Mivel őszinteségi rohamom van, így ma kezdem el, mert attól tartok ez egy nagyon remek alkalom arra, hogy elmondjam mindenkinek mit is gondolok. Kezdjük is:

Anya
- Köszönöm, hogy felneveltél.
- Nagyon sokat veszekszünk, és ez nem tetszik. Persze én (is) tehetek róla, de szeretnék kevesebbet veszekedni.
- Sajnálom, hogy sokszor kellett sírnod miattam.
- Nagyon szeretlek.
- Amikor kiderült, hogy beteg vagy, minden este sírtam.
- Mai napig imádkozok érted.
- Sajnálom, hogy a kórházba csak egyszer tudtalak meglátogatni. Szívem szerint mentem volna minden nap, de nem akartalak felzaklatni.
- Rosszul esik, amikor beszélgetünk, megszólal a telefon, és a barátnőiddel beszélgetsz inkább helyettem. Miért nem tudod azt mondani, hogy később beszéljetek? Ez után meg próbálsz úgy tenni, mintha mi sem történt volna, és folytatnád a beszélgetést. (Persze ekkor már hiába.)
- Szeretnék veled több időt eltölteni. Elmenni együtt vásárolni, moziba, megint színházba, és egyéb ilyen helyekre. Csajos napot tudsz ám velem is tartani! ;)
- Amikor ezeket a sorokat írtam, elbőgtem magam. :’)

Apa
- Mindig azt kérded, hogy miért útállak annyira. Már annyiszor elmondtam, és nem vagy te ostoba, a viselkedésemből már rájöhettél volna, hogy mi a bajom veled.
- Szeretném, ha nem jópofiznál minden jöttmentnek. Nekik se jó, és neked se.
- Ne igyál annyit vendégségbe! Szüleid is máj bajjal távoztak el az élők közül. Te is arra a sorra akarsz jutni?
- Hirtelen haragú vagy, nem gondolod? Sajnos ezt örököltem tőled.
- Haragszom rád, amiért nem törődsz velünk. Persze ha baj van ott vagy mellettünk, de a hétköznapokban folyton a garázsban vagy.
- Én elhiszem, hogy dolgozol lenn a garázsba, és kevés szabadidőd van, de azért nem kéne túlzásokba esni.
- Nagyon sok mindent köszönhetek neked.
- Szeretném, ha többre becsülnéd a barátaimat. Még ha hülyék is, mint amilyen én vagyok.
- Ha így folytatod tovább, akkor tényleg utálni foglak.
- Ne bántsd mamát, ő szeret téged, csak te olyan undok vagy vele!

Mama
- Nagyon szépen köszönöm, hogy olyan sokat segítettél anyának.
- Bocsánatot kérek amiért olyan gonosz voltam veled.
- Köszönöm, hogy mindent megbocsátasz. Bár sose feleded, de mégis lenyeled.
- Irritál, amikor a szobámról van szó. Tudom, hogy lusta vagyok, nem kell részletezned neked is!
- Régebben te tanultál velem. És nagyon sok okosságot mondtál, aminek köszönhetően sok ötöst bezsebeltem.
- Bár tudsz kiakasztó dolgokat mondani, én attól még szeretlek.
- Könyörgöm, ne égess le folyton, amikor elmegyünk vásárolni! Bár már sokat változtál az évek alatt, de még van min csiszolni.
- Nem fogom sose elfelejteni, hogy varrtál kiskoromban egy babaruhát. Bár nem tudsz varrni, de nagy erőfeszítésedbe került. Nem mondtam, de az volt az egyik kedvenc ruhám.
- Néha úgy éreztem, hogy te jobban odafigyeltél rám, mint anya. Köszönöm, hogy meghallgattál, és tanácsokat adtál.
- Te tartod össze a családot. Nem is tudom mi lenne velünk nélküled.

Köröszt
- Fiatalos vagy, és jófej.
- A pasidtól kiakadok mindig, egyszerűen nem bírom elviselni! Nem sajnálom tehát amit tettem.
- Amikor ki szeretnék veled békülni, akkor mindig bemakacsolod magad. Olyan vagy, mint egy kis ribi. :’D Folyton felhúzod az orrod, és ellöksz magadtól. Tudom, hogy rossz voltam, de rosszul is esik.
- Köszönöm a rengeteg ajándékot, ami az évek során felgyülemlett tőled.
- Nagyon finom újdonságokat csinálsz, legyen az süti, vagy főtt étel. Néhány receptet igazán megadhatnál mamának is.
- Büszke vagyok rá, hogy annyira hasonlítunk. Külsőleg, és belsőleg egyaránt.
- Hiányzol, szeretnék veled is több időt eltölteni. Beszélgetni, és elmenni mindenfelé.
- Köszönöm, hogy mamával ellentétben tudsz titkot tartani. Nagyon sokszor megkértelek rá, hogy ne mondj el ezt vagy azt, és nem is tetted meg.
- Légy nyitott az új emberek felé! Ne ragadj le egy-egy embernél. Pl. régi barátnőmet én már leváltottam. Te ezt mért nem tudod elfogadni?
- Túl sokat dolgozol. Pihenj kicsit. Vagy hagyd ott, nem éri meg idegeskedni miatta!

Bátyó
- Régebben problémád volt azzal, hogy úgy érezted kihasznállak. Hogy te csak a szerep miatt kellesz nekem. Ez nem igaz. Én szeretlek, mint embert. És remélem most már ezt te is tudod.
- Vannak dolgok, amiket elhallgatok előled, de csak azért, mert félek a következményektől. Nem szeretnék veled összeveszni, elveszíteni pedig még inkább nem.
- Amikor gonosz vagy velem, vagy undokoskodsz, akkor úgy érzem, hogy egy Világ dőlik össze bennem, és képes lennék hisztibe kitörni, mint egy nagy gyerek.
- Tudom zsenibabával és lámafannal (na meg cattal) más a kapcsolatod, mint velem, de rólam miért nem mondasz cukiságokat? *-* Olyan rosszul esik. De ha mondasz is, akkor azt is letagadod. (pl amikor először találkoztam lámafannal hallottam, hogy mit beszéltetek a hátam mögött, de utána meg úgy tettél, mintha nem is mondtál volna semmit…)
- Köszönöm a sok segítséget és türelmet, amit a verseny ideje alatt (amin indulok) el kell viselned. Én felnézek rád ilyen téren, és nagyon sokat jelent.
- Szeretnék veled több időt eltölteni, és lámafan és zsenibabával is, meg cattal!
- Vegyél vissza a büszkeségedből, és beszélj cattal!!!!!!!!!!!!!! Szeretném, ha kibékülnétek! :)
- Amikor felmegyek az oldaladra, és nekilátok gonoszkodni a chatbe, az csak azért van, mert ott van az a sok nyáladzó ember, akik már szinte idegesítenek, és így vezetem le a feszültséget. :D De nem tudom miért. :( Talán félek, hogy átveszik majd a helyemet. Még ha én olyan kicsi részt (?) is kaptam. :)
- Amikor elmegyünk hozzád, és bekapcsolod a géped, és nekiállsz pötyögni, azért szoktam átkérni a helyet, hogy tudtodra adjam, hogy foglalkozz velem is. Tudom ezt mindig megelőzi egy kis Földi kirándulás, vagy valami, de attól én még szeretnék veled beszélgetni még többet. Még akkor is, ha nincs már miről. :D
- Köszönöm neked, hogy felnyitottad a szememet, és miattad még ha nem is látványosan, de megváltoztam. Én még mai napig igyekszem, hogy betarthassam az ígéreteimet, amiket neked tettem. Nem szeretnélek elveszíteni téged is.

