Történetünk egy apró mag vándorlásánál kezdődik. Elválva anyjától a szél hátára ülve keresett magának új otthont.
A szél sok szép helyre elvitte, de ő mégis egy aprócska tó mellett lelt nyugalmat egy völgyben. Belefúródott a földbe, és várt. Várt, míg ki nem burjánzott. A tónak köszönhetően nem kellett aggódnia a csapadék miatt, volt neki elég, ahogyan napfény is.
Teltek az évek, és a kis magból egy terebélyes fűzfa növekedett. Szeretett ott lenni, ahol gyökeret eresztett, hiszen nem bánta meg. A tó egy kedves teremtés volt, aki már évszázadok, sőt ezredek óta a völgyben élt. Minden nap a megszokott embereket látta, ahogy sétálnak a kitaposott úton, de volt, hogy idegenek is odatévedtek, akik furcsa szerkezetekkel fényt bocsátottak ki, majd tovább álltak. Sosem panaszkodott. Nem bánta, ha a kutyák körül ugrálták, vagy ha a gyerekek a lombját tépték, hogy legyen mit a másikra, vagy a tó vizébe dobni. Szerette a nyári estéket, amikor a fiatalok pokrócokon ülve nézték a tiszta, csillagos eget, vagy épp a tűz körül ültek, és úgy bohóckodtak. Volt már része olyanban is, mikor a fiatal párok a lombja alatt kerestek menedéket a külvilág elől.
Mindezek ellenére a legjobban Napot szerette. Amikor a sugarai elértek hozzá melegség öntötte el. Sokszor érezte úgy, mintha szerető cirógatásával hívta volna fel magára a figyelmet. Figyelemmel kísérte Őt. Megjegyezte, hogy éjszaka a bátyja, Hold veszi át a Világ fürkészésének szerepét. Őt nem szerette. Mindig hideget hozott szegény fűzfánk lombjaira ha tél volt, ha nyár. Tudta azt is, hogy hogyha a felhőket Nap maga köré hívja, olyankor szomorú. Kendőként bánt a felhőkkel, amikben néha kisírhatta magát. A fűzfa biztos volt benne, hogy olyankor valami nagyon szomorút látott, és kedve volt megvigasztalni.
- Drága, egyetlen Nap! – szólította meg, de hiába. Megismételte tehát hangosabban. – Drága, egyetlen Nap! – a hangos szó mit sem ért. Kiabálásra fogta, hátha úgy elér valamit – DRÁGA, EGYETLEN NAP!
A kiabálásra mintha ránézett volna, melegsége ismét megérintette a kis fűzfát, aki sóhajtott egyet.
- Mi a baj kis fűzfa? – kérdezte lágyan Tó anyó.
- Jaj Tó anyó. – sóhajtott ismét a kis fűzfa – Nap ma is olyan szomorú.
- Drága fiam, már megint róla álmodozol?
- De hiszen Ő olyan szép! Ő az én megmentőm!
- De hiszen olyan öreg hozzád képest. Te még fiatal vagy! Bármikor találhatsz más kis leányzót, akit megérdemelsz. Nap olyan kiszámíthatatlan, és szeszélyes! Nem való hozzád. Te ahhoz túl jó szívű vagy.
- Ugyan Tó anyó! Hogy lehetne ilyen? Hiszen ő bájos, és elragadó!
- Ahhoz, hogy megismerd, beszélned kellene vele. De ez képtelenség. Ő meg sem hall téged innen lentről!
- Hát akkor majd teszek róla! – határozta el magát a kis fűzfa.
- Hogy érted ezt? – értetlenkedett Tó anyó.
- Megkeresem a Világ legmagasabb pontját! Onnan már könnyedén meg fog hallani engem. Nem adom fel!
- Kis fűzfa, ne menj! Bolondságot csinálnál! Nap nagyon messze van innen! Nem fog meghallani!
- Ne félts te engem Tó anyó! Erős fából vagyok.
Hiába kérlelte Tó anyó, a fűzfa rendíthetetlenül el akart menni, hogy Nappal tudjon beszélni.
Addig-addig próbált a kis fűzfa szabadulni a lágy föld fogságából, míg végül a gyökerei el nem engedték az anyaföldet.
- Szabad vagyok. – jelentette ki – Most már oda megyek, ahova csak szeretnék!
- Jaj drága fűzfa, ne menj! – kérte utoljára Tó anyó.
A kis fűzfa azonban mintha meg sem hallotta volna, ment amerre látott. A napok, mialatt eljutott egy közeli dombhoz fárasztóak, és megterhelők voltak számára. Nap nem sírt, és olyan szárazság volt, hogy az egy ilyen kis fűzfának felért egy kánikulával.
Végül elért egy nagyobb dombhoz.
- Domb, kérlek engedd meg, hogy felmásszak a hátadra!
- Hát te kis fűz mit keresel itt? – kérdezte lomhán.
- Szeretnék a hátadra mászni, hogy Nappal tudjak beszélni!
- Ejnye kis fűz! Bolond vagy, ha azt hiszed, hogy majd innen tudsz beszélni Nappal!
- Majd meglátod! – legyintett a fűz, és már el is indult a domb hátára.
Nap éppen felkelt, mikor a fűzfa felért. Gyönyörködött narancssárga és lila színben pompázó köntösében. Majd neki kezdett.
- Nap! Ó drága, egyetlen Nap! – szólongatta.
Nap hiába fordította rá tekintetét, mintha a kis fűzfa ott se lett volna. Köntösét már levetette, és felöltötte kék ruháját.
- Drága Nap! – kiáltotta a kis fűzfa mindhiába.
Csak nem hall. – morgott magában – Magasabb helyet kell keresnem, hogy meghalljon. - Ahogy szétnézett, meglátott egy magas hegyet – Megvan! Majd oda felmegyek. Onnan biztosan meg fog hallani.
- Köszönöm Domb! – intett neki, majd tovább állt.
Drága Nap! Várj rám! Nemsokára az enyém leszel! – ezekkel a szavakkal ösztönözte magát. A szél is fújni kezdett, ezzel hátráltatva a kis fűzfát. Egy hét is kellett mire elérkezett a hegyhez.
- Hegy! Kérlek! Engedd meg, hogy a gerinceden megpihenjek!
Hegy felnevetett – Hogy te, kis fűzfa? Ugyan mit keresnél te az én gerincemen?
- Szeretnék beszélni Nappal!
- Innen ugyan nem fogsz tudni. De ahogy gondolod. Gyere csak.
Ezzel a fűz elindult fel a hegy legmagasabb pontjára. Hidegebb volt, mint a tóparton, vagy mint a dombon, de a kis fűz ezt nem bánta. Minden áron szeretett volna legalább egyszer beszélni Nappal.
Mikor felért, Nap ködfátyolba burkolózott. Nem látott belőle sokat. Hideg volt, és a kis fűzfa már napok óta nem ivott egy csepp vizet sem.
- Nap! Ó drága Nap! Nézz le rám!
Rá emelte tekintetét, de fátylát nem húzta el.
Ez sem a legalkalmasabb hely. Nem láthat innen tisztán! Más helyet kell keresnem. – gondolta.
A ködfátyol ellenére meglátott egy nagyobb hegyet, aminek a csúcsát a fellegek takarták.
Meg kell próbálnom. Ki kell tartanom. – győzködte magát. Hiába volt szomjas, fáradt, és erőtlen, elhagyta a hegyet, és neki látott, hogy egy sokkal magasabbra tudjon felmenni. Az eltöltött idő, ami a hatalmas hegy felé vezető úton eltelt csak fájdalmat okozott neki. Már nem érezte gyökereit. A sok napsütéstől lombkoronája kiszáradt. A szomjúságtól pedig már kezdte ágait elhagyni.
- Hatalmas Hegy! – kiáltott fel neki mikor végre odaért.
- Engedd meg, hogy a csúcsodon megpihenhessek! Szeretnék beszélni Nappal! Elárulni neki, hogy mit érzek iránta!
Hatalmas hegy azonban egy ideig nem válaszolt. Látta, hogy a fűzfa milyen állapotban van.
- Menj vissza oda, ahonnan jöttél, kicsi fűzfa. Nem való neked az én kietlen csúcsom. – kérte.
A kis fűzfa azonban nem tágított. Addig könyörgött, míg végül Hatalmas Hegy fel nem engedte.
A csúcshoz mire felért annak idején dús lombján most csak pár levél pihent. Ágai megkettőződtek a zord időjárás miatt, ő maga pedig úgy érezte, hogy elveszti erejét. Azonban az akarat ereje kitartott, így ért fel.
- Nap! Ó drága, egyetlen Nap! Én egyedüli szerelmem! – szólongatta. Hiába. Nap még mindig túl távol volt ahhoz, hogy meghallja a kis fűzfa vallomását.
Vihar kerekedett. Már a tél közepén jártak, és a kis fűz már nem bírt tovább megkapaszkodni gyökereivel a földben. Lassan elengedte, és hagyta, hogy a hó fútta szél törzsét ide-oda dobálja Hatalmas Hegy oldalán.
Nyugodt szívvel halt meg. Bár nem beszélhetett Vele, és nem mondhatta meg Neki, hogy mit is érzett, olyan közel került hozzá, mint amiről álmodni sem mert. A legutolsó dolog, amit látott, az Nap tündöklő fénysugarai voltak.

Hát tegnap feltettem nektek egy másikat, de valamiért mára ez eltűnt. Szóval foggalmam sincs, hogy mi történik itt, de sebaj. Hoztam nektek egy ilyentet.
Holnap hajnalban indulunk, és 10 napot leszünk távol. Majd jövök bloggal, addig is vigyázzatok magatokra!

1. Ha el kellene töltened egy napot mindenféle technológia (számítógép, telefon, áram….) nélkül, mit tennél?
Elmennék barátnőmhöz, elhivnám sétálni, és beszélgetnénk.

2. Van olyan történet, amit a családod gyakran elmesél rólad?
Van. "Megszeretted már a tengert" "Először sós volt, de aztán megkedveltem." (Csitt kis korában)

3. Mi volt a kedvenc gyerekkori rajzfilmed?
Én minden mesét szerettem. Talán aaaaa Szimbád. 

4. Ha szuperhős lennél, mi lenne a szuper-erőd?
Gondolat olvasás.

5. Szereted, hogy ennyi idős vagy? Miért / miért nem?
Öreg vagyok én már... :D Szivesen lennék még fiatal. 

6. Adni vagy kapni szeretsz jobban?
Adni. Mindenkor, mindenkinek, mindig.

7. Puszi vagy ölelés?
Mindenkitől minden? xD

8. Mi a kedvenc idézeted?
"Az élet egy angol keringő, mit eltáncolsz a sirig, boldogságod csupán attól függ, hogy kivel táncolod végig."

9. Hogy képzelsz el egy álomrandit?
Elmegyünk sétálni, jókat beszélgetünk, nevetünk, hülyéskedünk.

10. Ha bárhová elutazhatnál a világon, mi lenne az a hely?
Japán.

11. Ha le kéne mondanod valamiről, mi lenne a legnehezebb?
A barátnőim, család.

12. Ha bárkivel cserélhetnél egy hétre, ki lenne az?
Kipróbálnám a... :D 

13. Elégedett vagy az életeddel?
Háááááát... Lehetne jobb is.

14. Ha nyernél egymillió dollárt, mit tennél?
Elköltöznék, adnék anyáéknak, gyereket vállalnék, letenném a jogsit és a nyelvvizsgát.

15. Mikor hazudtál utoljára valakinek? Miért?
Hm... Jó kérdés...

16. Mi a legszebb és a legrosszabb ajándék, amit valaha kaptál?
Legszebb: VK-s táska és hűtőmágnes.
Legrosszabb: ajándék kosár tele csokival, amikor épp fogyókúráztam. 

