezhetem, hogy mi a neved?
Én: Szia, az én nevem Csitt.
F: Csitt… Az én nevem XY. És mikor van a névnapod Csitt?
É: *mondott egyet*
F: De jó neked! És szoktad nézni a Barátok köztöt?
É: Sajnos nem.
F: Én szoktam. És a Rex felügyelőt?
É: azt már nagyon régen láttam, de mivel olyan lelkesen beszélgetett, azt válaszoltam: - Igen. Azt szeretem. *nem is hazudott, régebben nézte*
F: Én is. *mosolyog rám* Tegnap nem láttam.
É: Tényleg?
F: Igen. Nem láttam, mert füvet nyírtam a kertben, és lemaradtam róla.
É: Óóó… ~Olyan aranyos *-*~ *elsírta magát*

Szerencsére szóltak, hogy menjünk vissza Visszamentünk a klubba, ahol lepakoltuk az ajándékokat, majd megkínáltuk a vendégeket pogácsával, és teával. Ekkor ismét hozzám jött korábbi hódolom. És nem is egyedül. Csatlakozott hozzá egy másik fiú. És ismét beszélgettünk. A másik hódolómról kiderült, hogy nagy arc. ;) Facebookozik, játszik, angolul tanul, és mint kiderült nemrég vett egy telefont, aminek nagyon örült. Volt rajta zene is! :D Miket is sorolt fel? Lédi Gaga, Dévid Getta, meg Bászhántör. Aztán mutatott rajta képeket is. Pornográf képeket. Khm… Osztálytársaim mosolyogva hallgatták, engem pedig elkapott megint a sírhatnék. Olyan rendes srác, és mégis… :(
Ez után az udvarra invitáltuk ki a vendégeket, ahol egy kis sportolással vártuk őket. Az előbb említett hölcsike mellém csapódott.

Hölgy: Én veled szeretnék lenni.
Én: *meghatódott, sír* Komolyan? Köszönöm szépen, ez igazán jól esett.

Labda játékokat játszottunk. Bóját kellett megkerülni különböző labdajátékokkal. Mindbe segítettem pártfogoltamnak, és igazán, tényleg jól mulattunk. Úgy értem jól esett nekik a törődés, nekem pedig örömet okozott, hogy segíthettem. Vagy ha nem is segíteni, de szebbé tenni a napjukat.
A játékok után visszamentünk a klubba, és néztünk ki egy darabig a fejünkből. Kimentem mosdóba, mire észrevettem laposgömböt. Felmentem segíteni neki, mert már fájt a lelkületes Világom a sok sírástól. :( Nem beszélgettünk, csak mosogattunk. Mikor visszamentünk leültünk a klubba, és leültünk ofő mellé.

Ofő: Jaj Csitt, nagyon köszönöm, hogy olyan aranyos és kedves voltál.
É: *oO fej, pislogtam* Miért?
O: Hát olyan ügyesen segítettél a díszeknél, és bekapcsolódtál a sportnál is.
É: *pír* Ez csak természetes. Én mindenbe benne vagyok, csak most ezt a táncot kihagyom.
Épp ekkor lett vége a táncnak, és a tanár keresett diákokat.
O: Csitt, nem akarsz menni táncolni?

Én meg jó kislány módjára mentem is. :D Egy west end számra táncoltunk, amit amúgy is nagyon szeretek, csak a címét nem tudom leírni. :) Szóval az is jó volt, bár nem beteggel kellett lennem, hanem egyik osztálytársammal, de annyit nevettünk! :D Akkor már a nevetéstől sírtam. :)
Suli után elmentem csillivel bevásárolni a sütihez, amit csináltunk együtt. Mivel nem volt a boltban ételszínező elmentünk mamechoz kettő féléért. Egy pirosért, és egy kékért. Aztán hazajöttem, rendbe tettem magam, majd elmentem csillihez. Beszélgettünk, megcsináltuk a sütit (három színű lett: barna, kék, piros) és ííírtó lágy, puha, és természetesen finom lett. Aztán megnéztük a „Házi nyuszit”. Öcsém az a film!!! oO Naaaagyon durva volt! Szőke playboy liba. LOL Nem amúgy, aranyos volt. :) Csak azok a fárasztó poénok, te jó ég!!! oO”
Majd hazajöttem, és kissé lesokkolt, hogy anyám bunkózott velem. Pedig nem is csináltam semmit se. :( Aztán feljöttem, és láttam oldalamon Reina beszólását a chatben. Hát nem esett jól nah, és a hetek feszültségei rajta csattant. Ez idő közben Bátyus kitalálta, hogy biztos én csak kihasználom, mert csak szerepre kell. Na akkor megint elsírtam magam, és leírtam amit gondolok. (nem akarom bemásolni…) De, bemásolom azért is! >.<”

Bátyus: nem az a bajom, hanem hogy mindig csak szerepet akarsz. Ezért ragaszkodsz te hozzám. Mocsok!
Én: nem, ez nem igaz.... igen, sokszor kérek szerepet, mert függő vagyok *legalább bevallja* de nem azért írok rád folyton, hogy jajj szerep, hanem elsősorban azért, mert érdekel, hogy mi van veled. tudod milyen kurva szar érzés, hogy felkelek, eszembe jut, hogy ja, nem pesti vagyok, és hetekig nem találkozhatok veletek?!
és nem a szerep miatt ragaszkodom hozzád, hanem mert a barátnőm vagy!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! és nem azért, mert szerepezünk, mert ennyi erőből minden 10. ember a barátnőm lehetne...
hanem mert tudok veled beszélgetni, mert elmondod a véleményedet mindenről, és nem csak hümmögsz, meg hallgatod mit mondok, aztán meg aha-zol egyet, és ezzel letudva az egész...
segítőkész, és a magad módján aranyos, és kedves vagy... hiába löksz el magadtól, én akkor is basztatni foglak, hogy fogadj vissza
mint ahogyan eddig is...
ha nem lennél a barátnőm, akkor szerinted güriznék ennyit érted?!
hogy hogyha még le is tiltottál msn-ról írtam neked mailt, felkerestelek fb-on, fr-en is írtam neked...
és még sorolhatnám...
ha csak egy szerepes ismerősöm lennél, leszarnálak nagy ívben...
mert "van másik" alapon
vagy mert "lesz másik"
de Bátyus csak egy van, és nekem ő kell 
mert Ő a barátnőm!
és nem egy szerepestárs

Szóval igen, ami a szívemen, az a számon. :) Aztán Masika pedig meglátta Reinás beszélgetésemet a chaten. Éééén meg már épp le akartam írni már a feszültségemet, erre mondom magamban: „Á, mégse, akkor Masi megsértődik”. Ekkor írt rám az emlegetett szamár, és beszámolt a véleményéről ahogyan bántam Reinával, stb. Még azt is megjósoltam, hogy mit fog mondani! oO Tudok valamit! :D Szóval igen, történt egy s más. Mostanra talááááááááááááán kibékültünk. :) Bár ez még nem az igazi. De felhívott BP-re, hogy menjünk tollasozni, szóval az meg már egészen jó jel. :) Azt hiszem.. ^^”
Hna mára ennyit, szentem mentem, a legközelebbi viszont olvasásra! :)