FFAL
- Tudom, hogy irritál, amikor olvadozok a karaktereidről, meg a szerepről (főleg ha el akarok érni valamit vele), de azért írhatnál sűrűbben. Ne légy lusta! Legyen kedved! Csinálj! (LOL)
- Amikor Masi oldalára felmész, és elkezded nekem mondani, hogy mi volt a blogjában, meg hasonlók, rosszul esik, mert ez így olyan, mintha én nem is érdekelnélek.
- Szeretnék már veled élőben is találkozni! Egyszer úgyis összehozzuk, vagy itt rohadjak meg! :D
- Olvasd el az egyik könyvem, nem érdekel melyiket, csak olvasd el! Én is elolvastam a tiéd. T.T
- Neked is köszönöm a segítségeket, te vagy a másod asszisztensem. Persze első az Masi. Rá jobban hallgatok az évek miatt (is). :P
- Sajnálom, hogy olyan sokszor kiakasztalak téged is (meg bátyót is), de kérlek nézd el nekem.
- Amikor a haverjaidról írsz, az is idegesít, mert nem tudom kikről van szó, és szintén az elhanyagolás jelét mutatod.
- Írhatnál többet! És most nem csak novellákról van szó. MSN-en amikor beszélünk, én csak azért írok regényeket, hogy te is írj valamit. Még ha nem is én vagyok az egyedüli, akivel beszélgetsz, szerintem velem is tudnál, vagy nem tom, ha akarnál. És amikor órákig senki nem ír semmit, az teljesen elszomorít. (talán a szerepet is azért erőltetem ennyire)
- Szeretem az írásaidat.
- Ne légy annyira maximalista, velem szemben pedig főleg ne. És többet dicsérj ha (!) megérdemlem. *-* (xD)

Csilli
- Köszönöm neked, hogy mindig meghallgatsz, és elmondhatok neked bármit.
- Örülök neki, hogy te legalább megtaláltad az igazszerelmet, kívánom nektek, hogy ez még nagyon sokáig kitartson. Ne szakíts vele, jó fej, szeret, csak olyan kis hülye. De egy kis beszélgetéssel minden megoldható.
- Többet kéne találkoznunk. Ne hajtsd túl magad, neked is kell a kikapcsolódás!
- Szeretnék veled (is) elmenni Balcsira a nyáron. Remélem jól meglesztek bátyóval, ha összejön. :)
- Nem szeretem, amikor én beszélek hozzád, és csak „aham”-ozol. Tudom, hogy figyelsz rám, de néha azért mondj valamit, vagy azt fogom hinni, hogy mégse!
- Amikor azt mondtad, hogy szeretnék, hogy a koszorús lányod legyek az esküvőn, az nagyon meghatott.
- Hülye vagy, hogy ott hagytad a cukrász szakmát. De ha nem tetted volna, sose ismerlek meg.
- Hiába mondod nekem, hogy nem lett volna jó, ha régebben találkozunk (mert rossz kislány voltál), én azért örültem volna neki. Még ha rosszba is vittél volna.
- Büszke vagyok rád, hogy rengeteget tudtál változni! Nagyon jó fej lettél, és szeretek veled elmenni bulizni, még ha a buli helyen nem is akarsz táncolni, mert „kevesen vannak”.
- Szeretem, hogy benne vagy mindenbe. Már lassan kezdesz olyan dinka lenni, mint én. Persze engem nem tudsz fölözni! ;)

Járaszám
- Túlhajszolod magad! Ne tedd! Ne tanulj olyan sokat, még a végén megárt!
- Drukkolok neked, hogy sikeres riporter lehess, ami az álmod! *-* Ne menj el kamionosnak, mert akkor tuti beléd rúgok párat!
- Szeretnék veled többet találkozni. Veled is eltölteni pár jó bulit, és elmenni mindenfelé.
- Gyere te is Balcsira velünk! Tavaly voltál az osztálytársaiddal, most gyere velünk!
- Sajnálom, hogy régebben kétszer is felpofoztalak. Bár az ovisra nem emlékszem.
- Kár, hogy a mi kis osztálytársunk nem kezdett el veled hamarabb barátkozni. Bár bevallom őszintén, én mindig is barátként tekintettem rád! Csak hát nem szóltunk egymáshoz olyan sokszor.
- Ha visszaforgathatnám az időt, akkor ovitól kezdve többet foglalkoztam volna veled, és a barátságunk erősebb lenne most! Nem mintha most nem lenne az. :) Elvégre csak 16 év az a 16 év!!!!
- Soha többet ne vágasd le a hajad, mert nem áll jól, hidd el nekem!
- Néha többet rám írhatnál. Én már csak büszkeségből sem teszem ezt! >.>
- El kell veled jönnöm egyszer bulizni, még ha nem is vagy az a discos fajta! :D

Laposgömb
- Régen tényleg te voltál a legjobb barátnőm. Rengeteg közös volt bennünk, és szerettem azt a hülye fejed.
- Bántott, amikor szidtál ezért és azért. De ennek köszönhetően jobb lettem.
- Amikor tanácsot adtam pasi ügybe, nem azért mondtam, hogy megbántsalak vele, vagy épp felhúzzam az agyadat, hanem mert jót akartam neked.
- Mai napig meghallgatom azokat a zenéket, amiket te küldtél, vagy amik a közös dalaink voltak. Olyankor elsírom magamat. Te gondolsz még rám néha?
- Sajnálom, hogy leváltottál egy gilisztára, egy törpére, és egy disznóra. De ha így neked jó, akkor remélem élvezed, hogy közösen kihasználhatjátok egymást.
- Te tényleg azt hiszed, hogy téged mindenki szeret? A városrészbe, ahol lakunk, mindenki csak elvisel téged.
- Attól még, hogy tudsz főzni és sütni, nem azt jelenti, hogy hivatalos vagy a bulikba.
- Visszavehetnél a képedből, mert ezzel csak több ellenséget szerzel magadnak.
- Néha elgondolkodom azon, hogy mi lett volna, ha nem barátkozunk össze. De azon is, hogy mi lett volna, ha nem veszünk össze. Lehet jobb így.
- Sokat gondolok rád, és ha elismernéd, hogy kibeszéltél a hátam mögött, elárultad mindenkinek a titkaimat, és hasonlók, még talán vissza is fogadnálak. De a büszkeséged nagyobb ennél. Épp ezért (is) lettem én jobb ember nálad!

Palacsinta
- Kezdesz elkurvulni. Nem kéne minden jöttmenttől randit kérned.
- Ne hanyagold el a barátaidat, légy már kicsit megbízhatóbb!
- Attól, hogy bocsánatot kérsz, nem oldódik meg semmi. Nem gondolod, hogy tartozol még valamivel?
- Szeretek veled bulizni, még akkor is, ha olyankor olyan vagy, mint egy darab fa.
- Szeretek veled beszélgetni, de te is beszélhetnél többet.
- Felejtsd el az exeid, mind barmok voltak! Nem érdemelnek meg! (mondjuk ezt én is megfogadhatnám xD)
- Amikor nem hívtál meg a ballagásodra, nagyon sértett. De elnéztem neked, mert annyira végülis nem volt nagy valami jobban belegondolva, elvégre szakmai ballagás, és ezt te már harmadjára viszed véghez.
- Húzz el otthonról, jobb lesz neked külön! Túlságosan korlátoznak az ősök.
- Tanuld meg magad kisminkelni, jól áll!!!!!!!! Hidd el, szebb lennél. (na jó, ez gonosz volt, de igaz xD)
- Az életfelfogásoddal nincs minden rendben. Változtass rajta, vagy bajok lesznek. (és ezt nem magamra értem)

Hát ennyi lenne. Meglett a tíz emberkének a tíz apró kis monológ. Remélem senkit sem untattam ez idő alatt.

Masika kirakta ezt a kis cukiságt ma hajnalban. Ez miatt nem írt nekem MSN-en. -.- Na mindegy is, a lényeg az, hogy úgy döntöttem, hogy ellopom tőle. Mert persze, hogy nekem mindenben benne kell lennem. :) Szóval az elkövetkezendő napokban erről (is) olvashattok reményeim szerint.

1. nap: 10 dolog amit 10 különboző embernek mondanál most. 
2. nap: 9 dolog magadról.
3. nap: 8 módja annak ahogy meg lehet nyerni a szívedet.
4. nap: 7 dolog, ami sokat jár a fejedben.
5. nap: 6 dolog, amit bárcsak ne tettél volna meg.
6. nap: 5 ember, aki sokat jelent. (nem sorrendben)
7. nap: 4 dolog, ami taszító.
8. nap: 3 dolog, ami vonzó.
9. nap: 2 gif, ami jellemzi az életedet most.
10. nap: 1 gyónás.

Felvidít

Nem tudom pontosan, hogy ki az előadó, de ha ez a szám elkezd a fejembe járni, mindig megmosolyogtat. Ugyanis egyből a videó juttat eszembe róla. Olasorszáááág (a Hetáliából) annyira egy beszívott alak, hogy az már fáj. :') Majdnem már olyan, mint én. :D

Idegesít

Igazából itt csak a háttérzene idegesítő számomra. Szerintem ez egy remek szám lenne. Csak az a tucc-tucc mögötte valahogy nem gyere be. Régebben (és most is) nagy kedvenc volt. Mondjuk a klippje ééérdekes. De ez nem gátol meg abban (se a háttérzene), hogy meghallgassam újra meg újra. Max megfájdul tőle a fejem.
Sugarloaf - Hajnalig még van idő

Csak egy dal

Van ez a film, aminek a címe Chicago. Egy musical. Nagyon jó, mindenkinek ajánlom! Amit leművelnek benne, az oltári!!! Én igazából a fekete rövidhajú nőt (hirtelen nem tudom a nevét) tisztelem benne. Szült, és rá egy hétre rá ilyen mozdulatokat csinált meg. Azért nem lehet semmi feldagadt bokával, és ugye ez egy elég megerőltető folyamat... És mindenkinek nagyon jó hangja van! Irigylem őket. *-* Kedvenc mondatom belőle: "Beleszaladt a késembe. Beleszaladt a késembe tízszer"
Chicago - Cell box tango