17. Ha csak egyvalamit ehetnél életed végéig, mi lenne az?
Tortilla.

18. Ha találkoznál a miniszterelnökkel, mit mondanál neki?
Valószinűleg nem mernék megszólalni. :D

19. Sok barátod van, vagy inkább kevesebb, de közeliek?
Relativ kérdés.

20. Egyedül szeretsz utazni, vagy a barátaiddal? Esetleg a családoddal?
Is-is. Bár attól függ... :D

Szeptember elsején, azaz két napja volt OSG. Egész ország (gondolom én) lázban égett, ahogyan én is. Már egyszerűen nem bírtam a fenekemen maradni.
Először tavaly voltam bátyóval. Akkor még jóformán azt sem tudtam, hogy mire vállalkozok. Persze elmondta, hogy mi lesz, szóval tisztában voltam vele, de arra, hogy konkrétan mit fogok látni, arra nem lehetett felkészülni eléggé. Akkor szerettem meg a Hősöket, és a Barbárfivéreket IS. Eszméletlen volt, és ahogy a himnuszuk is mondta, egész évben arra vártam, hogy újra részt vehessek az eseményen.
OSG előtti napon nem bírtam elaludni. Hajnali fél kettőig maradtam fenn, és hallgattam, illetve kerestem zenéket, amiket lehetségesnek véltem, hogy majd hallani fogok aznap. Aztán már nem bírtam tovább, és ágynak estem. Hajnali háromkor tudtam egy picit aludni, hogy aztán ötkor keljek. Fincsi volt. :D Mire eldöntöttem, hogy mit veszek fel… Jézus isten… Nem tudtam eldönteni. Nem akartam kitűnni a tömegből (képes vagyok túlzásokba esni), így nem tudtam egyből. Végül egy fehér nadrág, rózsaszín (mááájva :D) pulcsi, és egy PPG-s  (pindur pandúrok >.<) felsőt vettem fel egy rózsaszín tornacsukával. Hallottam, hogy esni fog, de azt is, hogy jó idő lesz, így tényleg nem tudtam eldönteni.
Elmentünk palacsintáért, hogy ne kelljen feleslegesen bicikliznie. Akkor jutott eszembe (náluk) hogy otthon hagytam a határidő naplómat, amibe jegyzeteltem mindent (útvonal, fellépők, programok, stb). Na akkor gyorsan hazamentünk. Szerencsére útba esett, mert palacsinta az ellenkező irányba lakott, amerre menni kellett volna. Kiértünk nagy nehezen a buszmegállóba, anya óvva féltett mindentől. Mi meg: „Jól megleszünk! Van szánk, majd megkérdezünk valamit, ha nagyon akarunk. Ketten vagyunk.” Egyéb mondatok hagyták el a szánkat. (majdnem anya is jött, hogy ne kelljen itthon lennie egyedül, de lebeszéltem róla oO Szerinte úgyis őrültek háza ahova mentünk xD)
Kiérve a buszmegállóba, amikor anya már elindult haza, észrevettem, hogy csak a személyimet vittem el, diákom (amivel a busz olcsóbb) az otthon maradt. Na gyorsan riasztottam anyát, hogy hozza el hazulról. Véleményem szerint mindez csak azért történhetett meg, mert visszamentem a jegyzetfüzetemért. :’D Sebaj… Szerencsére korábban mentünk eleve, de még így is pont az orrunk előtt ment el a busz, amivel fel akartunk menni. A buszmegállóba fel voltam pörögve, le se lehetett ülni.
Buszon egész végig piszkáltam palacsinta haját, mert előttem ült. Nem volt két egymás mellett lévő hely. Én ültem egy OSG-re készülődő fiú mellé, ő meg egy könyvmoly lány mellé. De a busz fele amúgy tuti, hogy OSG-re ment. Csak mi egyikkőjüket se tudtuk követni, mert elmentünk mosdóba rögtön, ahogy leszálltunk a buszról. Nem tudtuk, hogy milyen körülmények között tudunk majd elmenni újra, így inkább kezdtük a napot egy tiszta mosdóval.
Úgy döntöttünk, hogy metróval megyünk, megvettük a jegyet, ellenőröztük a táblán, hogy jó felé megyünk-e, és csak az után lyukasztottunk jegyet. A metró pont elment az orrunk előtt, szóval várhattuk a következőt. Szerencsére gyorsan járnak. Felszálltunk. Palacsinta kérdezte, hogy meddig megyünk. Mondtam is határozottan neki, hogy a „Dózsa György”-ig. Megyünk pár megállót… „Palacsinta, add már ide a jegyzetfüzetet, ellenőrzöm magam.” Odaadja, hát nem a D.Györgyön kellett megállni, hanem a (majdnem) soron következő Deáknál. Fogalmam sincs, hogy miért emlékeztem a Dózsára, de áldottam az eszem, hogy megnéztem. Jó. Leszálltunk a helyes megállónál, és mentünk a tömeg után. Palacsinta „rosszul lett” a mozgólépcsőn. Mivel én már elég sokszor voltam Pesten, hozzászoktam, szóval nevettem rajta egy jót. Felérve a közös alagútrendszerbe (jól mondom? xD) megijedtem kicsit. Tudtam, hogy hova akarok menni, de azt nem, hogy melyikkel kell oda jutni. Ráadásul oda menetre vettem négy jegyet (kettőnknek) mert azt mondta egy nagy okos (hím), hogy „Vedd meg a jegyeket, de te tudod, hogy fizetsz-e majd több ezreket”. De úgy voltam vele, hogy max majd veszünk visszafelé is ugyan ennyit. Hát nekem lett igazam (emlékeztem én rá! :D), és elég volt az a négy jegy. 640 Ft-al maradtunk gazdagabbak fejenként. :3 Szóval…Kerestük ugye a metrót, vagy ahogy a pestiek nevezik: „kis földalatti”-t. Lementünk a hármasra (?), az nem az volt. Visszamentünk, lementünk a kettesen (?). Az se az volt. Már tiszta ideg voltam, mert a hármas metrónál háromszor is jártunk. Nem akartam megkérdezni senkit, mert mondom így nem bújhatott el valami!! Megkérdeztük a biztonságaikat..

Én: Jó napot kívánok, a Hősök-terére szeretnénk eljutni.
Biztonsági: A Hősök-terére?
É: Igen.
B: Metróval?
É: Igen. Melyik út vezet oda?
B: Hát melyik út legyen az?
É: A jó?! :D
B: *elmagyarázza*

Hát nem az a cuki kis alagút volt a lejáró, ami előtt elmentünk vagy hatszázszor? Olyan ideges lettem… De hát túléltük, végül is meglett a jó út. Lementünk, majd újra megtorpantunk. Még jó, hogy ki volt írva a menetútvonal, mert mentünk volna a rossz irányba. :D Szóval Mexikói út felé vezető kis földalattira szálltunk fel. Megyünk egy megállót, nem hallani, hogy mit mondanak be. A felirat, miszerint mi után mi jön, meg a másik végén volt. Kisebb pánik, de szerencsére ki volt írva, hogy hol vagyunk, naaaagy betűkkel. Megkönnyebbülés.
Leszálltunk a Hősök-terén. Palacsinta kattintott párat a géppel, majd elmentünk keresni boltot. Megyünk-megyünk, látunk egy kínai éttermet. Na akkor hátha abba az utcába van. Elmentünk végig azon az utcán. Már messziről láttuk a Félegyházi kenyér feliratot, úgy voltunk vele, hogy max majd ott veszünk vizet. Megálltunk egy kereszteződésnél. Az egyik sarkon élelmiszer üzlet, másikon húsdiszkont, az mellett meg a pékáru. Palacsinta felhivat rá a figyelmet, hogy az élelmiszer üzlet zárva. Jó. Bementünk a húsáruházba. Neeeem volt gáz, hogy bementünk egy fél literes vízért, áááá dehogy! :”D Kimentünk, elindultunk vissza. Megálltunk az élelmiszerüzletnél, hogy eltegyük a vizet. Jön egy nő mellettünk, benyit a boltba. Nézek palacsintára. „Ez nyitva volt?!” szemekkel. Hát nem kell mondanom, hogy egész végig röhögtünk az eseményen, hogy mi élelmiszer bolt helyett húsdiszkontba vettünk vizet. Ááááá nem volt gáz. :) Nem baj, hát nah… Ilyennek is kell lennie.
Visszamentünk a Hősök-terére, ott fényképezkedtünk kicsit, majd elindultunk az OSG helyszínére. Láttuk már messziről, hogy belépés és kettő felé mutató nyíl alatta. Nem tudtuk, hogy melyik felé kellene menni, mentünk a tömeg után. Híd alatt láttuk a három bodegát. Odamegyünk, látjuk, hogy két, sőt, háromféle színű karszalag van. Sárga, zöld, kék. „Add, hogy kék legyen! Légyszi, legyen kék! Kéket akarok!” Imáim meghallgatásra találtak. Mikor közöltük, hogy mind a ketten elmúltunk tizennyolc évesek, megkaptuk a KÉK karszalagot. Ez után állhattunk be a sorba. Felvetem a pulcsimat, mert fáztam, meg igazából féltem, hogy kinevetnek a PPG-s póló miatt. A tömeg mind másként volt öltözködve, és kezdtem félni. :D Anyám bemesélte nekem a hülyeségeit. xD
Állunk pár percet mikor szólnak, hogy vegyük ki a kajánkat és a fél liternél nagyobb üdítőnket, mert „Nem fér el.” Motozásra kerültem, a csóka elkezdett mögém nyúlkálni, én meg zavaromba jobbra-ballra fordultam, hogy most mi van. Kiderült, hogy csak a kapucnimat akarta megnézni. :’D Na egy másfél literes ásványvíz híján tovább mentünk. A bőség zavarától élve nem tudtuk, hogy mit nézzünk meg először. Palacsintának ez volt az első OSG-je, és neki mindent meg akartam mutatni, mert hát tuti, hogy tetszeni fog neki alapon. Mikor meghallottuk, hogy a sátrakban ingyen cuccokat lehet kapni, mint a szarkák, úgy csaptunk le mi is. Begyűjtöttünk egy csomó plakátot, meg matricát. Palacsinta elcsórt egy tollat is. x’D Ez után közöltem vele, hogy nekem látnom kell a yoyosokat, mert különben meghalok, ha nem. Élek-halok értük. *-* Na jó, túlzás, de imádom nézni, ahogy játszanak. Nem kellett sokat keresnünk, hogy megtaláljuk. Sor elejére álltunk, és néztük is. Akkor jött Sztefán (nekem csak Sztefani), aki egy jóképű izompacsirta volt. Awww na egyből el is dőlt, hogy kinek drukkolok. Na jó, igazából nagyon ügyes is volt. *-* Bár nem maradtunk sokáig, mert elkezdett csöpögni az eső. Bementünk fedett helyre, ott maradtunk, míg el nem állt az eső. Aztán kimentünk, megnéztük még a fenti sátrakat, majd tovább indultunk.

Bemondó: „A lépcsőkön vigyázzatok, mert úgy hallottuk, hogy sokan estek már el ott.”
Én: *Palacsintához fordul, kezét is megfogja* Tudod velünk mindig történik valami, amikor elmegyünk kirándulni. *zutty, Csitt esett egy isteneset xD* ~Ezt nem hiszem el…~ *temeti tenyereibe arcát*
Biztonsági: *pillanatokkal rá ott is termett* Jól vagy? Minden rendben?
É: Igen, köszi. :$ *elslisszan inkább*

Szóval égett a pofám rendesen. Hallottam, hogy valaki kinevet. Ráadásul fehér nadrág. (y) Na nem baj, nem érdekel, koncert kezdődik, ott akarok lenni. Oda is mentünk (mellékesen olyan 10 óta voltunk ott) és hallgattuk a zenét. Csöpögött az eső, én meg még mindig szégyenkeztem az esésem miatt, szóval én komoran álltam ott, és néztem magam elé. Palacsintán viszont meglepődtem. Már az első alkalommal elkezdett csápolni. Nekem ehhez egy sör kellett, hogy fel tudjak oldódni. Legalábbis az elsőn. (most nem ittam, de tényleg!!!!) De örültem neki, hogy jól érezte magát. Aztán elmentünk megint szétnézni. Láttam egy másik lányt, aki hasonló pólóba volt, mint én. Na akkor felbátorodtam (nem beszélve a mini ribikről) és levettem a pulcsimat, hogy amíg meg nem szárad a sejhaj, addig a derekamon legyen. Így most már feldobódtam, és felszabadultan mozogtam mindenfelé. Bár a kivágott póló miatt sokan megnéztek… A legkisebb bajom az volt. :D A cipőmből csavarni lehetett a vizet, és ahogy léptem, a tetején buborékok jelentek meg. Vicces volt… :’D
Úgy járkáltunk, mint a mérgezett egerek. Három óra felé kidőltem. Ekkor mondták be, hogy a Barbárfivérek koncert késik egy órát. Nem akartam hinni a fülemnek. Addig hallgattuk a fiatalságot. Furcsa, hogy nyolc évesek is voltak, és idősebb polgárok is. Nem mintha nem kellett volna ott lenniük, csak azért mégis. Láttunk tizennyolc év alatti kismamát is… Meg egy olyat, aki cigizett. Gratula neki… Na de ő tudja… Meg találkoztunk egy lófejű, meg egy maci fejű alakkal is. Hehe, tök vicces volt. :D Bár nem tudom, hogy mi célt szolgált. oO
Néztük a deszkásokat, aztán mentünk a kis színpadhoz, mert abban a tudatban éltem, hogy ott lesznek a barbárok. Hát tévedtem. Kétségbe estem, lehet, hogy késik még? Na sebaj, élvezzük a koncertet. Csápoltunk, mondtam a szöveget (már aminél tudtam, többinél megpróbáltam plébekelni, ahogy szoktam xD) és jól éreztük magunkat. Aztán láttam a kivetítőn, hogy a BF már elkezdődött. Na akkor usgyi át arra, azt úgyis jobban ismerem, illetve szeretem. Pont az Úthenger számra értünk oda, ami nagy kedvencem. Bátyó vérverejtékes tanítása nem volt hiábavaló. Kívülről fújtam a szöveget, ahogyan azt illik.
Koncert után sajnos mennünk kellett. A kijáratnál láttuk, hogy a jegyek lenn a földön halomba. Nem akartam tőle búcsút venni, így a biztonságival ejtettem pár szót.

Én: Nem tarthatnám magamon? Én gyűjtöm ezeket.
Biztonsági: rázza fejét*
É: Akkor… Nagyon óvatosan elvágná?
B: nekikezd vágni, de nem viszi az olló*
É: Rajtam akar maradni. *-*
Olló: nyissz*
É: ~A franc…~
B: smile*

De azért eltettem, szóval másnap felragasztottam a karomra. :’D Nem úszta meg ennyiből. Visszafelé még fényképeztünk párat, majd mentünk a kis földalatti felé. Igen ám, de melyikkel is mentünk oda? A Mexikói út felé nem? Hmm… Nem voltunk benne biztosak, gy leszólítottam egy srácot. Hát nem angol volt a drága? A MÁSODIK! Elmegyek valahova baleset, és egy külföldi leszólítása tuti megesik az úton. Nem is én lennék, ha nem ez történt volna. Megszólítottam egy hölgyet, aki a Mexikói felé vezetőre mutatott. Háááát nekem volt ismét igazam, a másik kellett. Így lenne ötösöm a lottón…
Az átszállásnál megint csak eltévedtünk, de lényegesen kevesebbszer, mint odafelé menet. Véletlen még ki is mentünk az utcára. A biztonságiakkal újra szóba kellett elegyednünk. „Most jöttünk ki, eltévedtünk, vissza szeretnénk menni.” Még jó, hogy hörcsög vagyok, és nem engedtem palacsintának, hogy kidobja a jegyeket, így azok megmaradtak, és tudtuk bizonyítani igazunkat. Szóval nem történt semmi baj.
Szerencsésen a buszhoz értünk, de ott sem voltam biztos a dolgomban. Mi van, ha félreírtak valamit? Hozzá vagyok szokva, hogy a szegedi járat kell nekem. Amire mi szálltunk fel, Hódmezővásárhelyre ment. De mint kiderült, nem számit, hogy hova megy, lényeg, hogy autópályán menjen.
A buszon tehát nekikezdtünk a képek nézegetésének, és mutattam pár számot palacsintának, amit a koncerteken is hallhattunk. Meg próbáltam neki küldeni, de nem volt hely a telefonján. :( Szóval így járt. xD
Röviden és tömören ennyi lenne. Tegnap akartam kitenni, de a novella írása lefárasztott, és most kaptam vissza az erőmet. Holnap meg mehetek bevásárolni a „nyaralásra”.
Húúúú nagyon várom. *-* Mármint a nyaralást. De ugyan akkor félek is. Csütörtökön indulunk… És 10 napot leszünk távol. Remélem nem lesz semmi baj az út során. De addig majd még jelentkezem, és remélem utána is. Most azonban lépek. Sziasztok, jó hajnalt!

/versenyre egy újabb fantörpikus mű krimi kategóriában/

„London, 1871. 12. 22.”

A helyszínt és az évszámot mindig felírta a jegyzetfüzetébe, amióta csak nyomozó lett. Annak pedig már volt vagy tíz éve. Akkor még Brooklynban élt, és dolgozott, majd az ügyek kapcsán folyton költözésre kényszerült.

„Újabb gyilkosság történt a Belmond utcán, e héten a harmadik. A legtöbb gyilkosság a pénz miatt történik, vagy mondjuk úgy, anyagi haszon miatt.”

Ahogy az utolsó mondatot is leírta, fekete keménykalapját arcába húzta. Szőkésbarna haja arcába simult, így takarta fátyolos tekintetét. Újra visszaolvasta jelentését, amit még csak jegyzetfüzetébe írt le.

„Az áldozat ezúttal a Walker család volt. Halottak száma: három. Mr. Walker, Mrs. Walker, és lányuk, Eleonora. Történteket a család barátja, Mrs. Okins vette észre, aki a szörnyűség láttán hívta a rendőrséget. A megtakarított pénzükön kívül eltűnt még pár értékes tárgy is, mint a svájci karóra, és a gyémánt bross. A vizsgálatok szerint az áldozatokkal ugyan azzal a technikával végeztek, mint az előbbi eset kapcsán. Valószínűleg a bűnös ugyan az az ember volt.”