Kedvenc

Sajnálom, de még mindig Britney viszi a pálmát! *-* Őt azonban nem linkelem be újra, elvégre már egyszer megtettem. :) IMÁDOM!!!! *-*

Kedvenc album utolsó dala

Ulrik Munther - Born this way
*-* Ehhez nincs mit hozzászólnom!!!! *-* Lábak!!! :D Csak nézzétek, hát nem édesek? :')

Útált előadó

Ulrik Munther - Kill for Lies
Utálom!!!!! És miért? Mert nem magyar, nem lehet az enyém, és még sorolhatnám! Olyan szép a hangja! *w* Szeretem! <3 Pedo lettem, vagy mi?! oO"

Keresztnevem első betűjével kezdődő dalcím

Zséda - Ajtók mögött

Vezetéknevem első betűjével kezdődő dalcím

Hooligans - Nincs két életem
Hm... Miért is ezt választottam? Nem tudom. N-N. :) Úgy gondoltam itt azért nem hazudok. ^^ :) Ahogy az előbbinél sem tettem. :)

"You" szóval kezdődő szám

Romeo x Juliet - You raise me up
Tudom, az előbbi bejegyzésben is ezt tettem be, de ez a japán változata!!!!!! Olyan szééééééééééép! Imádom! *-* Ugye, hogy ugye? ^^

Elérkezett hát. Diplomaosztó. (ami amúgy nem is az) Nagyon nem akartam elmenni. Negyed tízkor felkeltem, de vissza is feküdtem egyből. Délben keltem fel újra. Hajmosás, meg a többi, majd leültem a gép elé, és nyomkodtam.
Háromnegyed háromkor elmentem busszal be a központba, és onnan a régi „kis” sulimba. Jó volt újra látni a régi arcokat, de őszintén megvallva nem fognak hiányozni. Talán két ember, de több nem. Az órákon jól megvoltunk, de egyébként nem tartott össze az osztály. Több klikkekre is bomlott, mint az lenni szokott. De ezek a klikkek… Mindenki utált mindenkit, és borzasztó volt. Ráadásul még a klikkeken belül is volt klikk. Hát érdekes minden esetre.
Készítettünk a tanárnőnknek egy tablót. Mindenkiről egy-egy kép. Nagyon jó lett. Bár az én képem béna lett, de ofőnek jó az! :) A tanárnőtől pedig kaptunk egy szamócás kulcstartót. Olyan kis aranyos! *-* Már fenn is van a kulcsomon. Nekem nagyon tetszik, és tényleg nem vártuk, hogy kapunk tőle bármit is. Úgyhogy meghatódtunk kicsit.
Elkezdődött az ünnepség, és odahívtuk az egyik gyakorlató vezetőt a székeinkhez. Odaült mellém. Dőlt belőle a szeszszag, én meg azt hittem, hogy leájulok mellőle. @_@ Na de túléltük. Bár nagyon meleg volt benn az aulába. Hát még milyen meleg lett volna, ha kinn tartjuk. Bár valószínűleg esett az eső amíg folyt az ünnepség. Legalábbis a vizes talajból ezt következtettük le.
Az ünnepségen amúgy az osztály legjobb hangú leánya verset mondott, és kétszer is énekelt. Az egyik egy ballada volt (szerintem), a másik azonban nem hittem a fülemnek. A második (ami igazából az első volt) egy anime betétdala volt. Rómeó és Júlia „You raise me up”. Persze angolul énekelte el, de akkor is nagyon megható volt! Nem, kivételesen nem sírtam el magam. De bekönnyeztem. Nagyon szép hangja van, irigylem érte. :)
Ünnepség után hazajöttem, vacsiztam, megemlítettem anyának, hogy holnap megyek a csajokkal bulizni, és valószínűleg iszunk pár kortyot. Erre ő teljesen kiakadt, hogy mi az hogy, meg ne merjem, stb-stb. De ha meg elhallgatom, az a baja. Szóval most már találja már el! Ráadásul nem lerészegedni akarunk, csak bulizni. (elmenni discoba) de ezt ő sajnos nem értette meg egyből csak hosszas rávezetés után. Persze felzaklatta magát, és itt sírt előttem, hogy hogy lehetek olyan, mint az apám. ÉN nem vagyok alkoholista (bár apám se az), tudom hogy hol van a határ (egyszer nem tudtam, de akkor nagyon a béka segge alatt voltam), és még sorolhatnám. Szóval nincs igaza. De azért lenyugtattam, csak nehéz volt, mert ha ő egyszer felzaklatja magát, akkor jaj mindenkinek! :)
Most pedig István a királyt hallgatok, ha már az előző cikkben megemlítettem. *w* Annyira szeretem! És még mindig tudom a zeneszöveget. Mindegyiknek! :)
Ma érettségizett Masi is. Infóból. Előrehozta. Neki drukkoltam egész nap, és persze a többieknek, akik szintúgy. Sok sikert, bár már túl van rajta! :D Ötkor végzett, és most nyolc van. Grrr! Ilyenkor mindig elfog az aggodalom. De biztos csak ünnepelnek, vagy valami. (próbál nem vészmadaraskodni)
Hna én meg folytatom a rockopera nézését, cupák!

Nem is olyan régen voltam koncerteken. Egy hétig ingyenes, szabadtéri koncert. Húúúú, hgy tt milyen hangulatok szoktak volt lenni! *-* Főleg, ha drága pénzért lehet kapni bort és pálinkát.
Első volt a Zséda koncer. Bár előtte volt még a Compact Disco ugyebár. Sokra el se mentünk így belegondolva. De vagy azért, mert nem értünk rá, vagy nem tudtuk kik azok, vaaaagy mert nem szerettük. (Anti Fitness Club)
Minden esetre én szeretem Zsédát, régen nagy rajongója voltam. (…) Izé, túlzok. De lényeg, hogy szerettem. Azonban ez a koncert nem sikerült valami jól. Folyton le kellett mennie a színpadról, mert volt valami baki. Nem gondoltam volna, hogy ilyen kis alacsony. Tíz centis magas sarkúba volt akkora, mint Rúzsa Magdi. :D Jó, ezt nem gonoszkodás képen mondom, csak úgy megjegyeztem magamnak. Volt pár száma, amit nem ismertem, de ez nem akadályozott meg abban, hogy ne tátogjak rá. Imádok tátogni. Ez jó neki is, és nekem is. (Bár utóbbit nem egészen tudom miért. ^^”) Kicsit beképzelt csaj, de nem azért mentünk, hogy megismerjük, hanem a számai miatt.
Csilli, akivel voltam nem élvezte a koncertet, pedig direkt miatta mentünk el. Azért sajnáltam én is, hogy így elrontotta. Nem kellett volna annyit lemennie a színpadról, és akkor jobb lett volna.
Minden esetre koncert után beültünk egy olasz étterembe, mert anyámék elmentek oda a koncert közben. Olyan nagy adag kajákat kaptak, hogy nem bírták megenni.
Aztán voltam Időgépen. Nem ismerem a számaikat, egyszer voltam a koncertjükön, és megtetszett a gitáros csóka. Fiatalka (korombeli), nagyon aranyos göndör hajjal. Szóval miatta menünk be immáron palacsintával. A koncert előtt azért meghallgattuk pár számukat, de sajnos a YT-n alig volt fenn valami.
Amikor megérkeztünk a központba (szabadtéri koncert yeeee) leültünk, és csak hallgattuk a számokat, meg ráztuk a fejünket. Így kell ezt csinálni, szard le, hogy hülyének néznek! :D Aztán eljött a dal, amit nem is tudtam, hogy elénekelnek majd. István a király filmet nem tudom, hogy ki látta. Rock-musical. Ajánlom mindenkinek!!! Töltsétek le, vagy vegyétek meg, mit bánom én, de nézzétek meg!!!!! Szerintem YT-n is fenn van. Na hát abból Koppány dalát elénekelte. Hát én folytam el, azonnal felpattantam a helyemről, palancsintát is felrángattam, és beálltunk a tömegbe. Iszonyatosan jó volt! Aztán jött pár szám, ami a YT-n is fenn volt, majd még pár, amit nem ismertem. Épp le akartunk ülni, amikor megszólalt: „Kell még egy szó, mielőtt mennék…” Na hát gondolom nem kell firtatni, hogy ez mindenkitől (aki tud énekelni) mennyire egy csodaszép szám! Úgyhogy maradtunk, és sírtam egy jót rajta. Olyan szép volt! Úgy szeretem! Találkoztam volt osztálytársammal még az általánosból, és volt vele egy csaj. Beszélgettünk velük, majd megszólalok, hogy tök helyes a gitáros. Mire az idegen csaj: „Az én pasim, kb 1 éve” Kicsit elszégyelltem magam, de azért gyorsan kimentettem magam a helyzetből. „Jók a számaik nagyon!” Aztán lassan haza kellett mennünk, de teljesen fel voltunk dobva. Egész úton ezt a számot énekeltük, még a buszon is, szóval teljes idiótának néztek minket, bár azt nem nehéz.
Utolsó, és egyben a legjobb koncert az R-GO volt. Hú, hogy annak mekkora felhajtást csináltak! Záró koncert volt, oké… De… Ez nagyszerű volt! *-* R-GO zászló mindenütt (a színpadon belül), a négy szegletbe pálmafák, és Szikora mellé két csinos táncos mindenféle kurvás öltözetbe, amit számonként váltottak. Szikora nagy arc amúgy. Dobolt, táncolt, lábával ütötte a dobot! És még vízzel is lelocsolta a közönséget. Eldobálta a vizes flakonokat, meg a dobütőit. Nagyon jó volt! MEGÁLLÁS NÉLKÜL nyomta, nem volt ám két szám között szünet!!!! Áááááá! :D Nem, amúgy tényleg nem. Nekem nagyon tetszett. És csillinek is. Kár, hogy nem maradhattunk a végéig, mert az utolsó buszunk ment. :( Csilli azonban magas sarkúban volt, fájt a lába, így nem tudtunk volna kisétálni a hazánkhoz. Pedig jó lett volna a végéig maradni.
Előtte mondjuk benyomtunk egy áfonyás séket (nem tom hogy kell leírni :D), meg egy mc flurryt. Éljen a meki! Amúgy ki nem állhatom, de ilyenkor jó. Ezzel kiengesztelt csilli. Olyan jól esett a fagyi… fagyik. Mondjuk koncert előtt… Csoda, hogy nem lett hangom a végére? Meg úgy másnapra?