A családot a fiatal, harmincas éveiben járó nyomozó jól ismerte. A szomszédjai voltak, akiket az évek során megkedvelt. Mr. Walkerrel hétvégenként éjszakákba nyúlóan pókereztek, vagy más kártyajátékokkal mulatták az időt.
A jegyzettömböt kabátzsebébe mélyesztette, majd elindult az ajtó felé. Egy halk kattanás, és az ajtót már ki is nyitotta. Kiérve a hűvös szél fútta utcára összehúzta maga előtt szürke ballonkabátját, ami térdéig takarásba fogta. Fekete nadrágjának szára csurom vizes volt, így az lábszárához tapadt. És ha még az ember fia nem fázott volna így eléggé, akkor a hóesés ég rásegített. Az apró szemeket a szél ide-oda fújta. Szinte cikáztak a levegőben.
Roy vastag kötött piros sálát felhúzta orráig, hogy ezzel is védje arcát a hidegtől. Orrát megcsapta az ismerős fahéj és narancs illat, ami téli napokon elárasztotta házát.
Meg kell oldanom az ügyet. Már csak Mary kedvéért is. – gondolta magában. Mary a tíz éves kislánya volt. Már csak ő maradt neki felesége halála óta.
Szegény asszony három éve hunyt el, a tüdőgyulladás erősebbnek bizonyult nála. A gyász még mai napig Royt mardosta. A tehetetlenség keserves érzése járta át testét.
Akkor rúgták ki brooklyni állásáról, és költözött fel nagyszülei régóta elhagyatott villájába. Bár Londonban több álláslehetőség volt, Roy szakmájánál akart maradni. Fiatal kora miatt azonban nem fizették meg rendesen, így szegény sorsra kerültek. Roy sosem kért kölcsön, és senkitől sem kért segítséget. Ő ahhoz túl büszke ember volt. Azonban a kifizetetlen számlák csak sorakoztak íróasztalán, és az sem segítette helyzetét, hogy a válság miatt mindennek felment az ára. Ráadásul két nap múlva karácsony.
Mindennél jobban szerette Maryt, így természetes, hogy azt akarta, hogy boldog legyen. Bármit megadott volna neki, de ehhez elég pénznek kellett volna lennie a zsebében ahhoz, hogy be is tarthassa.
Lányáról azonban gondolatai a lezáratlan ügyre. Ő maga is a Belmond utcában élt, ahol a rablások sorra halálos áldozatokat követeltek. Félt, hogy egy nap úgy kell hazatérnie, hogy lányát holtan találja elterülve a laminált padlón. Éppen ezért előintézkedéseket tett ez ügyben. Szereltetett fel még két zárat, és lányát óvva intette, hogy idegeneknek ne nyisson ajtót. Ha pedig bármi furcsát észlelne, akkor bújjon el az ágya alá. Ez volt a legkevesebb, amit tehetett. Rendőröket mégse hívathatott a házához, hogy őrt álljanak.
Még látogatást kellett tennie a rendőrségnél, hogy részt vegyen kihallgatáson a gyanúsítottakkal. Mivel a bűntény elkövetője nem hagyott hátra maga mögött semmilyen bizonyítékot, és szemtanuk sem voltak, így csak egy embert kellett kihallgatnia. A család barátját, Mrs. Okinst.
Az utca végén balra fordult, és egy oszlop mellett állt csak meg. Zsebében kutakodni kezdett tárcája után, amiben a villamos jegye kapott helyett pár ezüst font mellett.
A villamosra nem kellett sokat várnia. Ahogy felszállt a járműre kilyukasztotta a kezében szorongatott hüvelykujjnyi nagyságú sárga cetlit. Helyet keresvén magának szétnézett, de az zsúfolásig megtelt. Az utat végig állva tette meg.
A parfüm és kölni különös egyvelegétől már-már megrészegült. Az utasok beszélgetése egybefolyt, csak egy-egy szót hallott ki abból, amit mondtak.
Mikor leszállt a központ főútján, egy bolt üvegfalú butikjával találta szemben magát. Egy játék üzlet volt. Az ajtón mókás, vidám színű betűkkel volt kiírva: „Csóka család játékboltja”. London legnagyobb játéküzletének volt mondható. Egy egész család keze alatt virágzott a vállalkozás.
Roy közelebb lépett a kirakathoz, ahonnan duci plüss medvék, színes karikák, fából készült építő kockák, és mosolygó porcelán babák mosolyogtak rá. Akaratlanul visszamosolygott a törékeny babára. Mary minden vágya egy ilyen baba volt. Megfogta őt a fehér csillogása, a finom virág mintás, csipkés szegélyű ruhája, és a műanyag piros cipője, ami hasonlított arra, amit ő maga is magáénak szeretett volna tudni. Kék szemei egy-egy apró üveggolyó volt, amiket mozgatásra felnyitott és lehunyt. Azonban bármennyire is szerette volna, Roy nem tudta megvenni. Túl drága volt, és már az is fájdalmas érzést keltett benne, hogy ránézzen az árcédulájára. Számára az összeg – akkori helyzetében – mintha kimondhatatlan lett volna. Pedig csak egy egyszerű porcelánbabáról volt szó. Majd meg szakadt a szíve, mikor hátat kellett fordítania a kirakatnak, és elindulni a rendőrség központja felé.
A fehér három emeletes épület már magában félelmetes volt, de ezt csak tetézte, hogy egy pisszenést, még annyit sem lehetett hallani a közelében. Nem csak a járókelők, de az autók, és más közlekedési eszközök is elkerülték. Csak az ott dolgozók, akiket ki kellett hallgatni, illetve volt problémájuk a közbiztonsággal jártak-keltek az épület környékén.
Ahogy belépett a vastag üvegajtón, a portás felnézett újságja fölött, majd látván az ismerős arcot visszaemelte tekintetét a fekete betűkre.
Roy nem bánta, e gyászos nap után nem vágyott bájcsevelyre. Elindult a hosszú folyosón, egyenesen abba a terembe, ahol Mrs. Okinst kihallgatták. A sálat még út közben igazította meg, hogy ne legyen útban a beszélgetésnél.
Lenyomva a kilincset már át is lépte az üvegezett ajtót, amin főnökének neve állt. A helyiségben már javában állt a nő kifaggatása.
Mrs. Okins egy fiatal hölgy volt. Még csak tizenkilenc éves volt, és máris férjnél. A szóbeszéd szerint még tanulmányaival is felhagyott, csak hogy boldoggá tehesse Mr. Okinst. Szőke haja könnyedén omlott vállára, barna szemei könnybe lábadtak. Egy sötét lila ruhát hordott a legújabb párizsi divat szerint. Napernyője csipkéből készült, amin a mesteremberek évekig dolgoztak, hogy a hölgy egyedi darabot kaphasson kézhez.
Mikor Roy belépett, a nő rá szegezte tekintetét, de nem szólt egy szót sem. Sminkjét szétmosták sós könnyei, orráról lekente a púdert, amit a zsebkendő használata előtt olyan gondosan elsimított bőrén.
Mivel a nő nem tudott a rendőrség számára hasznos információkat kiadni, így hamar elengedték, had menjen Isten hírével. Később újra felkeresik annak reményében, hogy csak a hirtelen ért veszteség miatt nem tudta teljesíteni a rá szabott feladatot.
Ray már kora este hazaért. Ez tőle szokatlan volt, hiszen nyomozó lévén későn ért haza. Volt, hogy hajnalok hajnalán esett be – szó szerint – az ajtón. Ahogy kinyitotta a lakás ajtaját, észrevette, hogy lánya cipője nincs sehol sem az előtérben. Egyedül hagyta otthon, így bűnbánat fogta el. Nem vette le utcai viseletét, készen állt arra, hogy újra kimenjen a zrd időbe. - És ha elrabolták? - Ez volt az első, ami eszébe jutott. Kétségbeesetten kezdte szólongatni lánya nevét. Válasz hosszú ideig nem érkezett. Roy csak egy tompa puffanást hallott, de mikor a hang irányába indult, onnan elé lépett lánya. Bájos mosolyával elűzte édesapja minden bánatát.
- Miért van rajtad benn a házban az utcai cipőd? – kérdezte Roy – És miért nem válaszoltál? – kapta fel lányát ölébe, és elindult vele a nappaliba, ahonnan Mary érkezett.
A lány elsápadt, és szinte kivetette apja kezei közül magát. Nem esett semmi baja, mint egy macska, talpra érkezett. – Ne apu! Nem szabad! – szaladt a kanapéhoz.
A férfi hirtelen nem tudta, hogy mi üthetett lányába, és értetlenül nézett rá – Micsodát?
- Ez meglepetés! Karácsonyi meglepetés! – bólogatott megerősítve mondandóját.
- Rendben, akkor nem kérdezősködök.
Mary bólintott egy utolsót, majd a kanapéról felvett egy barna plüss medvét. Beindult szobájába, maga után húzta a földön. A maciból kihullt egy apró vatta darab, amit a nap fénye megcsillantott, mintha csak egy üvegdarab lenne. A lány nem vette észre a dolgot, így tovább ment szobája felé mit sem sejtve.
Roy ahogy közelebb lépve jobban szemügyre vette a pamut darabot, egy aranyláncot vélt felfedezni, amin egy súlyos medál piroslott a vértől. Ismerős volt neki az ékszer. A medálon Szűz Mária domborzati képe volt látható, amint épp kezei közt tartja a kis Jézust. Hirtelen nem tudta hova tenni a kilétét egészen addig, amíg a véres felületen végig nem simította úját. Mrs. Walker nyakában látott a mindennapokban ugyan ilyen medált. A gyilkosság helyszínén az is kiderült, hogy a lánc eltűnt.
- Mary…? – szólította meg alig hallhatóan – Mit keres itt Mrs. Walker nyaklánca?
A lány megtorpant. Nem fordult apja felé, de még csak nem is válaszolt. Lehajtotta fejét, aprócska kezeivel pedig erősebben szorította meg játékának mancsát.
- Láttam, hogy a macidból esett ki. – folytatta Roy.
A kislány felé fordult. Hajszínét apjától örökölte, tincsei lapockáig értek. Szemei és arca azonban anyjáé voltak. Egy angyali tekintet, amire jobb esetben nem lehet haragudni. - Azt mondtad szükségünk van a pénzre. Mióta anya meghalt, olyan furcsa vagy.
- Mrs. Walkeré ez a nyaklánc?
- Én kértem szépen, de nem adta. – nézett ki az ablakon, ahol szinte látta maga előtt újra a jelenetet.
A nő a kérésen csak nevetett, és nem törődve a kislánnyal, tovább beszélgetett férjével. Eleonora, Mary barátnője kérlelte, hogy menjenek inkább játszani, de a lány büszkesége nem engedhette, hogy szó nélkül hagyja a kinevetést. Mikor Eleonora nem figyelt, hypót tett a teájába. Szó nélkül nézte végig, ahogy barátnője meghal. Mikor a lány édesanyja bement a konyhába, mert felfigyelt a túl nagy csöndre, Mary leütötte őt, majd elvágta a torkát. Mr. Walkerrel - amíg újságjával volt elfoglalva - egy zsinór, és az ajtó végzett, amit leleményesen oldott meg. Eleonora lepcses szájú volt, és mindent kikotyogott, ami épp szívét nyomta. Innen tudta meg, hogy hol tartják a pénzüket. Nem ez volt az első alkalom, hogy ilyenre vetemedett. A Walker család előtt már voltak mások is, akik belesétáltak – szó szerint – kelepcéibe. Eszközeit táskájába mélyesztette el, és amilyen messzire csak tudta, elvitte a helyszíntől. Hogy mit kell tennie részben a plüss állatain tett kísérletei, részben apja beszámolói segítettek. Roynak mindig is az volt az álma, hogy lánya nyomdokaiba lép majd egy szép napon.
- Mary, mégis mit tettél? – hüledezett Roy. Letérdelt a lánnyal szemben, hogy lássa tekintetét.
Tíz éves kislánya odament hozzá, és szorosan megölelte. – Sajnálom apa. – súgta alig hallhatóan mikor az említett viszonozta ölelését.
A harmincas éveiben járó férfi pupillái kitágultak, majd lehunyta szemeit. Izmai elernyedtek, elengedte lányát. Egy könnycsepp gördült le arcán, az utolsó. Azóta soha többet nem sírt.

Annyi emberrel találkozol naponta, a villamoson, az utcán. Mindegyik számodra ismeretlen életet él. Lehet, hogy az egyetemen melletted ülő zongorázik, és minden este komponál, a fagylaltárus pedig megszállottan ír.
Roy örök álomba zuhant kislánya, Mary kezei által. A kés, amit a lány az ölelésekkor a férfiba mélyesztett éles volt, és a férfi szívéig hatolt.

Nincs kedvem megint itt napokig szenvedni vele, szóval lezárom egy bejegyzésben. :) Hehe. :P

1. Nap - kedvenc hercegnő
Csipkerózsika, Bell, Anastasia
2. Nap - legkevésbé kedvelt hercegnő
Hófehérke, Hamupipike
3. Nap - kedvenc herceg/udvarló
Ariel kedvese *-*
4. Nap - legkevésbé kedvelt herceg/udvarló
Szörnyeteg >.<
5. Nap - kedvenc állat barát
Jago, és Sebastian
6. Nap - kedvenc főcímdal/betétdal
Hercules – Ez nem lehet szerelem (de oly jó *-*)
7. Nap - kedvenc kastély
Aranyhaj igazi szüleié (Rapunzel)
8. Nap - kedvenc film
Anastasia, Mackó testvér, Csipkerózsika
9. Nap - kedvenc főgonosz
Hamupipőke (vörös hajú) ikertestvére, mert ő a végén jó lesz, és szerintem gonosz léttére egész jól is néz ki
10. Nap - legkevésbé kedvelt főgonosz
Hófehérke mostohája. Miért nem tudott végezni vele?! T.T
11. Nap - kedvenc csók
Tiana és a hercegé. Az vicces. Hehe
12. Nap - legszomorúbb jelenet
A hercegnő és a békában mikor meghal a szentjánosbogár.
13. Nap - a hercegnő, akire legjobban hasonlítok
Külsőleg Hófehérke. Belsőleg… Talán Arthur és a villangókból a vörire. :D
14. Nap - kedvenc szülő(k)
Pocahontas apja.
15. Nap - legkevésbé kedvelt film
Hamupipőke, Verdák

Fúúúú gyerekek! *-* Egy gyors frisss! Nem akarom elhinni... :D Rajz versenyen [link] első helyezést értem el! *-* Juhúúúú! Kaptam 80 GKR-t. oO Nem ennyire emlékeztem. oO
Amúgy furcsa, hogy én nyertem, hiszen Spiritwolf is a versenyzők közt volt, és szerintem az ő művei gyönyörűek. *-* És még akadt egy csomó nagyon jó kézügyességű emberke a versenyben. Úgyhogy ez most meglepett.

Más: Ma lesz Caramell koncert a központban. Már nagyon várom! Úgy volt, hogy palacsintával megyek, de szerintem nem fog se felhívni (ahogy megbeszéltük) se eljönni. Szóval nagy valószínűséggel anyáékkal megyek. :s Nem baj, ott lesz keresztanyám is, legalábbújra láthatom. *-*
Bátyóval hajba kaptam már régebben. Furcsa, hogy nem beszélünk minden nap. Már nagyon hiányzik. :( (most jött ki rajtam, eddig nem mertem írni >.<) A honlapján nézelődtem valamelyik nap, és a személyes részlegbe megkukkantottam a barátokat. Láttam, hogy ott mindenkivel ki volt téve egy-egy közös kép. Hát én nem voltam ott. ^^" Viszont emlékszem, hogy egyszer kért tőlem közös képeket. Amik készültek Lengyelországba, meg itt-ott-amott. Mivel én gyűjtöm a barátokkal készült képeket, így vele is volt egy csomó. (100 valamennyi biztosan) Mondjuk még mindig megvannak. Miért írtam múlt időbe? oO Na mindegy. Szóval erről eszembe jutott, hogy talán annó (veszekedés előtt) még én is kinn voltam, aztán leszedett. Bár ezt kétlem. Vagyis nem kétlem, csak nem tudom, hogy mit gondoljak. Tudom, hogy rákérdeztem, hogy minek kell, de nem válaszolt. Hmm... 
Oh... Készítettem egy videót is. Álmomban Agito egy csokrot nyújtott felém. oO Én meg ezt lerajzoltam chibibe. :D Szerintem nagyon kawaii lett. *-* Mivel akartam úgyis készíteni egy ilyen rajzolós izé-mizét, ezért csináltam róla videót. Aki keres, az talál. ^^ Csak azért nem másolom ide be, mert a másik nick nevem van benne. :D
FFAL is nyaral. Hm... Jó neki. >.< Bár szegényt nemrég kiakasztottam. Én úgy vettem észre, hogy egyre kevesebb türelme van hozzám. Hmmmm... :D
Ennyit mára.
Pusszancs!

(most úgyis ebből maratonozok)

/Versenyre készült. Sajnos cseppet sem vicces, de... :) Evvan... (vicces+fantasy témában kellett)/

A kocsit kellemes ciprusi illat lengte be. A város épületei lassan váltakoztak. Hol csak lapos tetejű kertes, hol pedig három, vagy annál magasabb panelházakat láthattak. Elhaladtak egy park előtt is, ahol gyerekek futkostak, míg az anyukájuk egy-egy padon ültek. Vol akik megtalálva a közös hangot beszélgetésbe fogtak, mások pedig a babakocsit tologatták előre-hátra, míg nagyobb gyermeküket figyelték.
A vezető egy szőkésbarna hajú középkorú férfi volt. Zöld szemeit megcsillantották a reggeli nap sugarai. A visszapillantó tükörbe nézett. Jobbra tőle egy barna hajú fiúcska ült az ülésen kuporogva. Kék szemei szomorúan követték az előtte elhaladó tájat. Csak ők ketten ültek az autóban.
- Emlékszel, hogy anyuval mennyit jártál le ide? – húzódott egy apró mosoly szájára.
A fiú jobban összekuporodott. Lábait felhúzta az ülésre, majd karjaival átölelte azokat, s állát térdeire helyezte.
A férfi érezte, hogy rossz vizekre evezett – És William, vártad már ezt a napot?
Az említett felemelte fejét, apjára nézett. Tekintete üres, semmit mondó volt. Választ nem adott, helyette inkább visszanézett az ablakra.
- Harmadik osztályba lépsz. Ez nagy szó ám. – nevetett fel, majd ismét elkomorodott.

William, a különleges képességekkel bíró fiút épp most viszik a börtönbe. Csak annyit követett el, hogy nyolc éves lett. William azonban nem félt. Pedig pontosan tudta, hogy mi vár rá.
- Szállj ki, bekísérlek.
Az őr, aki Williamra vigyázott eddig most a szokásosnál is mosolygósabb. William azonban átlátta a helyzetet. Tudta, hogy ez csak egy ál mosoly.
William kilép a rendőr autóból, és az őr kíséretében elhagyja azt. A hatalmas épület, ami előtt parkoltak. A sárga falak az egekig nyúltak. Lassan William és az őr belépett a nagy üveg kapun, majd rögtön jobbra fordultak. Az őr hosszú léptei miatt William-nek szednie kellett a lábait. A folyosó legutolsó cellájába vezette William-at.

- Jó napot Mr. Brunker! – köszöntötte mosolyogva a korabeli szőke tanárnő – Hallottam, mi történt a feleségével. Őszinte részvétem. – szomorodott el.
- Köszönöm. – sóhajtotta.
- Williamnak biztosan nehéz. – nézett a fiúra, majd megsimította barna fürtjeit.
- Igen, az. – feltűrte ingjének ujját, órájára nézett – Sajnálom, nekem mennem kell. – fiára nézett – Ügyes legyél. – paskolta meg a fiú fejét, majd elhagyta a termet.
- William, - nézett a nő az említettre – foglalj helyet. – bátorította.
A fiú bólintott, majd osztálytársaira nézett.

William erőt véve magán felmérte a terepet. A kapuig csak pár lépés választotta el, de a tízes számú mezzel bíró William nem adta fel. Eldöntötte, hogy a végsőkig kitart, és nem adja fel.
William elindult tehát. Elhaladt a gyönyörű Elisabeth mellett. Elisabeth csak megvetően nézett rá, de William állta a pillantását. Ahogy a végsőkig nézte Elizabeth szemeit, nem vette észre, hogy előtte egy hatalmas kő terül el. Egyik pillanatban még a kapu felé sétált, a másikban azonban már a fűben hasalt.
- Bocsi. Az én hibám volt.
Tod gúnyosan nézett rá. A követ pedig, amiben William megbotlott, felemelte, mintha csak egy tollpihe lett volna.
William nyelt egy nagyot, majd felállt, és tovább sétált a kapu felé. Oldalába azonban éles fájdalom hasított pont a kapuban. William lenézett.
- Figyelhetnél jobban!
Jake aranyos mosollyal üdvözölte William-et.

- Szia. – köszönt William társának. Amint leült mellé, a tanárnőre szegezte tekintetét.
- Szia. – köszönt végül Jake is – Hogy telt a nyarad?
- Jól. – húzta félre száját, azonban inkább elterült a padon.
- Nekem is. Elmentünk Londonba, aztán Oxfordba, és Readingba is. Olyan jó volt! Kaptam egy PS2-t, meg egy játék robotot. Tud beszélni, és járni. Nagyon vicces.
Jake szája be sem állt, egészen addig, amíg a tanárnő rá nem szólt.

Az óra unalmasan telt. Mikor kicsöngettek, az osztály eszét vesztve szaladt ki az udvarra.
William követte társait, de a lépcső előtt megállt, s onnan nézte a többi gyereket.
A fiúk fociztak az udvar egy távolabbi szegletébe. A lányok kört alkotva sutyorogtak, s néha a barna hajú fiú felé néztek, majd kuncogva újra összedugták fejüket.
William nem bírta megállni, hogy ne nézzen a lányok felé, hiszen ott állt ő. Arany szőke haja kettőbe volt fogva, hullámos haja úgy omlott vállára. Kék szemei mintha világítottak volna a fa lombjának árnyékában.
Alice rózsaszín-fehér kockás ruhácskáját megigazította, majd kihúzva magát odamerészkedett a fiúhoz.
Végre elérkezett William lovag napja. A hőn szeretett hercegnője végre beszélni fog vele.

- William, te kit szeretsz?
A hercegnő hangja olyan volt, mint egy apró csengő dallama.
- Téged.
William érezte, hogy arca egyre csak forróbb lesz.
- És mennyire szeretsz?
William, a bátor és hős lovag karjaival kapálózni kezdett. Nem is tudta hirtelen, hogy mekkorát mutasson.
- Ennyire!
- És az mekkora?
William elgondolkodott, majd őszintén válaszolt neki:
- Mint egy óriási traktor.
A hercegnő csak pislogott, majd kuncogott.
- És… Szerinted mennyire vagyok szép?
- Hát… Szép vagy, mint egy piros mozdony.
A hercegnő ismét csak magában nevetett, majd sarkon fordult, és visszament barátnőihez.

Hosszú percek teltek el, és William nem tudta, hogy mit is kellene csinálnia. Nem mert odamenni a lányokhoz, és a fiúkhoz sem. Most, hogy kikotyogta titkát, mi lesz vele? A fiúk biztosan gúnyolni fogják. A lányokat pedig eleve nem lehet megérteni. Ők egy külön fajba tartoznak. Legalábbis William így gondolta.
Lassan becsöngettek, és mindenki ment a saját osztályába. William-et újra elkapta a szorongás. Mintha csak egy cellába ment volna. Szívesen maradt volna még kinn az udvaron, ahol friss a levegő, és mindenki azt csinálhatott, amit akart.
Az utolsók közt ment be. Hirtelen éles fájdalmat érzett a lábában, és a következő pillanatban az arcán is. Megbotlott a küszöbben, és hanyatt eset. Nem történt komolyabb baja, így hamar feltápászkodott helyéről, és beszaladt a terembe. Gyorsan leült helyére, és próbált úgy tenni, mintha nem sajognának térdei.
A terem végéből beszélgetésre lett figyelmes. Jake és Tod vitatkoztak.
- Fogd meg! – erősködött Tod.
- Nem fogom! Nem akarom! Nekem is van. – tiltakozott Jake.
- Ugye milyen kemény? És nézd! Az enyém nagyobb! – nevette ki Tod ellenfelét.
William hátranézett, és csak akkor látta, hogy a két fiú két műanyag robotot hasonlított össze.
Tod győzelemittasan emelte fel sajátját jelezve, hogy ő nyerte ezt a csatát.
A tanárnő pár tapssal helyre intette a gyerekeket, és ezzel újra elkezdődött egy unalmas óra.

- Ne! Tod! Elszakítod!
- Dehogy szakítom! Óvatos leszek!
- Ne csináld! – sírta Alice.
Tod, azonban tudomást se véve a lány siránkozásáról, kikapta kezei közül plüss kutyáját, majd elszaladt vele. – Ő most már az enyém!
Alice sírva szaladt be az osztályba – Tanár néni! – szólongatta a nőt.

Itt volt a nagy esély, hogy William a kalóz megmutathassa bátorságát, és elnyerhesse a Lady szeretetét. William készen állt a legrosszabbra. Nagyot nyelt, majd fenyegetőn a veszedelmes kapitányra nézett.
- Add vissza a kutyáját!
- Nem adom! Most már az enyém!
- Nem a tiéd!
William félelmet nem ismerve szaladt a kapitány után. Mindent megtett, csak hogy a Lady kutyáját visszaszerezhesse.
Az eső hirtelen kezdett el esni, mintha csak dézsából öntötték volna. Villámok cikáztak az égen, és a tenger habjai egyre magasabbra csaptak fel a hajó fedélzetére. A talaj a két kalóz alatt csúszóssá lett. Míg a kapitány helyenként csak egyensúlyát vesztette, William egyik botlása követte a másikat.
- Hehehe! Szerencsétlen William! Béna! Béna!
A kapitány gúnyosan nevetett rajta. A következő pillanatban a kapitány a fallal ismerkedett meg közelebbről.
- Áu, ez fájt!
William, a kalóz kihasználva, hogy a kapitány fájó arcát simogatta, elvette tőle a Lady kutyáját.

- Megvan! – kiáltotta vidáman a fiú. Elszaladt a terem felé. Győzelemittasan lengette feje fölött a plüss játékszert.
Tod barátai körbevették a sérültet.
- Minden rendben?
- Jól vagy?
- Persze. – morogta Tod, majd tovább duzzogva visszament az osztályba.
Az eső miatt a tanárnő hamarabb visszahívta a gyerekeket, hogy meg ne fázzanak kinn az esőben. Nem sokkal ezután be is csöngettek.
William osztálytársai a radiátor előtt ácsorogtak, hogy felmelegedjenek.
- Alice… - ment a lány elé William.
- Igen? – pislogott rá.
- Ez a tiéd. Igaz? – nyújtotta neki a vizes plüss kutyát.
Alice bátortalanul bólintott, majd elvette tulajdonát – Köszönöm szépen. – arca halovány piros pozsgás színbe borult.

William már nem is érezte magát annyira bezárva. Bár a nap további részét bent kellett töltenie az osztályban. Bár csak két órájuk volt még aznap. Egyedül akkor hagyták el a termet, amikor mosdóba, és ebédelni mentek a fenti szintre.
Az ebéd aznap brokkoli krémleves, és lencse főzelék  volt. Ezt a nagyobb diákok jóízűen megették, de az alsóbb tagozatosok a szájukat húzták.
- Nem akarom megenni!
- Ez zöld!
Mindenhonnan csak nyafogást lehetett hallani.
William csendben ette meg az ebédet. Egy szót sem szólt egész idő alatt. Eszébe jutott édesanyja.
Mindig azon vitatkoztak, hogy nem akar megenni semmi olyat, aminek furcsa az állaga, színe, vagy szaga. Márpedig volt olyanban része, hogy az előítélet ellenére igen finom ebédet kapott.
Nem akarta elfeledni édesanyját, azonban édesapja, akit még mindig szeretett, már csak ő maradt neki. Ahhoz, hogy kettejük köteléke erős maradhasson, William eltökélte, hogy mindent megtesz.
Ahogy ez eszébe jutott, legszívesebben elsírta volna magát. De édesapja mindig is arra bíztatta, hogy bármennyire is fáj, ne sírja el magát. Az nem egy férfihez illő viselkedés. William így tehát mindig is próbálta leplezni érzelmeit, főleg amikor sírni akart. Abban a pillanatban azonban nem bírt ellenállni a kísértének. Arcán könnyek peregtek le.
Mielőtt azonban észbekapott volna, már az osztályteremben ült, és két társa beszélgetését hallgatta.
- Szerinted melyiké a kerekebb?
- Szerintem Elisabeth-é. Szerinted?
- Szerintem Alice-é formásabb.
A lány nevét meghallva William hátrafordult. A két fiú a két lány padján könyökölt, és úgy néztek ki a fejükből. Az említettek, azaz Maya és Alice térdepeltek székükön háttal a két fiúnak.
- Kérdezzük meg William-et. – a két fiú rábólintott egyszerre, majd az említett felé fordultak – Szerinted kié kerekebb? – nyújtottak felé egy-egy narancsot, amit a két lány még az ebédjükből hagyott meg.
Épp hogy válaszolt volna William, édesapja jelent meg az ajtóban.
- William, itt van apukád! – szólt neki kedvesen a délutános tanár. Pocakos, ötven év feletti ősz férfi. Gesztenye barna szemei mosolyogtak, mint mindig.
A szólított mosolyogva nézett apjára. A férfi komor volt, ám most mégis ott ült szemei sarkában egy apró csillanás, ami boldogságát tükrözte, miszerint fiát újra láthatja.
William boldogan szaladt apjához. Átkarolta derekát, és hozzábújt. Már-már szinte fellökte őt.
- Mehetünk? – kérdezte gyengéden.
A fiú aprót bólintott. Megfogta édesapja kezét, elköszöntek a tanártól, majd felszabadultan sétáltak ki az iskolából.
Mindketten örültek, hogy újra láthatják a másikat. A szeretett nő halála után már csak ők ketten maradtak egymásnak. És ezt ők is nagyon jól tudták.