Hölgyek-uak, figyelem!!!! :) Nem szoktam ilyet kérni, de ez most egy kivételes alkalom. Kérlek titeket, hogy szavazzatok! *-* Aqene-chan (barátnőm *-*) jelentkezett a G-PORTAL mosolyversenyére. Az első feladatban szavazni kell. ITT megtehetitek! Előre is köszönöm azoknak, akik szavaznak, vagy szavaztak. :) Fontos lenne neki, mert versenyt szeretne hamarosan rendezni. De ehhez kredit kell, ami nincs. Szóval igazából az ő érdeme a ti érdemetek is. :) A többi versenyzőnek is sok sikert! *-* Akár többre is szavazhattok, nem bánjuk. :)

Az utolsó dal

Tolvai Renáta - Hagylak menni.
Ez most valahogy olyan... Jókor jött ki. Főleg mikor laposgömbre gondoltam, akkor váltott át. Hehe. :) Ééééérdekes. oO"

Esküvő első dala

Először az Anasztáziában szereplő legszebb dalt akartam ide betenni. De valószínűleg mindenki azt írja. Vagy a többség. Minden esetre erre a videóra rátalálva nekem ez kell. *-* Enyhén megsirattam a dolgokat. :) Szeretem ezt a számot is. :) Annyira szép a koreográfia is!!!!!

Temetés

Kicsit morbid, de már amikor álltalános iskolában a csillagvizsgálóban beadták ezt a számot, akkor tudtam, hogy ez kell nekem oda. Elsírtam magam, és azt akarom, hogy olyan érzelmeket keltsek a gyászolókba, amiket én legtöbbször átéltem. Hiába, ha kellett, ha nem, én akkor is sírok mindenen. 

Legjobb barát

Ő már nem él köztünk. De ez örökké rá fog emlékeztetni. Imádtam azt a kis hülyét. De... :( Jajj ez egy hosszú sztori, nem akarok újra sírni!!!!! *már könnyezik*

Kedvenc album egyik dala

Most nagyon rákattantam Ulrikra. Hasonlít VALAKIRE, akit már RÉG láttam. Nem a szó szoros értelmében, de akinek címezve van,az tudni fogja. :) Olyan aranyos hangja van. <3

Sajnálom, hogy eddig nem volta de nem vitt rá a lélek, hogy írjak ide bármit is. Mióta megvannak a vizsgáim, szinte semmihez sincs kedvem. Se írni, se szerkeszteni, se rajzolni. Még nagyon a barátokkal sincs kedvem találkozni, ami nálam hatalmas szó.
Üresnek érzem magam, úgy érzem, hogy elhanyagolnak, nem szeretnek. Ez pedig nekem nagyon fáj. Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy nekem nincs sok barátom. A legjobbak itt a Pokolban… Körülbelül három. Ebből egynek pasija van, a másik nem itt tanul, a harmadik pedig kiszámíthatatlan. Aki a Földön él, az… egy. Akivel ténylegesen tartom a kapcsolatot, és nagyon szeressük, az ugye a bátyó. (És lassan szerintem FFAL is elér erre a szintre. :)) Bátyó sajna most érettségizik, és ugye elvették a vonatjegyem, szóval most mani kérdése minden. FFAL-nál ugyan ez a helyzet. De vele még személyesen nem találkoztam, és igazából félek is, meg nem is. Nagyon hasonlítanak bátyóval, és ha ez személyesen is kiütközik, akkor igazából semmi baj nem lesz. Már ha találkozunk… Nem tudom, néha komolyan úgy érzem, hogy nem akar. Tök szarul esik az is. (igen, ez utalás xD) Meg úgy minden, mint mostanában… :(
Hna de érdekességek:
Cattal találkoztam múlthéten. Megbeszéltünk pár dolgot. Elárult pár dolgot a mostani életéről, és jól felhúztuk magunkat a fiatal ribancokon. Megbeszéltük, hogy ezentúl tényleg fogok én is írni rá, mert igazából ez tényleg nem fer. Mindig arra vártam, hogy fenn legyen chaten, és akkor beszéljünk, de vagy nem volt fenn, vagy nem vettem észre, vagy nem volt kedvem vele beszélni, vagy csak nem tudtam mit. Most már azért találgatok témát, mert igazából tényleg érdekel, hogy mi van vele. :)
Susamen nemrég újra belépett az életembe. Nem volt, mert költözött. De írtam neki egy szívhez szóló levelet, amibe beleírtam, hogy hiányzik. Nem tudom mi ütött belém. Tudni kell rólunk, hogy mi régebben összevesztünk, mert letiltott. Hmm… Nálam már ott elásta magát. De most valahogy még az ő hiányérzete is még depisebbé tett. Szerencsére a levelemre hamar válaszolt, és már gépközelbe is került. Vele is szeretnék már találkozni. Nem tartom fernek, hogy kb ugyan annyi ideje ismerem, mint bátyót, de még egyszer sem találkoztunk.
Csillivel el akartunk menni bulizni szombaton. Vittük magunkkal palacsintát is, mert hát épp szingli volt, mert szakított a jegyesével. De ez az egész annyira felkúrt agyilag! Csilli nem tudott végül jönni, mert a pasija nem engedte el. Palacsinta pedig másnap (buli napján) este nyolckor hívott fel, hogy „Na megyünk?” Na azért nem kell velem szórakozni. És ezt palacsinta is nagyon jól tudja. Szóval most tartozik nekem egy tortillával. Majd 28.-a után meghív ígérete szerint. Ugyanis akkor lesz túl a vizsgákon.
Ma, azaz tegnap beszéltem egy verseny szerkesztőjével is. Konkrétan Lenával. Elárulta nekem, hogy a képszerkesztőből csak három remekmű tetszik neki, és köztük volt az enyém is. Megkértem rá, hogy mutassa meg a másik kettőt. Egyiket mutatta meg végül. Hát nekem nem tetszett, de ezt ki is fejtettem neki. Mondta, hogy ő nem ért ehhez annyira. Én meg úgyis undok pillanatomba voltam, és felajánlottam neki, hogy majd akkor én legközelebb segítek neki, de akkor mindenki le lesz pontozva. Azt mondta nem bánja, legalább lesz olyan is, aki ért hozzá.
Voltunk járaszámmal és csillivel Compact Disco koncerten. Nem ismertük a számokat, így kicsit féltünk tőle. De végül egyikünk se bánta meg. Valami hihetetlen volt! Még ha nem is ismertük a számokat magával ragadott a közönség hangulata, és csak tátogtuk kikövetkeztetés képen a számokat. Egész végig a magasban volt a kezünk, és csápoltunk. A szó legszorosabb értelmében. Nagyon jó volt, én élveztem! Sajnos bátyó nem tudott eljönni, így mivel az első sorban voltunk, így fényképeztem neki egy csomót. Elárulták, hogy akkor voltak életükben először nálunk. És meghatódtak azon, hogy mi mennyire lelkes egy közönség vagyunk. Augusztusba is jönnek legközelebb. Akkor már bátyót is lerángatom, el kell, hogy jöjjön! *-* Az autogramm osztás is egy külön misét megért. Odamentem az énekeshez, kértem tőle kettő képet amit mindenki dedikált, majd kértem még egyet a bőrömre.

-És hova kéred?
- Én ide kérném. – mutat végig mellkasán.
Hátrahőköl, nagyra nyílt szemek – Te kis hamis! – majd vigyorogva aláírta.
Körülöttem lévők meg néztek nagyba, hogy ez se normális.

Én meg vagy fél óráig remegtem utána. Lefényképeztem a szerzeményemet, de eredeti nevemre kértem, szóval nem mutatom meg! :D De egyből kitettem a telefonomba háttérképnek a CD énekesének a képét, meg FB-ra profilképnek a mellkasomon lévő autógrammot. Olyan boldog vagyok, most már az se érdekel, ha meghalok. *-*
Felmentem ugye FB-ra. Pont elcsíptem bátyót, hogy beszéljünk. Először csak a koncertről beszéltünk, majd áttért a beszélgetésünk személyesebb témára. Mivel depizek, így igénylem a szeretet áradatot. És ezzel nyüsztettem szegényt.

Én: szted kövér vagyok?
Bátyó: hogy jön ez ide?
É: néztem magamról egy képet
B: olyan fura kérdéseket tudsz feltenni.. amúgy nem hiszem hogy kövér vagy
É: és szép?
B: láttam már szebbet, de igen, szerintem szép arcod van.
É: és szeretsz? T.T
B: nem -.-
É: amúgy olyan kis aranyos vagy... nem tudom mondtam-e már, de amikor múltkor bejelntetted, h nem lesze... a búcsú mondatod nagyon meghatott és jól is esett ”amúgy én tényleg szeretnék elmenni veled ide-oda nyáron” <- ez. ott pityeregtem LuPirnak 
B: ... Szeretlek. /<- kicsit erőltett nem? :D/
É: én isss! *-* *elbőgi magát* wááááááá <3
B: ó mária, ne bőgj
É: de olyan jól esik
B: általában ami jólesik azon nem sírunk.
É: mindig csak zsenibabáékat fényezed még a blogba is, és ilyenkor olyan boldog vagyok *-* xD mert ritka mikor kinyögöd. de én mindenen sírok... ha jó, ha rossz... már ismerhetnél ennyire 
B: zsenibaba és lámafan kicsit más tészta
É: tudom
B: És tudom, de azért mindig meghökkenek. Mi az hogy tudod?
É: hát mert ővelük mindennap találkozol. meg jóba vagy, meg régebb óta ismered őket, stb-stb. ezért azért velük közvetlenebb vagy, így nem félsz leírni, hogy pl. milyen aranyosak, vagy h szereted őket, vagyis én így látom 
B: Remek
É: és akk ha nem ezé, akk mé más tészta? azé csak van benne amit én is írtam
B: persze-persze. menj aludni! Jóéjt
É: most mé paterolsz el? xD
B: álmodj szépeket, puszi csakhogylásdkivelvandolgodszeretlekdecsakmost pá! /<- képes volt így leírni xD/

(Amúgy az egész beszélgetés FFAL-ról való beszélgetésből alakult ki xD LOL) Remélem nem fog megharagudni bátyus, amiért ezt bemásoltam. De egyszerűen olyan jól esett! És ezzel legalább az olvasó közönség is láthatja a mi „kapcsolatunkat”. Tudjátok… Bátyó ilyesfajta megnyilvánulásait nagy becsben tartom. Talán mert ebbe a négy évbe talán ez a negyedik, hogy kimondta. :) És (végül) önszántából. Szóval kb évente egyszer ha elmondja. És ilyenkor mindig különlegesnek érzem magamat. Nekem mások véleménye mindig is fontos volt. És bátyusé főleg. :) Hjó, egyedi módon mutatom ki, de igénylem a kritikáit. :D De most ez hogy jön ide? Wááááá! Kicsit érzelgős napom van úgy látszik.
Az a baj (annyira azért nektek nem), hogy amíg ezeket a sorokat írom, addig én végig bőgtem. És nem tudom megmondani, hogy miért. Talán csak örülök neki, hogy vannak olyan jó barátaim, mint az előbb felsoroltak. Vagy mert jó volt a koncert? Vagy mert hülye vagyok?
Mit is írhatnék még? Azt hiszem mindent kiírtam magamból. Várom már, hogy a barátnőim levizsgázzanak, és elmehessünk bulizni egy nagyon nagyot!!!!!! :) Már rám férne. És persze rájuk is. Hihi.
Ennyi agyfasz után azonban búcsúzom tőletek!
ui: BÁTYUS NEHARI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

//Kicsit megkésve, de bemásolom LuPir versenyére az utolsó fordulót. Hát igen, kicsit szeles vagyok mostanában. :D Bár ez nem most volt... oO//

A nappaliban a redőny vékonyra hagyott rései közt beszűrődtek a nap melegség sugarai. Csönd honolt a szobában, csak a falióra ketyegett alig hallhatóan. A nappaliban kevés bútort lehetett találni.
A falon képekről mosolyogott vissza két szőke kislány, akik közt néhol egy vörös hajú fiúcska is megjelent. A két kislány egy ikerpár volt, akiket ha az ember nem ismert, nem tudták volna megkülönböztetni, hogy ki kicsoda. Pisze orruk, zöld szemeiket, dús ajkukat néhol takarták szőke göndör fürtjeik, amik előre omlottak. Mind a ketten vékonyak voltak. Ruhájuk alapján lehetett csak megkülönböztetni őket. Egyikőjük világos ruhát hordott, míg testvére sötétet. Ahogy ballról jobbra haladtak a képek, úgy a két lány egyre idősebb is volt, ahogyan a vörös hajú fiú is. A fiú három évvel volt fiatalabb nővéreinél. Barna szemei huncutul csillogtak, pisze orrát pedig mindig felhúzta ahogy keskeny ajkát mosolyra biggyesztette. Ő rajta már volt mit fogni, de még így is vékonynak volt mondható.
A helyiség közepén egy üvegasztal állt, amin egy tálat díszítő színes csomagolású cukorkák voltak. Az asztaltól pár méterre egy elefántcsont színű bőrkanapé helyezkedett el, aminek karfája vörös szőrméből készült. Jobb oldalán egy negyvenes éveiben járó nő ült. Jobb keze a karfán pihent, fejét pedig hátradöntötte, úgy aludt. A nő vörös, göndör hajú volt, szemei beesettek, dús ajkai mellett pedig mosolyráncok éktelenkedtek. Pisze orra volt, akárcsak gyermekeinek, és olyan sovány volt, mint egy modell. Halovány bőre miatt betegesnek tűnt, amit rajta lévő fehér ruhája még jobban kiemelt.
- Jane… - hívta valaki suttogó hangon.
A nő üvegzöld szemei kipattantak, és a plafonra meredt. Felállt, majd elindult ki a szobából kedvtelenül. A szobát elhagyva a bejárati ajtó felé vette lépteit. Kinyitotta, és máris a lépcsőház tág folyosóján találta magát. Az ajtót nem zárta be, még csak be se csukta. A korláthoz ment, ahol kapaszkodott, könnyed léptekkel szelte a lépcsőket, ahogy haladt le a földszintre.
Jane ráérősen sétált le a lépcsőn, nem sietett sehová sem. Panel házban lakott, a negyedik emeleten, a lift helyett azonban mindig a lépcsőt használta. A lépcsőház ablakain besütött a nap, aminek fénye vakító volt számára a sötétségbe burkolt szoba után.
Magassarkújának kopogása vízhangzott a kihalt lépcsőházban. Jane mindig is szerette a csendet, a békét, és a nyugalmat. Olyankor érezte magát igazán boldognak, és kiegyensúlyozottnak. Most azonban a csend mintha feszült lett volna. Bizonytalanná tette őt tetteinek következményében is.
Leérve a földszintre pár lépés után az ajtó kilincsére fonta ujjait. Lenyomta, de az ajtó meg se moccant, nem akart engedelmeskedni a nőnek. Ilyen még sose fordult elő vele. Délután volt, ilyenkor nem szokták kulcsra zárni.
Jane már kezdte volna feladni, mikor meghallotta nevét ismét. Megfordult, hogy lássa ki szólította, de nem látott senkit sem, így visszafordult a kijárat felé, ahol az ajtó már nyitva állt. Jane kilépett rajta. Amint ez megtörtént, becsukódott magától, és a zár halkan kattant. Lement a lépcsőház előtti lépcsőn, és jobbra haladt tovább.
Lakása a város központjában helyezkedett el, így mindig nagy volt arrafelé a nyüzsgés. Ha koncerteket tartottak nem kellett lemennie, elég volt, ha kilépett az erkélyen, és máris látott mindent, és mindenkit. Szeretett ott élni, minden közel volt hozzájuk. A gyerekek iskolái, és a férje munkahelye. Csak neki kellett utaznia, ha el akart jutni a munkahelyére. De az neki sose számított, mindig a család többi tagját kerítette előtérbe.
Ahogy a sorháznak vége szakadt átkelt az úton. Onnantól sorakoztak végig a boltok, amiknek a butikjai csábító ajánlatokkal volt kirakva.
Minden butikot megnézett futólag. Érdekelték a divatos ruhák, a könyvek, és az ajándéktárgyak. Az egyik üveglap mögött meglátott egy ékszerdobozt, amin kék kövek csillogtak figyelemfelkeltés végett. Ahogy nézte a kis tárgyat, régi emlék került elő a feledés homályából.