Na ideje összehozni valami irományt. Mivel nem jutott más az eszembe, leírom, hogy mennyire csalódtam egy barátomban nemrég. Már régebben le akartam ezt írni, de mindig mikor rá került a sor, elkapott az idegesség, és nem bírtam leírni. Na jó, igazából lusta voltam. :) Már volt egy párszor róla szó. Ő palacsinta.
Három hete megvolt vele beszélve, hogy eljön hozzánk, és akkor kipróbálunk egy gumicukor-pia különlegességet. Egy bejegyzésben olvastam valahol, és megtetszett az ötlet. Rá is írtam, hogy akkor mi és hogyan legyen. Írta, hogy rendben, de ő kettőig dolgozik. Mondtam neki, hogy semmi baj, én aztán megértem. Délelőtt találkoztam csillivel, és vele voltam. Aztán délben tőle elbúcsúztam, és vártam palacsinta hívását. Vártam-vártam… Semmi. Háromig vártam, majd elmentem csillihez. Készített finom sajtos tésztát, és néztünk egy filmet. Ez után hazamentem. Ez volt 19:30. Felmentem netre, mert meg akartam nézni valamit. Ugye nekem automatikusan beindítja az msn-t a gép. Kiderült, hogy palacsinta írt nekem négy órakor, hogy hívjam fel 18:30 felé, mert az egyik barátjának a szülinapi bulijából el akar menni. Őőőő… Hát jól van, kicsit késve, de felhívtam. Foglalt volt. -.- Hát ezt nem hiszem el. Fél óráig próbáltam hiába. Aztán feladtam, és írtam neki, h ne haragudjon, meg etc. Ettől függetlenül azért dühös voltam rá.
Egy hétre rá ismét írt. Idézem: „Tudom, hogy dühös vagy rám, amiért nincs rád időm, de pénteken szabadnapos leszek, ha gondolod, találkozzunk. Lesz egy XY koncert, amire el szeretnék menni. Utána pedig lehet be kéne ugrani egy discoba.” Ezt nagyon rosszul látja. Nem azért haragszom rá, mert nincs ideje rám. Én azt megértem, hogy dolgozik, és hogy minden más egyéb programja van. Én azért vagyok dühös rá, mert felelőtlen, és megbízhatatlan.
Az írására mondjuk fellelkesültem, mert egy kis partyra mindig vevő vagyok. Egyből rá is írtam. Erre közölte, hogy neki előtte még lesz programja, de majd üzen. Eszembe jutott, hogy hogyan akar üzenni, ha múltkor még nem volt pénz a kártyáján. „Majd feltöltöm, vagy majd elkérem a barátnőm telefonját, és azon hívlak. Vagy dobok egy üzit.” Jó… Péntek elérkezett, és lassan a három óra is. Már meg se lepődtem azon, hogy nem hív. A koncert mellesleg 7-kor kezdődött. Mivel nem hívott, úgy döntöttem, hogy én ugyan fel nem hívom, elvégre múltkor se vette fel a telefonját, és amúgy is megígérte, tartsa magát hozzá. Nyolckor, és kilenckor elküldte ugyan azt az sms-t. „Bocsi, de a program lefújva.” Ilyenkor kell írni? Amikor a program már eleve elkezdődött?
Fú de nagyon mérges vagyok rá!!!! Én elhiszem, hogy dolgozik. Elhiszem, hogy vannak más barátai is. De ha valamit megbeszélünk, miért nem tudja ahhoz tartani magát? Anyám erre szokta mondani: „Nem akarásnak, nyögés a vége.” Én elhiszem, hogy nem akar velem találkozni, ezért nem is erősködöm. DE nem én hívtam el ide meg oda… Szerintem ez a minimum, amit el lehet várni. Nem beszélve arról, hogy a bocsánat kérés nála luxus. Ez mi ez?! Ennyire fájna valakitől bocsánatot kérni?
Sajnos a tapasztalataim alapján palacsinta lassan kezdi elérni laposgömb szintjét. Ő is ezeket csinálta. Bár benne volt annyi gerinc, hogy bocsánatot kért, és ha nagyon elszúrt valamit, akkor vett egy csokit. Nem mintha kellett volna, vagy szükségét éreztem rá, de a gesztus azért megvolt. És ezt becsültem benne.
És most, hogy szóba jött laposgömb… Nagyon sokat gondoltam rá eddig is. És már három hónapja gondolkodom azon (amióta elballagtunk) hogy felhívjam, vagy írjak neki. Mindenki eddig csak lebeszélt róla. Igazából nem olyan rossz ember ő… Jó, kihasznált, és hazudozott, és mások ellen fordított, de… Hiányzik. Ez az igazság. És úgy beszélnék vele. Már azt se nagyon tudom, hogy min vesztünk össze ennyire. Vagyis tudom, hogy én mért haragszom rá. És azt is, hogy ő miért haragszik rám. De amit művel, az gyerekes. Csak azért kerülni, mert rajzoltam órákon?! Jó, oké, elhiszem, hogy megvolt benne a jó szándék, és az ösztönzés. De mikor rákérdeztem, hogy „És ha ezt abbahagyom?” a válasza csak ennyi volt „Akkor talán.” Talán… Egy öt éves barátságra… Azért fájt.
Nem tudom mit is gondolhatnék, vagy írhatnék. Én is hibás vagyok, és ő is. Nem írom azt, hogy húúúú már pedig laposgömb 80%-ban az… Mert már én sem tudom. Lehet, hogy nem is laposgömb cseszte el, hanem én. Lehet, hogy én voltam a rossz barátnő. Elvégre bármi megeshet.
Más vizekre evezve: Nemrég kiszőkültem, hála catnak. :D Most már mondhatják rám, hogy „szőőőőőőőke”. Hehe. :) Bár kicsit tarka vagyok. Be kéne festeni még a kiszőkített fejemet egy réteggel, de most valahogy nem visz rá a lélek. Nekem tetszik így. :)
Na ennyi mára bőven elég volt, még sok is. :D További szép napot mindenkinek! *-*

Köszönöm a díjat Bella-nak, és Clly-nek, Lolly-nak. És vissza kaptam Rena-tól. :) Nagyon meghatott mindenki. *-*

Feladatok

Mindenkinek tizenegy dolgot kell mondania magáról.
A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell.
Tizenegy kérdést kell feltenni a jelölteknek.

11 tény rólam

01. Garfield mániám van, de sose gyűjtöttem. (mint ahogy más mániámat se gyűjtöttem)
02. Válogatós vagyok. Legyen az ruha, vagy étel, elsőre semmi sem nyeri el eléggé az ízlésemet.
03. Ha az óra és a perc mutató ugyan annyin van (pl: 08:08) akkor mindig azt kívánom, hogy megtaláljam a nagy Ő-t.
04. Esténként meséket találok ki, amiket a gyerekemnek szeretnék majd felmondani. Én biztos nem ültetem le a tv elé egy jó darabig. oO
05. Sokan gyerekesnek és butácskának tartanak. Egyetlen egy ember gondolja (vagy legalább fejtette ki előttem), hogy vannak okos gondolataim is.
06. Voltam már halál közeli állapotban, és nem kívánom senkinek sem!
07. Birka türelmem van, kivéve ha gép közelében vagyok, és ha sietek valahova (mert késésben vagyok) és tökölnek körülöttem.
08. Amikor egy filmben meghal valaki, aznap este elgondolkodom az élet értelmén, a halálon, majd mikor elalszom, álmomban meghalok. X’D
09. Szeretek ajándékot adni. Mindig veszek minden barátomnak valami apróságot, ha elmegyek nyaralni.
10. Egyszer nekiindultam a nagy Világnak, hogy elmegyek megkeresni egy denevért. Hét éves voltam, és csak két utcát mentem, majd vissza haza. :D
11. Szeretem túlbonyolítani a dolgokat.

Clly kérdései, és a válaszok

01. Szereted a keresztnevedet? Vagy legszívesebben elbújnál és nevet változtatnál? Ha igen, milyen nevet szeretnél?
A Csittet? Persze, szeretem. Eredetit? Azt már nem igazán. Szeretem a különleges neveket, amik ritkák, vagy egyáltalán nem is léteznek Magyarországon. Én a régi nicknevemre változtatnám meg a nevemet. Az nagyon tetszik. *-*
02. Allergiás vagy valamire? Mire és mióta?
Pollenre. Nyolcadikban kezdődött, és mivel először csak fuldokoltam, azt hitték, hogy asztmás vagyok, így felmentettek tartós tesi alól. Szerencsére. Áprilisban és augusztusban alig látok, alig érzek illatokat. Borzalmas.
Tejallergiám másfél éve van kb, de biztosra mondani csak fél éve tudjuk. Bár vizsgálaton még mindig nem voltam, mert nem volt rá időm. De amint lesz, elmegyek, ígérem. >.<
03. Mit gondolsz a horoszkópról? Hiszel benne?
Hiszek, szeretem. De sajnos nem mindegyik jön be. Pl amiket újságokba olvasok. :s Van egy oldal, ahol nagyon jók a horoszkópok, és azok be is válnak. Azt szoktam csak nézni.
04. Milyen műfajú filmeket nézel meg szívesen?
Romantika, dráma, horror (de nem egyedül), fantasy, akció, és úgy bármit megnézek, csak legyen hozzá jó/olyan hangulatom.
05. Ha kívánhatnál három dolgot egy tündértől, mit kívánnál? A tündér hatásköre nem tartalmazza azt a lehetőséget, hogy valamelyik kívánságod abból álljon, hogy végtelen számú kívánságokat kérj, ezt az opciót csak az aranyhal biztosítja, de ő most épp szabadságon van.
Első: szeretnék egy kistestvér. *-* Vagy egy bátyót. *-* Egy igazit. *-*
Második: család, barátok, és szerelem. Ez a három nekem boldogságos kapcsolat legyen.
Harmadik: Semmiben sem kelljen hiányt szenvednem.
06. Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
Közeli: Kibékülni egy jó baráttal, orvoshoz menni, állást elkezdeni, Csillivel strandra menni, épségben hazajönni kirándulásról majd.
Távoli: Keresni egy palimadarat, férjhez menni, ikreket szülni (egyik lány, másik fiú), aztán még egy kisfiút szülni, egészségben leélni a maradék életem.
07. Hiszel a földönkívüliek létezésében?
Én mindenben hiszek. Attól még, hogy nem láttuk őket, még létezhetnek. Lehet, hogy csak porszemnyi nagyságúak, ki tudja.
08. Melyik történelmi korban élnél legszívesebben? Miért?
Középkor. De pontosan nem tudnám megmondani, hogy miért. Talán a ruhák, a királyi pompa, a szokások… Minden érdekel róla, amit maga mögött hagyott.
09. Feláldoznád magad a szerelmedért?
Ha az élete lenne a tét, nem. Már csak azért sem, mert nem hiszem, hogy ő is azt szeretné, hogy ezt tegyem meg érte. Ha más… Akkor… Talán. Nem tudom. Milyen erős szerelemről van szó? :D
10. Tudsz nyakkendőt kötni?

Nem, ez anyám szakterülete. Azonban ha erre lennék kényszerülve, hogy minden nap keljen megigazítanom a főnökömét, akkor kénytelen lennék beletanulni ebbe a mesterségbe.
11. Ha kötelezően választanod kéne, mit választanál: szomorú és örök életet vagy „normál” időtartamú életet, amely minden érzelem nélküli lét?
Nem szeretnék örökké élni. Rossz lenne mindenkit halva látni akit megszeretek. Nem hiába lenne szomorú úgy az élet. :)

Rena kérdései, és a válaszok

01: Egy reggel arra ébrednél hogy fiú vagy. Mit tennél?
Kipróbálnék egy csomó perverz dolgot. >) Felszednék egy csajt… :D Óóóóó emlékszem, Susamen mindig azt mondta, hogy neki a legnagyobb vágya, hogy egyszer fiú lehessen. LOL
02: Ki lennél legszívesebben? "Ha lehetne, én ........ lennék!" (filmsztár, énekesnő, karakter stb. egészítsd ki :D)
Én egy szupersztár lennék. Na jó, ez nem igaz. :) Hm… Talán egy híres divattervező. Mindig is szerettem ruhákat tervezni, mostanában varrni is. És ha elismerést kaphatnék rá, az nagyszerű lenne. *-*
03: Sétálsz az utcán amikor hirtelen megjelenik előtted egy tigris. Megszólal és azt mondja, az egész világ a Te kezedben van, csak te mentheted meg, viszont csak akkor ha szembenézel a legnagyobb félelmeddel! Mi a legnagyobb félelmed? Mit csinálnál?
Ami azt illeti, ez elég abszurd. De ha valóban megtörténne, akkor azért biztos, hogy kérnék haladékot. Én, vagy a családom? Hm… Szerintem nem mondok újdonságot, de én (és rajtam kívül még egy csomó fiatal is) a haláltól fél a leginkább. Tehát ha elfogadnám, én meghalnék, a Világ pedig élhetne tovább boldogan egy Csitt nélkül. Ha viszont a Világnak vége, akkor nekem is végem lenne. Szóval ígyis-úgyis ez lenne a vége. Inkább akkor egy áldozat legyen, mint több millió. :)
04: Mi az amit a legtöbbször csinálsz?
Gépezés, lélegzés, látás, szaglás, hallás.
05: Egy szobában vagy ahonnan 3 ajtó vezet ki. Az egyikből, sikítást, a másikból vízcsobogást, a harmadikból nevetést hallasz. Képzeld el, melyikben mi lehet! Te melyiken mennél át? (visszafordulni nem lehet)
Sikítás: valaki horrort néz.
Vízcsobogás: uszodaaa/strand! *-*
Nevetés: valaki vicceket mondd.
Én a másodikat választanám. Imádok úszni.
06: Mi az amit a leggyakrabban mondanak neked az emberek? (nem névre, és nem is köszönésre gondolok)
„Nagyon gyerekes vagy, de ezt te is tudod.”
07: Mi a legkiábrándítóbb tulajdonságod?
Hirtelen haragú vagyok, ami sokszor nem túl jó. :) Mondjuk egy versenyen. Elég flegmatikus tudok lenni. Ráadásul olyankor nem gondolkodom, és képes vagyok úgy reagálni bármit is.
08: Lehetőséged van hogy olyan legyél amilyen szeretnél! Milyen lennél? (haj, szem, tulajdonság, név, stb.)
Vékony, karamella barna hajjal kék és lila melírral, rikító kék szemekkel, gyönyörű mosollyal. Nevem is más lenne, és ami azt illeti, a belső tulajdonságaim is megváltoznának.
09: Össze lennél zárva valakivel 24 órára. Ki lenne az?
Orlando Bloom. <3 Kihasználnám, hogy velem van. ;)
10: Melyik az az oldal amit a legtöbbször látogatsz meg?
Sajátom. :’D Napi 20x ha nem többször nézek fel erre a kicsikére. Bár ez nem mindig látható. Lusta vagyok frisselni. Hehe. :)
11: Mi az amit szeretsz, és amit nem szeretsz bennem? :P
Szeretek: mert szeretsz (xD) hehe, na jó, nem. Szeretem, hogy próbálsz mindent pozitívan látni, jól el lehet veled beszélgetni. Békepárti vagy te is. :)
Nem szeretem: Ha az agyamra mész a folytonos köszöngetés eg bocsánat kéréssel. :’D És tudod nagyon jól, hogy bármit kérdezhetsz tőlem, válaszolni fogok. :) Ha meg nem lesz kedvem, úgyse kapsz választ. :’D

Lolly kérdései, és a válaszok

01. Írsz naplót? Ha igen, akkor miért? Ha nem, akkor miért nem?
Igen, írok, amit itt, az oldalamon is lehet olvasni. Hát nem remek? Nem, nem az. :D Hehe. :) Azért írom, mert néha úgy érzem, hogy nem elég csak egy-egy embernek elmondani, hogy mit érzek, hanem ki kell kürtölnöm az egéééész Világnak.
02. Ha választhatnál, hogy a hallásod, a látásod, vagy a hangod veszítsd el, akkor melyiket adnád a sátánnak?
Túl locsi-fecsi vagyok, így a hangomat.A szemet semmi pénzért sem. Kiskoromban is utáltam az ilyen szembekötős játékokat. Az pedig csak 10 percig (se) tartott. Nem bírnám elképzelni egy örök életre.
Ha a hallásom adnám… Egyiket, vagy mindkettőt? :D Nem tudnék meglenni zene nélkül! A zene az kell!!! :D
Hang: nem tudnék annyit locsogni (amivel kikészítek mindenkit), gépelni még így is tudnék, hallanám a zenét, és látnám a természet tökéletes harmóniáját. *-*
03. Mit gondolsz a facebook-ról?
Egy idegesítő oldal, amit mindenki megkedvel egy idő után. Igazából nekem nincs vele semmi bajom. Lehet beszélgetni, játszani, és minden olyan fölösleges teendőt végezni, amit csak akarsz.
Egyedül engem ez a FB-os nyáladzás idegesít az üzenőfalon. Szeretlek kicsim. <3 Kit érdekel? Menjenek szobára. -.- Fúj! >.<
Meg a másik… Minden idézetes „oldal” tele van szerelmes idézetekkel. És a legjobb, hogy ilyen kis tizenéves hülye picsák szerkesztik. Az olvasók pedig folyton kiteszik, és elhitetik magukról (szintén tizenéves picsák) hogy ők is mekkora nagy szerelmi bánatban élnek, és hogy nekik is kell a szerelem. Még alig éltek, de már meg akarnak halni, annyira fáj a szívük egy pasi miatt. Szerintem ez gusztustalan. Persze lehet ezt művelni, de mértékkel. Az ilyen oldalon miért nem szólnak a postok mondjuk a családról? Vagy az életről? Bármi ÉRTELMES dologról?
Szintén oldalas ez a… Képeket tesznek ki, és lájkoljátok 50-en, és akkor lesz új. Vagy ugyan ez idézetbe. Meg kommentelni kell. Ha ennyire unatkoznak a szerkesztők, akkor menjenek kocogni egyet, ne minket idegesítsenek. -.- És a szomorú az, hogy az ilyen kis fruskák pedig képesek tényleg minden szart lájkolni.
04. Hová szeretnél egyszer eljutni?
Japán, Orosz, Francia Disney Land, Svájc, Anglia, Amerika, Egyiptom, Kórea, Török, Madrid, Hawaii. Nincsenek nagy igényeim. (ááá nem)
05. Félsz valamitől? Ha igen, akkor mitől?
Pókok, kígyók, ismeretlen dolgokról.
06. Neked mit jelent az igaz/legjobb barát fogalma?
„Ha azt mondom, hogy a legjobb barátnőm vagy, még meg sem közelítem a valóságot. Nekem te a nővérem vagy. Néha az anyám is, ami valljuk be, rám fér. Azért tudom magam ilyen vakmerően belevetni a kalandokba, mert ő mindig mellettem áll. Mindig ott áll mellettem.”
/Szerelem kölcsönben c. film/
07. Szerinted interneten alakulhat ki úgy igaz barátság, hogy az emberek személyesen még sose találkoztak, maximum webkamerán és mikrofonon beszéltek?
Persze. Nekem is így alakult ki rengeteg barátságom. És idővel ígyis-úgyis találkoznak. :) Egyszer minimum. :) Aztán meg… :)
08. Mit gondolsz a chatelsről?
Az MSN, skype is egy chat, így semmi bajom vele. Szerintem jó muli. Mondjuk a chat.hu. LOL Hát az elég vicces szokott lenni. Jókat lehet hülyülni, és akinek gépelési mániája van, az kiélheti magát rajta. :)

Aki kapja
LuPir (mert tudom, hogy szereted xD), Rena, Astrid, Husi, Jessie, Misa, Clly (vissza a feladónak :p)

Kérdéseim

01. Ha kényszerházasságra lennél ítélve egy gazdag, de annál unszimpatikusabb emberrel, akkor hozzámennél?
02. Odaadnád másnak az ép szerveidet, hogy megmentsd az életét?
03. Miért nem vallod be neki, hogy…?! (egészítsd ki, válaszolj, írd oda kinek szól a kérdés)
04. Az ellenségeddel egy lakatlan szigetre kerülsz. Haza akartok jutni. Találtok egy csodalámpát, de a benne lévő dzsincsak egy kívánságot teljesít. Hazaküldenéd az ellenségedet is?
05. Ha felajánlanám, hogy készítek neked egy dizit, elfogadnád? :p Indokold. :’D
06. Nevezz meg egy személyt, aki fontos neked. Miért őt választottad?
07. Tegyük fel, hogy te szeretnél lenni a Világ … embere. (legszebb, leggazdagab…) Ehhez azonban az kellene, hogy a maradék életedet érzelmek nélkül éld le. Mit tennél? (milyenembert is választottál? Egészítsd ki :p)
08. Mi a véleményed a mai fiatalokról?
09. Melyik a rosszabb: egoista, gyerekes, rosszakaró, unalmas, undok/bunkó, nagyravágyó ember? Miért?
10. Miért ezt a témát választottad az oldaladnak?
11. Rajzolnál nekem? *-* (ha igen, akkor mutasd meg nekem, akár privátba is *-*)

/Na... Itt egy újabb versenymű, remélem tetszeni fog *-* Véleményeket elfogadok. :'D/

A parkban, ahol történetünk kezdetét veszi, egy idős férfi sétál. Nehéz, komótos lépteit egy fából készült sétapálca segíti.
Három kopogás követi sorra egymást. Kopp-kopp-kopp.
A tópart mellett ülő tíz éves kisfiú erre figyelt csak fel. Szőke haját aranyként csillantotta meg a nap fénye. Tengerkék szemeivel fürkészte a közelgő halk hangokat kiadó öregembert.
Az idős férfi egy barna svájci sapkát viselt, ami bohókásan nézett ki rajta. A fülledt nyár ellenére barna kötött mellényt viselt, ami egy fehérlő inget takart. Gesztenyebarna vászon nadrágja kopott volt már a sok viselettől.
Mikor a férfi a kisfiú elé ért, kedvesen mosolygott rá – Mi a baj Sam? – jól ismerte már a fiút. Hogy is ne ismerte volna, amikor ha ránézett, olyan volt, mintha csak fiatal kori tükörképét látta volna. – Úgy elszaladtál, azt hittem sose érlek utol.
Sam arca nedves volt a korábban ejtett könnyektől, de mivel az erősebb nemből való, szégyellte, hogy sírt. Véresre harapott alsó ajkába mélyesztette fogait, és próbálta megállni, hogy ismét el ne kapja a sírhatnék. Aprócska ujjait ökölbe szorította fekete rövidnadrágja mellett. Szemei már-már olyan pirosak voltak a sós könnyektől, mint a póló, amit viselt.
- Úgy tűnik nem szeretnéd elmondani. – ült le egy fehér padra.
- Nagypapa… - kezdett bele a fiú, de végül nem folytatta hosszas ideig – Damon…
- A bátyád? Megint mit csinált? – vonta össze szemöldökét.
Sam azonban nem szólt semmit sem, csak fekete cipőjének orrát nézte.
- Gyere ide – pakolta meg a padot maga mellett a fiú nagyapja – Mesélek neked valamit.
A fiú kelletlenül odament, és felült a padra. Csendben maradt, úgy nézett nagyapjára várván a mesét.
- A mese címe, amit most hallani fogsz: A szegény kisfiú jó szándéka.
A feszült csendet, amit az összefüggő szavak keresése igényelt, csak a madarak éneke és a távolban nevetgélő gyerekek hangja zavarta meg.

Élt egyszer egy fiatal király. Hatalmas országa messzi földről híres volt, és mindenki szerette őt. Azonban egy napon minden megváltozott, és sanyargatni kezdte országát. Teltek-múltak a napok, mikor ugyanis a király kihirdette ország-világnak, hogy aki sárkányát legyőzi, és ezt bizonyítja is, az kérhet tőle.

- Bármit kérhet tőle? – nyitotta tágra Sam szemeit – Még azt is, hogy legyen nagyobb házunk?
- Pontosan.