Jane tíz éves volt. A nagymamájánál töltötték az estét a viharos idő miatt.
December közepe volt, kinn szakadt a hó, és a sötét égen egy csillag sem ragyogott.
- Jane, gyere ide, mutatok valamit. – mosolygott rá az idős hölgy a tűzhely mellett.
A kislány kíváncsian sétált oda. – Mit nagymama? – kérdezte csillogó szemekkel.
Jane nagymamája vörös hálóinget viselt, és bár a tűz mellett kellemes meleg volt, vállát egy fehér kötött kendő terítette be. Ősz haját felkontyolva hordta, de pár kósza szál nem akart neki engedelmeskedni. Bőre halovány volt, akárcsak Janeé. Mély ráncok ültek arcán, májfoltos kezei között pedig egy ékszerdobozt szorongatott. Színes kövek ékesítették, apró lábai finoman munkált ezüstből voltak, ahogy a szelence zára is.
- Mi az, nagymama? – mutatott a tárgyra Jane.
- Ez az én kincses ládikám. – adta a kezébe – Benne van minden, ami számomra fontos.
Janeen izgatottság lett úrrá. Arra számított, hogy ékszerek, és drágakövek lesznek benne pár aranytallérral, mint ahogyan a filmekben a kalózok ládájában lenni szokás. Amikor kinyitotta, nagyon csalódott lett. A tartalma fényképekből állt.
- Nézd csak Jane? Ez az én családom. – mutatott fel egy fényképet, amin öten szerepeltek. Egy házaspár, és három lány. A lányok ugyan úgy néztek ki, mintha csak ikrek lettek volna. Mégis látszott rajtuk a korbéli változás. Mind a három lánynak szőke haja volt, és ugyan olyan huncutul csillogó zöld szeme. A kép már fakó volt a nap sugaraitól, ami érte addig – Ők a szüleim. – mutatta be őket képről – Ők voltak a te dédszüleid. Sajnos nem élték meg, mikor te megszülettél. És ez vagyok én. – mutatott a középső lányra – Ő a nővérem, és a húgom. – mutatott a tőle jobbra, majd balra lévő lányra.
- És hol vannak ők?
Az idős hölgy szemei sarkában könnyek buggyantak – A húgom nem sokkal a kép elkészülése után, a nővérem pedig nemrég hunyt el.
Jane még nem tudta, hogy miről beszél nagyanyja, de a komor hangulat miatt, ami a szobára ülepedett, ráragadt. Egy darabig nem szólt egyikük se, a csendet csak a tűz ropogása szakította meg.
A nő kezébe vette a többi fényképet. Kicsúszott közülük egy ezüst medál, aminek a közepét egy vörös színű kő díszítette.
Jane kapott az alkalmon, és a kezébe vette – De szép.- forgatta ujjai közt.
Elmosolyodott – Ezt a nagyapád adta nekem még annak idején szerelme zálogául. – Újra a képekre vetette tekintetét, majd a kislány felé nyújtott egyet – Ez ő. – mosolyodott el.
A képről két fiatal mosolygott vissza. A már korábban látott nagymama, és egy fiatal fiú. Sötétbarna haja volt, ami kócosan szerteágazódott. Kék szemei pedig vidámsággal voltak teli.
- Ő volt a nagypapa?
Újra csend ült a szobára. Jane kíváncsian fürkészte nagymamája arcát, aki csak ült a tűz mellett, a fényképet simogatta, mintha csak érezne a fénykép.
- Igen. Nem sokkal az után halt meg, hogy anyukád megszületett.
- Hiányzik?
A nő elmosolyodott, majd bólintott, ránézett unokájára.
- Nagyi nem azt mondtad, hogy ez a te kincses ládád? – kérdezte meg végül.
- De. – bólintott.
- Akkor nem kincsnek kellene lennie? Nyakláncnak, gyűrűnek, és aranynak.
- Jane, ez a fajta kincs teljesen más, mint amiket te felsoroltál. Ebből a kincsből csak azoknak adsz, akiket igazán kedvelsz. A szeretet a legfontosabb kincse az embereknek.
Jane nem értette, hogy miért kincse az a sok kép nagymamájának. Kicsi volt még hozzá, hogy megértse.
- És rólam is van képed benne?
A nő felnevetett, majd a fényképek közül elővett egyet, amin egy csecsemő aludt épp.
- Ez lennék én? – néz rá csodálkozva.

Elmosolyodott. A legfontosabb kincsünk a szeretet. Gondolta magában, ő is csak később jött rá, hogy mit is akart akkor nagymamája a sok képpel.
Tovább indult az utcán. Kihalt volt a délutáni órákhoz képest. Ilyenkor ugyanis mindenki munkából sietett haza. Senki sem figyelt a másikra, csak arra, hogy minél hamarabb hazajuthassanak. Voltak azonban olyanok, akik ráérősen vásároltak még maguknak, vagy ismerőseiknek. Ők kevesebben voltak.
A rohanó világban az emberek egyre önzőbbé váltak. Nem gondoltak bele mások érzéseibe, csakis magukra gondoltak, és arra, hogy nekik minél jobb legyen.
Jane ezt nem szerette a fejlődésben egyedül. Hasznosak a találmányok, amiket folyamatosan fejlesztenek, de elszigetelik magukat az emberek velük. Sajnálta őket. Ő ezért is tartotta távol magától a műszaki cikkeket, amikre nem volt szüksége. Még családtagjainak sem engedte meg, hogy vegyenek neki ilyesmit.
A következő saroknál megállt, jobbra fordult, megvárta míg a lámpa zöldre nem váltott, és elindult egyenesen.
Gyerekek önfeledt, vidám kacagására lett figyelmes.
Három gyermek szaladt végig az utcán. Fogócskáztak. Mind a hárman egy korúak voltak, körülbelül tíz évesek. Két kislány, és egy kisfiú.
Egyikőjük egy barna hajú kislány volt, akinek ketté volt választva haja, úgy kötötte fel haját. Barna szemei voltak, ami alatt halovány szeplők tarkították arcát. Piros kockás pólót hordott farmer halásznadrággal.
A másik kislány valamivel lányosabban volt öltözve. Piros ruhája volt, ami könnyedén lebegett a levegőben. A ruhájához tartozott egy piros hajpánt is, ami kirítt szőke fürtjei közül. Kék szemei hidegnek tűntek, mégis barátságos mosoly ült arcán.
A kisfiú tejföl szőke volt angyali arccal megáldva. Zöld pólót viselt, ami kiemelte ugyan olyan színű szemeit. A póló elején egy robot állt. Hatalmas szemei voltak, amik az ürességbe néztek. Szürke teste pedig utalt rá, hogy fémből készült. Mellkasán piros gombok, és egy kijelző rajzolódott ki. A felsőhöz egy szürke rövidnadrágot adtak rá szülei, amit piros absztrakt rajz díszített.
Mindhármuk mezítláb volt, mégis úgy szaladtak, mintha meg se kottyant volna nekik a forró aszfalt, amin futottak.
Jane megállt, és nézte őket egy darabig. Rég látott már ennyire önfeledten kacagni gyerekeket. Legutoljára sajátjait látta, de az volt már vagy tíz éve. Azóta ők is felnőttek, és otthagyták a családi fészket.
A piros ruhás kislány egyszer csak megállt, és megfogta társai kezét. Nagy mosoly jelent meg arcán, ami füléig ért.
Két társa is megállt, és mosolyogtak ők is.
Jane nem értette, hogy miről beszélhetnek, hisz távol voltak tőle.
A három gyermek beszaladt a mellettük lévő játszótérre. Volt ott homokozó, hinta, és egy fa erőd, amihez még csúszda is volt rögzítve. A park akkor került megnyitásra, amikor Jane kisfia megszületett. Minden nap lementek a lányokkal, hogy a szabad levegőn játszhassanak. Azóta semmi se változott. Minden ugyan ott állt, csak a színek változtak az évek alatt.
A piros ruhás lány az erőd előtt állt meg két másik társával, majd szembe fordult velük. „Legyünk örökké jó barátok.”
Mindhárman bólintottak, majd fogadalmukat egy nagy öleléssel pecsételték meg.
Jane elmosolyodott. Örökké. A szó, amit valaha ő is használt, de nem volt jelentősége.
Belegondolt, hogy vajon ezek a gyerekek meddig lesznek „örökké” barátok? Elvégre mit jelent az örökké? Amíg a halál el nem választ?
Jane nem hitt az effélékben, pedig neki is volt annak idején egy jó barátnője, akit mindennél jobban szeretett. A lány mégis…