Járt is a híre a felhívásnak. A sárkányt próbálták legyőzni grófok, hercegek, bárók, de egyik fiatal sem járt sikerrel.
A hírt egy szegény fiú is meghallotta.

-         Nem lehetett idősebb nálad. – paskolta meg unokája tejföl szőke fejét nagypapája.

Mikor a hírt meghallotta, nyakába vette tarisznyáját, és útnak eredt, hogy legyőzze a sárkányt. Ment is három napot, s három éjszakát, mikor elérkezett egy faluba.

- Ilyen sokat gyalogolt volna, nagypapa?
- Bizony ám! Régen nem voltak autók, buszok, meg vonatok. Csak szekerek. De ez a kisfiú nagyon szegény volt, nem telt neki rá.

Mikor megérkezett, látta ám, hogy minden egyes ember, aki a faluban lakott, beteg volt. Mindenkin kiütések piroslottak, szemeik vérben forogtak, és folyt az orruk. Némelyeknek még a lázuk is felszökött.

- De ha ennyire betegek, miért nem mentek el orvoshoz?
- Elmentek volna ők, de nem tehették meg.
- Miért nem?
- Hallgasd tovább a mesét, mindjárt kiderül. – mosolygott rá az öreg játékosan.

A szegény fiú elszörnyülködve nézte végig a falusiakat. Odament egy idős öreganyóhoz, s megszólította.
-     Adj Isten Öregapám! – köszöntötte őt a fiú.
-     Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál! Na mondd, mi járatban vagy erre?
-     Én biza megyek, és legyőzöm a király sárkányát, hogy teljesítsék egy kívánságom. – húzta ki magát – De mondja csak meg nekem öreganyám! Miért ilyen beteg itt minden ember a faluban?
-     Hát még ezt sem tudod te fiú? A király elrendelte, hogy ide biza orvos, és gyógyszer nem kerülhet. Aki megszegi a parancsot, azt lefejeztetik.
-     Hát mért tett volna ilyet a király?

- Damon is mindig eldugja az orvosságaimat, amikor beteg vagyok. – szólt közben a kisfiú.

Az öregasszony azonban erre csak fejét rázta, s vállat vont.
-     Egyet se féljen öreganyám. Ha majd legyőzöm a sárkányt, minden olyan lesz, mint rég volt.
Az öreg néne jóízűen felkacagott, és csak legyintett egyet – Ugyan már fiam, hiszen a sárkányt már próbálták grófok, hercegek, és bárók is legyőzni. Senkinek sem sikerült, neked ugyan miért menne?
A fiú mosolyogva felelte: - Mert én szeretnék segíteni.
A szegény legény így ment tovább három napot, s három éjszakát. Egy újabb faluba érkezett. Itt az emberek bár egészségesek voltak, de mindenki éhezett. Odament hát a falu legöregebb asszonyához, s így szólt:
-     Adj Isten Öreganyám! – köszöntötte őt a fiú.
-     Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál! Na mondd, mi járatban vagy erre?
-     Én biza megyek, és legyőzöm a király sárkányát, hogy teljesítsék egy kívánságom. – húzta ki magát – De mondja csak meg nekem öreganyám! Miért éhezik minden ember a faluban?
-     Hát még ezt sem tudod te fiú? A király elrendelte, hogy ebbe a faluba senki ne kapjon ennivalót. Aki megszegi a parancsot, azt lefejeztetik.
-     Hát mért tett volna ilyet a király?

Sam hitetlenkedte nézte nagyapját – Ilyen sokáig kibírták éhen? Én délig sem bírom kivárni, pedig még tízórait is kapok.
Nagyapja csak felnevetett – Nem hirdették ki ezt a rendeletet, csak tízórai után. Amikor a legény pedig a faluba érkezett, épp dél volt. No, hol is tartottam?

Az öregasszony azonban erre csak fejét rázta, s vállat vont. Ő sem tudta, hogy mi üthetett a királyba. Pedig haj, nem is olyan régen, milyen boldogul élt mindenki a királyság minden szegletében.
-         Egyet se féljen öreganyám. Ha majd legyőzöm a sárkányt, minden olyan lesz, mint rég volt.
Az öreg néne jóízűen felkacagott, és csak legyintett egyet – Ugyan már fiam, hiszen a sárkányt már próbálták grófok, hercegek, és bárók is legyőzni. Senkinek sem sikerült, neked ugyan miért menne?
A fiú mosolyogva felelte: - Mert én szeretnék segíteni.
Ezzel aztán a szegény kisfiú újra útnak eredt, hogy legyőzze a király sárkányát. Három éjjelen, és három nappalon át gyalogolt, mikor megérkezett egy újabb faluba. Itt azonban senkit nem talált.
Bekopogott mindenhova. Minden házon, és ablakon, de egy teremtett lélekkel, még annyival sem találkozott. Tűnődvén, hová tűnhettek az emberek, egyszer csak hallotta, hogy a katonák épp tömlöcbe vetik az embereket. Mikor meggyőződött arról, hogy egy katona sincs a közelben, a tömlöchöz merészkedett, s megszólított ott egy idős asszonyt.
-     Adj Isten Öreganyám! – köszöntötte őt a fiú.
-     Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál! Na mondd, mi járatban vagy erre?
-     Én biza megyek, és legyőzöm a király sárkányát, hogy teljesítsék egy kívánságom. – húzta ki magát – De mondja csak meg nekem öreganyám! Miért vetettek tömlöcbe minden ember a faluból?
-     Hát még ezt sem tudod te fiú? A király elrendelte, hogy minden embert be kell zárni ide, s ki nem engedhetnek. Aki megszegi a parancsot, azt lefejeztetik.
-     Hát mért tett volna ilyet a király?

- Ez olyan, amikor bátyó bezárt a fürdőszobába, amíg anya nem figyelt.

Az öregasszony azonban erre csak fejét rázta, s vállat vont.
-     Egyet se féljen öreganyám. Ha majd legyőzöm a sárkányt, minden olyan lesz, mint rég volt.
Az öreg néne jóízűen felkacagott, és csak legyintett egyet – Ugyan már fiam, hiszen a sárkányt már próbálták grófok, hercegek, és bárók is legyőzni. Senkinek sem sikerült, neked ugyan miért menne?
A fiú mosolyogva felelte: - Mert én szeretnék segíteni.
Nem maradhatott sokáig, ezt a falut is el kellett hagynia. Azonban három éjjel, és három nappal később, megérkezett a király sárkányának barlangjához. Olyan sötét volt ott, hogy a fiú az orráig sem látott el.

- És nem félt? – kérdezte ijedten Sam – Én félek a sötétben.
- Ő is félt. – bólogatott rokona – De tudod ő mindennél szeretett volna egyet kéni a királytól, hogy visszaállíthassa ezzel a királyságot régi pompájába.
Samnak ez után nem volt kérdése, csendben hallgatta a mesét újra.

Ahogy egyre beljebb ért a barlangban, a szegény fiú azon kapta magát, hogy egyre csak világosabb lesz benn. Már-már tisztán látta a barlang mélyében meghúzódó sárkányt, aki csak rá várt.
-         Hát te mi járatban vagy szegény legény?
A sárkány olyan nagy volt, mint a király leghatalmasabb palotája. A fiúnak meg is remegtek a lábai, ahogy egyre csak fel kellett szegeznie tekintetét, hogy láthassa a sárkány vörös szemeit.
-     Én bizony azért jöttem, hogy legyőzzelek. – húzta ki magát bátorságot merítve a fiú.
-     Bolond vagy te fiú? Próbáltak már legyőzni engem grófok, hercegek, és bárok, de senkinek sem sikerült, pedig nekik ott volt a nagyobbnál nagyobb kardjaik.
A szegény fiú azonban csak továbbra is mosolygott – Nem vagyok én bolond, csak szerencsét próbálok. Ha legyőzlek, kérhetek a királytól.
A sárkány csak felkacagott – Akkor bizony meg kell, hogy öljelek. – És már nyitotta is ki hatalmas száját, ami akkora volt, mint egy ólajtó. Nagy levegőt vett, majd tüzét a fiúra fújta.
Az ifjonc azonban meg se moccant, haja se görbült. Tovább állt a sárkány előtt, mintha csak a tavaszi szél fújt volna arcába.
A sárkány ezen nagyon bedühödött, és újra meg újra megpróbálta megpörkölni a kisfiút. Igen ám, de benne megvolt a jó szándék, ami a sárkány tüzénél hatalmasabb erővel bírt. Nem tudta a fiút bántani. Fáradtan hajtotta fejét a földre, úgy nézett fel a fiúra.
-     Elismerem a vereségemet te fiú. Vágd le a fejem, s vidd el a gazdámnak bizonyíték gyanánt.
A fiú azonban nem akarta bántani a sárkányt. Odalépett hozzá, és megsimogatta neki a fejét.
-     Ugyan kedves sárkány, nem akarok végezni veled. Inkább vigyél el a királyhoz, hogy te magad mesélhesd el neki mi is történt.
-     Ugorj fel a hátamra. Olyan gyorsan viszlek el a királyhoz, ahogyan csak tudlak.
A fiú felpattant, a sárkány pár lépés megtevése után kinn is volt a barlangból, majd a magasba repült, s ahogy megígérte, szélsebesen vitte a királyhoz.
A palota környékén élők mikor meglátták a közelgő sárkányt, mindenki döbbenten nézett az égre.
A sárkány leszállt a király palotájának kertjébe, ahol leszállt róla a szegény fiú.
Vitték is a hírt a királynak a palotaőrök, hogy sárkánya egy fiút hozott a hátán.
- Ne bolondozzatok, a sárkány a barlangjában van!
Addig-addig mondták ezt, míg a király kiment a kertbe, hogy megnézze igaz-e a hír. Hát mikor meglátta sárkányát, hogy milyen szelíden fekszik a szegény legény mellett, elkapta a méreg.
-         Vigyék tömlöcbe! Vágják le a fejét!

- Jaj ne! Nagypapa, ugye nem esik baja?
- Nem Sam, nem esik baja. – nevetett fel jóízűen.

-         Na-na-na! Csak lassan a testtel! – szólt közbe a fiú – Hiszen király uram hirdette ki, hogy aki legyőzi a sárkányt, az kérhet valamit.
A királynak nem volt ínyére, hogy bárki is teljesítette a kiszabott feladatot, de „a király szava szent, és sérthetetlen”. – És mégis mit kérnél cserében? – morgolódott – Aranyat? Földet?
A kisfiú csak rázta fejét – Én csak egy valamit szeretnék kérni. Válaszoljon nekem őszintén a felséges úr.
A kérésen meglepődött még maga a király is, ahogy az ott lévők is. Mindannyian kíváncsian néztek a fiúra.
-     Hát akkor haljuk. Mit szeretnél tudni?
-     Miért sanyargatja az országot annak királya?
A király mélyen hallgatott, majd elmosolyodott a kérdésen. – Tudod én ebben a hatalmas palotában vagyok egyes egyedül. Pontosan úgy, mint a kisujjam.
A kisfiú szemei felcsillantak – De hiszen ezen segíthetek!
-     Igazán? És hogyan tudnál te nekem segíteni? Hiszen nincs semmidsem!
-     Lehet, hogy nincs semmim sem, de én itt vagyok. Szívesen szórakoztatom unalmas óráiban felségedet, amíg csak Önnek úgy tartja kedve.
A király e hír hallatára úgy megörült, hogy nyomban eltörölt minden hirdetést, amit bánatában kitalált. Ő, és a szegény fiú azonnal össze is barátkoztak. A király hálából, hogy nem kellett a királynak többé egyedül lennie megajándékozta bőségesen a fiút.
Máig is élnek, míg meg nem haltak békességben, barátságban.

Sam csak kisvártatva állt fel helyéről, és úgy nézett nagyapjára – Most megyek, megkérdem Damont, hogy szeretne-e velem játszani.
Nagyapja bólintott, majd kedvesen rámosolygott – Menj csak.
A fiú boldogan hagyta el rokona társaságát, minden baját, s bánatát maga mögött hagyva. Csilingelő nevetését még messziről is hallani lehetett.