Jane hat éves volt, amikor először találkozott Lucyval.
Lucy egy csöndes lány volt. Barna haja, és méregzöld szemei voltak. Ruházatán látszott, hogy nem volt sok pénze a családjának, mégis amit tudtak, azt megvettek neki. Mindenről megvolt a véleménye, de ezt ő sose fejtette ki, csak ha már nagyon faggatták.
Egy játszótéren találkoztak először. Mindig ugyan abban az időben érkeztek, és ugyan azon a hintán akartak ülni. Hónapokig ment a huzavona, míg nem Lucy egy nap már nem ment oda a hintához.
A másik lány kapott az alkalmon, és a hintához szaladt, hogy ráüljön megillető helyére. De így már nem volt számára érdekes a hinta. Odament Lucy-hoz.
- Szia. – köszönt neki – Az én nevem Jane.
Még sosem beszélgettek. Ez volt az első alkalom.
A kislány akkor egy kopott piros masnival díszített fehér pólót viselt, amihez fekete nadrágot, és piros masnis fekete cipőt viselt.
Lucy a homokról rá vetette tekintetét. Szemei fakón csillantak fel – Szia. Én Lucy vagyok.
- Valami baj van? – hajolt elé Jane bohókásan, ahogy a tárgyra tért.
Jane egy zöld drapp pólót viselt, aminek a közepén egy lila szív rajzolódott ki. Lila aljat vett fel hozzá, aminek szélét fehér csipke díszített. Hajában egy piros hajpántot tett, amihez akkoriban nagyon ragaszkodott.
- A bátyám beteg. – mérte végig az előtte állót.
- Hmm… - gondolkodott Jane egy darabig – Ha beteg, akkor meg kell gyógyítanunk! – nevetett. Megfogta csuklóját, és a játszótéren lévő füves részhez vezette, ahol volt pár szál virág a sok zöld között.
Letérdepeltek, és a szivárvány színeiben pompázó növényeket szedték össze egy csokorba.
- Nagymamám mindig azt mondja, hogy a betegséget úgy lehet kigyógyítani, ha kimutatjuk az illetőnek, hogy fontos számunkra. – nevetett fel Jane – Ha szedünk neki egy csokrot, biztos jobb kedve lesz, és akkor egyhamar ki fog majd lábalni a betegségéből.
Lucy bólintott, és boldogan szedte a virágokat csokorba rendezve aztán őket.
Mikor már mindkettőjük markában egy halom virág volt, összeillesztették őket, és egy erősebb fűszállal összekötötték a csokrot.
- Nagyon szép lett. – bólintott elégedetten Jane.
- Lucy! Lucy gyere, megyünk haza! – hallatszott a távolból egy nő hangja.
Lucy a hang irányába fordult – Most mennem kell. – mosolyodott el – Holnap találkozunk?
Jane bólintott – Itt leszek.
Lucy rámosolyodott – Jane?
- Hm? – néz rá kíváncsian a felszólított.
- Leszünk barátok? – kérdezte halovány piros pozsgás arccal, ahogy nyújtotta felé a kisujját.
Janet meglepte, hogy ilyen hirtelen találtmagának egy barátot. Bólintott, majd mosolyogva összekulcsolta kisujját övével – Örökké.

- Útállak! – zengett a holdfényben úszó folyosó a kiejtett szótól.
Lucy hátrafordult egy gonosz mosollyal az arcán. Már nő érett belőle. Ezt rajta lévő fekete pánt nélküli ruhája is kiemelte, aminek a derekán egy vörös szalag futott körbe.
Tizennyolcadik életévüket töltötték be mind a ketten, amikor a középiskolában egy bált tartottak a végzősöknek.
Jane akkoriban szerelmes volt egy osztálytársukba, aki az iskolában nagymenőnek számított. Direkt miatta vette fel legszebb csillogó piros ruháját, hogy aznap el tudja hódítani a fiút. Lucy azonban épp a kiszemeltjét karolta át, s indultak a tornaterem felé, ahol a rendezvényt tartották meg.
Hogyan is történt az eset, már ő maguk sem tudták. Egy félreértés következtében fajultak el kettejük között a dolog. A megbeszélés helyett azonban egymásnak okoztak csak sérülést.

Jane arcáról eltűnt a mosoly, ami eddig szája szélén ült. Lehajtott fejjel haladt tovább. Annyira gondolkodóba esett, hogy Lucyval hogyan is fajulhattak el ennyire a dolgok, hogy észre sem vette, hogy már alkonyult.
Azóta az eset óta nem beszéltek. Mindketten a vizsgákra készültek, és nem volt idejük megbeszélni egymás között a dolgokat. Utána pedig már csak büszkeségből nem tették, amiért egyikőjük sem kereste fel a másikat.
Jane a szíve mélyén mindig is reménykedett benne, hogy még találkozhat a lánnyal egyszer. Hallotta, hogy hozzáment ahhoz a fiúhoz, aki neki tetszett, és született neki egy kisfia.
Amikor meghallotta a hírt nem volt dühös, és még csak féltékeny sem. Örült Lucy boldogságának, és remélte, hogy boldog a férjével.
A város még kihaltabbá vált. Nem volt még sötét, de az utcai világítást már felkapcsolták. Ellepték az utcákat a fiatalok, akik szórakozni készültek. Voltak ott fiúból álló iszákos bandák, és lány csoportok, akik visítozva verték fel a nyugodt légkört. Néhányan még a kutyájukat sétáltatta, volt akik pedig párokba verődve élvezték a naplementét.
Mindig elöntötte az irigység, ha meglátott egy fiatal párt az utcán. Bár Janenek is volt férje, akit szeretett, így nem mondhatta azt, hogy az érzés, sokkal inkább a fiatalságuk miatt.
Mikor fiatal volt ő és szeretett fiúja, sok őrültséget csináltak együtt.
A főiskolás gólyatáborban ismerkedtek meg. Úgy hívták Bob. Első csínytevésük következtében együtt kerültek az igazgatóhoz. Nem kaptak nagy büntetést, csak az étkezőt kellett kitakarítaniuk, ahol kajacsatába kezdtek. Ez volt a kezdet.
Később egy osztályba kerültek, és mint két általános iskolás, folyton leveleztek. Újabb csínytevéseken agyaltak, míg nem az egyik vége egy csókkal nem zárult. Attól fogva jártak. Jane halálosan beleszeretett, a fiú volt neki az első igazán komoly kapcsolata az életében.
Nem akart semmit sem elsietni, így kiélvezték a fiatalságukat. Minden hétvégén elmentek egy-egy buliba, és jól érezték magukat.
Mint minden kapcsolatban, nekik is voltak nézeteltérésük, de hamar kibékültek.
Mind a ketten boldogok voltak, és nem is vágytak másra már, csak egy nagy családra. Azonban ennek még váratnia kellett magára, a fiút ugyanis szólította a kötelesség. Be kellett állnia katonának, még ha csak a kiképzést is kapta meg. Két évig kellett kötelezően a seregnél szolgálnia.
Bob felhívta őrhelyéről Janet, pedig nem lett volna szabad. A lány pedig minden nap tűkön ülve várta a hívását. Órákon át beszélgettek egymással, és nevettek az éjszakában. Végül hajnalban tették le a kagylót, és tértek aludni. Másnap pedig kezdődött minden újra.
Az egyik pár megelőzte Janet. Hangosan felkacagtak, majd a fiú megölelte szorosan a lányt. Odahajolt hozzá, és fülébe súgott valamit.
Jane megtorpant, ahogy az előtte lévő lány is. A fiatal csillogó szemekkel nézett párjára. Arcán halovány pír futott végig.
A fiú csak erre a reakcióra várt. Haloványan elmosolyodott, és letérdelt a lány elé. Zsebébe nyúlt, és kivett belőle egy apró vörös dobozt.
A lány szemeiben könnyek buggyantak, a meghatódottságtól pedig fejét rázta, mintha nem akarta volna elhinni, hogy ez megtörténik vele akkor, és pont ott.
Jane elmosolyodott.
Az égbolt elsötétült, és megjelentek az első csillagok. A lámpák fénye megcsillantotta a homokos betont. Az utca fényárban úszott. Csak egy-két ablaknál hagyták égve a villanyt, a többiből a televízió villódzó fénye szűrődött ki.
A fiú kiejtette száján azokat a szavakat, amikre a lány várt. Választ nem kapott, csak egy ölelést, aminek következtében mind a ketten eldőltek. A lány felnevetett, majd megcsókolta a szeretett fiút. Füléhez hajolt, és belesúgta a választ.
Jane lassan tovább indult. Átérezte boldogságukat, és visszaemlékezett arra, hogy milyen érzés kerítette hatalomba, mikor Bob megkérte a kezét.

Pontosan huszonnegyedik születésnapja előtt találkozott Bobbal. Nagyon izgult, mert már régen nem látta a fiút.
Az alkalomra kicsinosította magát. Vörös loknijait kiegyenesítette, és hozzá illő vörös rúzst kent fel ajkára. Nem szokott hozzá a sminkeléshez, így más kozmetikai terméket nem vitt fel bőrére. Egy türkizkék ruhába ment el találkozó helyszínére, buggyos ujjai voltak, és az alsószoknyájának fehér tüll vége kilátszott alul. A ruha kihozta formás alakját. Elöl fehér gombokat varrtak rá díszként. Egy fehér lakkcipőt vett fel hozzá. Vállára egy fehér kistáskát tett fel, aminek ezüst csatja volt.
Elszámította magát, és sokkal hamarabb odaért, mint a megbeszélt időpont. Mivel a fiú még nem volt ott, így várnia kellett, de ezt nem bánta, szívesen várt volna a fiúra örökkön örökké, ha ő arra kéri.
A megbeszélt hely a város szélén elhelyezkedő domb volt. A csillagok akkor már beborították a tiszta eget. A dombról rá lehetett látni az egész városra. Éjszaka gyönyörű volt a fények miatt. A domb legmagasabb pontján állt egy pad, ahol Jane is állt. A pad kőből készült, és a szerelmesek padjaként is ismert volt. Oda jártak a párok, ha romantikára vágytak. Jane és Bob is ott töltötték első randevújukat, egy feledhetetlenül szép napot.
Jane folyamatosan az óráját nézte – Hol késlekedsz már? – türelmetlenkedett. Minél hamarabb akarta látni a fiút, hogy újra megölelhesse, és megcsókolhassa. Két éve nem látta, és már kezdett érte aggódni.
Lehet, hogy el se jön? Mi lesz, ha közli, hogy nem szeret már, mert talált magának egy másik lányt? Átfutott az agyán ez a lehetőség is. Félt, hogy talán igaza lesz.
Bob futva szaladt Janehez. Sötét farmer volt rajta egy fehér pólóval, ami fölött egy fekete zakót viselt. Fehér tornacipője már koszos volt a sártól, amibe út közben belelépett. Kócos szőke haja az izzadtság következtében rátapadt homlokára.
- Sajnálom, hogy késtem. – egyenesedett fel, zavartan felnevetett.
Jane karba tett kezekkel nézte kedvesét – Mit tudsz felhozni mentségedre?
A férfi nem szólt semmit, csak mosolygott tovább. Közelebb lépett hozzá, átfonta kezeit a fiatal nő derekán, közelebb húzta magához, és megcsókolta.
- Bocsánatkérés elfogadva. – pirult el.
Aznap estét végig beszélgették a padon. Volt mikor semmit sem szóltak, csak egymáshoz simulva nézték a város fényeit. A kellemes csendet aztán csipogás szakította félbe.
A fiú gyorsan csuklójához kapott.
- Mi volt ez? – emelte fel fejét Jane a férfi válláról.
- Csak az órám. – mutatta fel – Éjfél van.
Hirtelen nem értette, hogy mit is akart ezzel mondani – És? – pislogott rá értetlenül.
- Március tizenhetedike, a születésnapod.
Jane zavartan elnevette magát, amiért ez hirtelen nem jutott eszébe.
Bob zsebébe nyúlt, majd felállt helyéről – Jane, én nem készültem neked semmivel sem születésnapod alkalmából.
- Nem baj Bob, tudod jól, hogy… - de mondatát nem bírta befejezni, mert közbe vágott.
A megszólított felé fordult, és fél térdre ereszkedett elé – Szeretném neked adni a szívemet. – zakója zsebéből kivett egy bársony kötésű fekete dobozt, amit egy mozdulattal kinyitott.
Elállt a lélegzete, hirtelen nem tudott mit mondani. Kuncogásba kezdett, ami végül nevetésbe torkollt át a meglepettségtől.
- Most mi az?
Jane nevetése abbamaradt, mosolyogva nézett le a fiúra. Letérdelt elé, átfonta karjait nyakán, és szeretetteljesen megcsókolta.
– Ezt vehetem egy igennek?
Jane ismét kuncogni kezdett. Sose gondolta volna, hogy a huszonnegyedik születésnapján első felköszöntője a vőlegénye lesz.

Azóta született három gyermekük. Egy ikerpár, később pedig egy kisfiuk.
Jane mindig is büszke feleség és anya volt. Elégedett volt férje jól fizetődő állására, és gyermekei minden egyes tettére. Nem voltak jó tanulók, de kreatívak voltak, és ő ezt becsülte bennük. Belé sosem szorult annyi kreativitás, mint amennyi beléjük. Biztos volt benne, hogy apjuktól örökölték, elvégre ő volt az, aki építészként volt híres a városban.
Jane tovább indult a kihalt utcákon. A hold már magasan járt, és a csillagok is fényesen ragyogtak már. Láthatóvá vált a Göncölszekér, majd lassan a többi csillagkép.
Egy pillanatra megállt, hogy megnézhesse őket, de aztán újra elindult.
Az utca végén jobbra indult. Már onnan látni lehetett a kórházat. A kórházat „H” alapzatúra építették még a háborúk idején, hogy ne rombolják le azt. Nemrég olvasta, hogy a kórházat felújították. Ez látszott is rajta. Fehér falait sárgára festették be, hogy sokkal barátságosabbnak tűnjön az épület a betegek részére.
Odaért a kórház bejárata elé, de nem mert bemenni az ajtón. Megállt előtte, és felnézett az égre még utoljára, mintha csak a csillagokból merített volna erőt.
Az önműködő ajtó kinyílt előtte, mire Jane bemerészkedett. Nem sokat kellett szerencsére kórházba járnia, mégis úgy közlekedett ott, mintha csak ismerte volna a járást. A lépcsőn lassan felsétált a második emeletre, ahol a műtéteket szokták elvégezni.
Nem ment be a váróterembe, megállt az üveg ajtó előtt.
Jane meglepetésére mindenki ott volt.
Férje görcsösen ült az ajtóhoz legközelebbi széken. Előre görnyedt, és ujjait összekulcsolta imára. Szemei beesettek voltak, arca pedig már borostás. Kócos haja szemébe lógott. Szürke, fehér csíkos öltönyben volt egy kék inggel, amihez egy vörös nyakkendőt vett fel. Barna bőrcipője nem illett szereléséhez, de Bob sose értett a divathoz.
Az ikerpár néma csöndben ültek. Kihúzták magukat, fejüket mégis leszegték. Szőke hajuk előre omlott vállukra. Ugyan olyan ruhában voltak mind a ketten. Egy vörös blúzban, és egy fekete nadrágban. Nyakukon egy piros selyem sál tekeredett körbe. Fekete lakkcipőjüket tompán csillantotta meg a folyosó lámpájának fénye.
A két lány közt ült Jane fia. Fel-alá járt lába, ahogy várt. Rajta egy farmer, és egy fekete-piros mintás póló volt, amit fehér-piros csíkos sportcipővel vett fel.
A helyiség néma csöndbe burkolózott. Jane kezét az ajtó üveglapjára tette, nem mert beljebb menni családtagjához.
A tömör ajtó kinyílt, és egy fehér köpenyes korosodó férfi lépett ki rajta. Arca komor volt. A család minden egyes tagja felállt, és érdeklődtek.
Az orvos azonban behunyta szemeit, és megrázta fejét. - Sajnálom. - Olvasta le az orvos szájáról Jane hangosan magának. Férje a falba csapott mérgesen, tehetetlenül. Az egyik lány apja vállára tette kezét, míg a másik könny lepte fátyolos szemekkel megölelte öccsét.
Az üvegen egy fekete folt jelent meg, ami Janenek azonnal szemet szúrt. Ránézett, majd szembe fordult vele.
- Jane… - tárta ki vékony karját. Ujjain fekete körmei hosszúak voltak, és élesek – Gyere!
A nő lehajtotta fejét, fásult szemekkel közelebb lépett a feketébe burkolózó alakhoz. Nem látta arcát, de nem is érdekelte. Nagyon is jól tudta anélkül is, hogy tudta volna, hogy hogyan néz ki arca.

Amit Jane látott csak egy vakító villanás volt. Éles fájdalom járta át a testét, majd eszméletét vesztette. A sötétségben állt egymaga.
Jane előtt megjelent egy feketébe burkolózó alak. – Jane…
A nő lesütötte szemeit, és félve csak annyit szólt – Láthatnám utoljára a családom?
Az alak egy darabig nem szólt, még csak nem is mozdult. Végül bólintott.